3 stratégia a koronajárvány leküzdésére: Mit választ Magyarország?

2020. április 04. - pusztafári

A koronavírus-járvány kezelésére a világ országai és tudományos szakemberei eddig háromféle stratégiával álltak elő. Ezek közül az egyik már megdőlt, a másik pedig mellékhatásai miatt kivitelezhetetlennek látszik, és lassan egyértelműen meghaladottá válik. A harmadik stratégia összetett, kivitelezése nagyfokú szervezettséget és társadalmi együttműködést kíván, de jelenleg egyértelműen ez tűnik a legsikeresebb megoldásnak. A kormány azonban egyrészt semmit sem közöl az általa követett stratégia részleteiről, másrészt a közvetett utalásai alapján mintha még mindig az elavult második stratégiát követné.

abrak_egyben.png

 

Stratégia 1 – „Nyájimmunitás” gyorsított ütemben

Ezt a radikális stratégiát Boris Johnson angol kormányfő vetette fel néhány héttel ezelőtt országának. Lényege, hogy csak a vírus okozta betegségre igazán érzékeny idősebb generációt zárnák otthoni karanténba, míg a vírus szabadon végigfertőzi az egész országot. Az elképzelés szerint a fiatalabb korosztályokban jóval alacsonyabb lesz a kórházba kerülők száma, amivel az egészségügyi rendszer könnyebben elbírna. Aki pedig sikeresen megküzdött a vírussal, immunis lesz a betegségre.

Ezt a lakosság nagy részét érintő védettséget nevezzük nyájimmunitásnak. Ha az emberek nagyobbik része immunis a vírusra, az megakadályozza annak terjedését, és megóvja a nem védett embereket is.

Valljuk be, logikusan hangzik az elképzelés. Egy baj van vele: a tapasztalatok sajnos nem igazolják.

A vírus a fiatalabb korosztályokban is tud veszélyes lenni, és a számítások hamar megmutatták, hogy még így is sokszorosan túlterhelné a brit egészségügyet a várható betegek száma. A több százezres megjósolt halálozási számtól Boris Johnson is megrettent, és nem sokkal a stratégia kihirdetése után 180 fokos fordulattal országos kijárási szigorításokat vezetett be. A többi európai országhoz képesti késlekedésük igazi hatásait a járvány végeztével láthatjuk majd.

A nyájimmunitás felgyorsítása tehát veszélyes és nem követendő stratégia. Helyette vezette be lényegében az összes európai ország a társas távolságtartási intézkedéseket: az iskolabezárásokat, a rendezvények betiltását, a kijárási korlátozásokat. A cél, hogy lassítsák a vírus terjedését. 

nyajimmunitas.png Nyájimmunitás gyorsított ütemben: a narancssárgával jelölt betegekre az egészségügynek nem jutna kapacitása

 

Stratégia 2 – A „görbe ellaposítása”

Ez a lassítás az alapja a második stratégiának, ami a legtöbb ország elsődleges védelmi intézkedéseit eredményezte. A cél ez esetben egyszerű: mivel a hirtelen elterjedt vírus okozta megbetegedések túlterhelnék az egészségügyet, ezért a megoldás az, hogy lelassítjuk a vírus terjedését. Így egyszerre csak kevés ember kerül kórházba, mindenkit el tudunk látni, és minden súlyos esetnek jut lélegeztetőgép. A megfelelő kórházi kezelés pedig a halálozási rátát is jelentősen csökkentheti.

Jól hangzik, ugye?

Sajnos itt is van egy kis gond.

A vírus lelassításának (a „görbe ellaposításának”) megoldása ugyanis nem sokat beszél arról, hogy mi a stratégia végső célja. Azaz hova kell eljutnunk ahhoz, hogy a stratégia elvezessen a járvány megfékezéséhez?

Legyünk bátrak, és tegyük fel magunknak ezt a kérdést! Ha a korlátozó intézkedések nélkül a vírus túl gyorsan terjedne, és az egészségügy összeomlásával fenyegetne, akkor mindaddig fenn kell tartani ezeket a korlátozásokat, amíg

A) nincs gyógyszer a betegségre,

B) nincs oltás (vakcina) a vírus ellen,

C) vagy nem fertőződik meg a lakosság nagy része, nyájimmunitást eredményezve.

 

A) Gyógyszer a betegségre

A betegség elleni gyógyszerek fejlesztése és tesztelése gőzerővel folyik a világban és Magyarországon is. Sajnos azonban nem tudjuk, hogy heteket vagy hónapokat kell várni az első olyan készítményre, ami biztos hatásfokkal és jelentősen csökkenti a vírus okozta betegség lefolyásának súlyosságát. Azaz lehet, hogy csak hónapok múlva lesz valóban működő gyógyszerünk a vírus ellen.

 

B) Vakcina a vírus ellen

Hasonlóképpen erőltetett ütemben zajlik a vírus elleni vakcina fejlesztése párhuzamosan számos laboratóriumban a világ különböző pontjain. A gyógyszerekkel ellentétben itt biztos, hogy lesz eredmény, de sajnos várhatóan leghamarabb is csak év végére, jövő év elejére.

 

C) Nyájimmunitás

Néhány hete még erős kételyek voltak azzal kapcsolatban, hogy vajon tényleg biztosít-e immunitást, ha valaki már túlesett a vírus okozta betegségen. A legújabb tudományos vélemények azonban egyre inkább megerősítik azt, hogy valamilyen szintű védettséget mindenképpen jelent.

Azaz ha a lakosság nagy része megfertőződik, a koronavírus járványa onnantól várhatóan sokkal lassabban terjed és sokkal enyhébb tünetekkel jár majd. Többek szerint az elkövetkező években „belesimulhat” a velünk élő, szokásos megbetegedéseket okozó vírusok közé.

Igen ám, de vajon mennyi idő, míg az ellaposított görbével, azaz a lelassított terjedéssel a vírus az ország lakosságának többségét (legalább 60%-át) megfertőzi? Pontos számításokat nehéz tenni, de nagyságrendi becslések könnyen tehetők.

Itt is minimum sok hónap bezártságáról beszélünk, különösen, ha a mostani lassú ütemben terjed a vírus.

 lassitas.png

A járvány lassítása: az egészségügy kapacitása kitart, de a járvány és a korlátozó intézkedések rendkívül hosszan elhúzódhatnak

 

A görbe ellaposításának tarthatatlansága

Mondjuk ki tehát világosan: a görbe ellaposításának, azaz a vírusterjedés lelassításának stratégiája minimum sok hónapnyi bezártsággal járna.

Ezt azonban egyetlen ország gazdasága sem bírná ki a világon. A magyar gazdaság sem.

Nem tartható tehát hosszú távon egy olyan stratégia, amely kizárólag azon alapszik, hogy bezárva várjuk, amíg a fenti három forgatókönyv valamelyike (gyógyszer, vakcina, nyájimmunitás) bekövetkezik.

Valami mást kell kitalálni.

 

Stratégia 3 – Elfojtás és kordában tartás

Mielőtt bárki félreérti az eddigieket: az eddig meghozott szigorú korlátozó intézkedésekre SZÜKSÉG VAN.

Még egyszer leírjuk: a társas távolságtartásra, az otthon maradásra, a kijárási korlátozásokra SZÜKSÉG VAN, ezeket BE KELL TARTANI.

De szükség van valami másra is.

Ehhez azonban meg kell értenünk ezt az egyébként ugyancsak nem bonyolult, de a másik kettőhöz képest összetettebb stratégiát.

Ez a megoldás azt javasolja, hogy rendkívül szigorú intézkedésekkel ÉS kiterjedt tömeges teszteléssel minden ország állítsa meg a vírus exponenciális terjedését, majd érje el, hogy a napi új betegszám minimálisra vagy nullára csökkenjen.

Amennyiben ezt elérte, kis lépésekben enyhítsen a korlátozó intézkedéseken, TARTSA MEG A TÖMEGES TESZTELÉST, és indítsa újra a gazdaságát. A vírus terjedését pedig innentől kezdve a Dél-Korea által a kezdetektől fogva alkalmazott szigorú, tömeges és folyamatos tesztelés segítségével tartsa kordában.

elfojtas_kordaban_tartas.png

Elfojtás és kordában tartás: a kezdeti szigorú korlátozások enyhítése után folyamatos és tömeges teszteléssel tartható kontroll alatt a járvány

 

Mit jelent ez a konkrétumok szintjén?

Ennek a stratégiának a lényege, hogy

nem pusztán a kijárási és gyülekezési korlátozásokra épít, hanem eközben rendkívül intenzíven teszteli a lakosságot a vírusra.  

  • Magas esetszámnál is folytatja a betegekkel kapcsolatban állók felkutatását és tesztelését.
  • Tünetmentes, de bármilyen okból (pl. kontaktkutatás eredményeképpen) vírusgyanús embereket is letesztel.
  • Folyamatosan teszteli az egészségügyi dolgozókat, illetve más, foglalkozásuk révén sok emberrel érintkező lakosokat.
  • Sőt, amennyiben elérhetővé válnak a még olcsóbb, még gyorsabb, tömeges tesztelésre alkalmas eszközök és eljárások, akár a teljes lakosság (rendszeres) tesztelése is elképzelhető e stratégia szerint.

Az érintkezési, gyülekezési és kijárási korlátozásokat ebben a stratégiában csak rövid távon alkalmazzák, az esetszámok és az új megbetegedések visszaszorítása érdekében. Mivel azonban a vírus minden valószínűség szerint nem tüntethető el teljes mértékben a társadalmunkból, ezért a korlátozások enyhítése után szinte biztosan újra megjelenik.

Erre való a tömeges, intenzív és rendszeres tesztelés, melynek segítségével alacsony esetszámnál „megfogható” és egyedi karanténokkal kordában tartható a fertőzés terjedése.

Ez a stratégia arra épít, hogy a vírus kezdeti felfutása utáni visszaszorítását követően a kormányzat időről időre szigorít, majd enyhít a korlátozásokon, lehetővé téve a gazdaság többé-kevésbé normális működését. Eközben pedig folyamatos teszteléssel segíti a járvány kordában tartását, az esetszámok minimalizálását.

Meddig? Addig, amíg megérkeznek az első hatékony gyógyszerek vagy a vakcina.

Mi a nyereség az előző stratégiához képest? Leginkább az, hogy nem hónapokat, „csak” heteket kell bezártságban lennünk, és a gyógyszer/vakcina kifejlesztéséig hátra lévő akár fél-egy évet nagyjából normális körülmények és viszonylag jól működő gazdaság mellett kell kivárnunk.

 

A nagy kérdés: melyik stratégiát követi a magyar kormány?

Ezek után adja magát ez a kérdés, amire sajnos

NEM TUDUNK VÁLASZT ADNI.

Miért? Egyszerűen azért, mert nem nyilatkoznak róla. Sem arról, hogy melyiket követik, sem arról, hogy van-e ezektől eltérő stratégiájuk.

Ha megfigyeljük, mind a sajtótájékoztatók, mind a miniszterelnök nyilatkozatai kizárólag napi szintű kérdésekről szólnak. Mennyi az új esetszám? Hová küldtek új maszkokat? Hogyan mossunk kezet? Mi változott a korlátozó intézkedések terén?

De tegye fel a kezét, aki hallott már egyszer is nyilatkozni felelős vezetőt Magyarországon a válság kezdete óta arról, hogy mi a cél? Mi a stratégia? Hová szeretnénk eljutni? Mivel leszünk elégedettek? Melyek a várható forgatókönyvek?

Amit ehelyett kaptunk, az néhány homályos utalás időpontokra. „Májusra tetőzhet”. „Júliusra tetőzhet.” „Augusztusra lehetünk túl rajta”. Ilyen és ehhez hasonló következetlen, változó és minden kifejtést nélkülöző dobálózások hónapok neveivel. Azt pedig végképp nem mondja el senki, hogy mit értenek „tetőzés” alatt, vagy mit jelent nekik, hogy „túl leszünk rajta”.

De még egyszer hangsúlyozzuk: nemcsak dátumokra lenne szükségünk, hanem

arra is, hogy megosszák a magyar lakossággal a kormány által követett védekezés fő stratégiai irányát. Ez nem lehet üzleti vagy kormányzati titok. Nem egy másik országgal, hanem egy vírussal állunk hadban.

Jogunk van tudni, milyen védekezési stratégiát követ a kormány, ha ők elvárják, hogy az annak alapján meghozott intézkedéseiket betartsuk.

 

A legnagyobb probléma

Ha ugyanis a görbe ellaposítására, azaz a járvány elhúzására játszik a kormány, akkor a jelenlegi esetszámok alapján úgy tűnhet, még jól is állnak. Lényegében két hete – néhány kiugróbb nap kivételével – stabilan 40 körül ingadozik a napi új esetszám. Az exponenciális ugrás még nem következett be, lassan hömpölyög felfelé az összes eset mutatója.

Mi ezzel a baj?

Az természetesen nagyon jó hír, hogy a kórházaink túlterhelése a jelenlegi növekedéssel még a láthatáron sincs. Az viszont már rosszabb hír, hogy

nem ismerjük a kormány valódi stratégiáját, ami akár lehet a járvány elhúzása. Ebben az esetben a most tapasztalt lassú növekedéssel számolva akár jövő évig is eltarthat ez az állapot, ami a gazdaságra és az életminőségünkre nézve katasztrofális hatással lenne.

De mi van akkor, ha a kormány a 3-as stratégiát választotta, és szeretné mihamarabb elfojtani a vírus terjedését, és részben újranyitni a gazdaságot és az országot?

Ez nagyon dicséretes volna, de sajnos vagy egy óriási probléma.

Ehhez ugyanis tömeges és rendszeres tesztelésre lenne szükség.

Ahhoz pedig egyrészt nagy mennyiségű (értsd: heti több százezres) tesztelési kapacitásra, miközben eddig a járvány alatt összesen kevesebb, mint 20.000 tesztelés történt. Másrészt olyan fokú szervezettségre, ami képes koordinálni a lakosság folyamatos tömeges tesztelését.

Sajnos azonban sem a kormány, sem az operatív törzs, sem az alattuk dolgozó végrehajtó szervek nem mutatnak sem hajlandóságot, sem képességet a tömeges tesztelések bevezetésére az országban.

Annyira nem, hogy valójában senki nem tudja ma Magyarországon, hogy NAGYSÁGRENDILEG mennyi a valós fertőzöttek száma. Ezt maga Müller Cecília tisztifőorvos is elismerte. A kormánynak dolgozó biostatisztikus, Ferenci Tamás szerint pedig akár tízszeres is lehet a különbség a regisztrált és a tényleges fertőzöttek között.

 

Vakon megyünk a járványban

Összefoglalva tehát: nem ismerjük a kormány stratégiáját és céljait a járvány kezelésére. Vagy azért, mert nem számol be róla, vagy azért, mert nincs is világos stratégiája.

Ha van stratégia, de nem számolnak be róla, az a lakosság gyerekként való kezelése.

Sokan vagyunk, akik szeretnénk tisztábban látni és tervezni a jövővel, de nem tudunk, mert a kormány stratégia és célok helyett csak a szokásos operatív, napi szintű, lassan érdektelenné váló, untig ismételt információkról ad tájékoztatást.

Nem tudjuk, hogy merre megyünk, és hová szeretnénk eljutni, de azt tudjuk, hogy a legutóbbi védőfelszerelések egy Antonov AN-124-es repülőgépen érkeztek, vagy hogy Románia felé a határátkelőkön 30-40 kocsit várnak össze, és együtt engedik be őket az országba…

És hogy miért nem beszélnek a stratégiájukról, ha feltételezzük, hogy van nekik ilyen?

Valószínűleg két okból.

Egyrészt feltehetően teljes kontroll alatt akarják tartani az országot és annak lakosságát a járvány ideje alatt (is), és ehhez a 20. század önkényuralmi rendszereiből lesték el az eszközöket. Tartsd a lakosságot tudatlanságban, és mindig csak annyi információt adj, ami az irányításukhoz feltétlenül szükséges.

Másrészt vélhetően azért sem számolnak be arról, hogy a 3. stratégia mellett tették le a voksukat, mert akkor be kellene ismerni azt a már minden józan szakember által mondogatott kritikát: NEM TESZTELNEK ELEGET. Márpedig tömeges tesztelés nélkül a 3. stratégia nem megvalósítható.

Hogy miért nem tesztelnek eleget? Valószínűleg nem sikerült beszerezni kellő tesztelési kapacitást időben a világpiacról, vagy más miatt alkalmatlan egyelőre a rendszer a tömeges tesztelésre. Ez a jobbik eset, mert ez változhat.

A rosszabbik eset, hogy nem értik, nem látják a tömeges tesztelés értelmét és kikerülhetetlen szükségszerűségét a járvány hosszú távú, a gazdaságot sem romba döntő kezelésében.

Akárhogy is van, ezt az időszakot, a szándékos vakságban tartás és a létbizonytalanság időszakát az ország többsége nem fogja elfelejteni nekik.

Ossza meg ezt a cikket ismerőseivel, hogy minél többen igényeljük a kormánytól egy világos védekezési stratégia felmutatását! 

 

Tényeket és lényeget akar a koronavírus magyarországi helyzete kapcsán? Kövesse a Cíviscity-t a Facebookon! >>> 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://civiscity.blog.hu/api/trackback/id/tr915590642

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Emmett Brown 2020.04.05. 22:50:07

@math0: képtelen vagyok felfogni, hogy miként lehetsz annyira arrogáns fasz, hogy azt hiszed, hogy az emberiség előtt álló kihívásokat energiatermelés terén te meg bírod oldani egy 5 oldalas blogbejegyzésben. Amiben ráadásul összevissza és keresztbe-kasul kevered a mértékegységeket, és alapkifejezéseket is rosszul/alternatív módon használsz.

a kapacitás az névleges, tehát amikor azt írod le, hogy: "de kiépül egy olyan 8400 MWattos napelem kapacitás" akkor az azt jelenti, hogy ennyi lenne a NÉVLEGES teljesítmény. Ez nyilvánvalóan nem igaz.

De mindjárt jössz a kurvanagy eszeddel, és biztos megmagyarázod, hogy te tudod jól, és mindenki más a hülye. már csak arra vagyok kíváncsi, hogy melyik Nobel-díjat fogod megkapni a zsenialitásodért.

Tangooo 2020.04.05. 22:50:24

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Te vagy ennek a kreténnek a Sancho Panzája?
Igyekezz! Egyszer még lehetsz Rosinante is, ha jól teljesítesz!

teéjesenmindegy 2020.04.05. 22:55:04

@Emmett Brown: Már megkapta a Nobelt. Lent tárolja a pincében.
Aszonta a múltkor is, hogy "leugrok a nóbelért"

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2020.04.05. 22:55:43

@Emmett Brown: " az azt jelenti, hogy ennyi lenne a NÉVLEGES teljesítmény. "

jelenti a faszt, értelemszerűen NEM azt jelenti, csak elmebeteg vagy. arról írtam, hogy ez a kapacitás 6000 MW felett termel, azaz 8400MW-ot termel, nem pedig névleges. egyszerűen olyan idióta vagy, hogy a gumiszoba adja a másikat.

attól nem én tévedtem, hogy te egy húgyagyú totálkáros selejt vagy.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.04.05. 22:57:11

@teéjesenmindegy: Mi van már azzal a CO2 bontás szabadalommal? A szabadalmi ügyvivőd még mindig nem írta le az útmutatásod alapján a beadványt? :-))

teéjesenmindegy 2020.04.05. 22:57:24

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
" dislexiádat " :)
Diszlexia. vagy dyslexia
:D:D:D:D
Teee, mindenhez is értő vén trollfasz.

teéjesenmindegy 2020.04.05. 22:57:55

@math0: És én mikor is vágytam co2 bontására?

teéjesenmindegy 2020.04.05. 22:58:50

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: de, csak dislexiás vagy és nem tudod elolvasni te szerencsétlen fasz

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.04.05. 23:06:30

@teéjesenmindegy: Elég ha azt a részt elmagyarázod hogy választod el 4700 Celsius fokon a gáznemű szenet és az oxigént. Azért az elektromos ívhez megfelelő katód és anód anyagának ismertetése is fontos, mert ha hiba van a kitanításban, könnyen megtámadják a szabadalmat. Tudod, van szabadalmam.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.04.05. 23:08:08

@teéjesenmindegy: Ekkor.

"teéjesenmindegy 2018.03.31. 11:43:42
@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
Az összes vegyületük agyonkutatott? Akkor a francért kutatgatnak mindenfele.
Tehát te 2018ban kijelented, hogy nincs és soha nem is lesz olyan anyag amiből energia közlésével kiválik mondjuk az oxigén, és akkor a maradék tárolható, illetve később elégethető, amikor energia szabadul fel. A víz ilyen, meg mondjuk a Co2 is, de nyilván nincs több a világegyetemben."

teéjesenmindegy 2020.04.05. 23:08:22

@math0:
Dehogy volt.Mellesleg én kérdeztem, nem válaszoltam. Az a kurt trollnak a szalmabábja volt faszfejke.
De nyalogasd csak a vén aranyeres valagát. Pont olyan szép lehet mint a te fejed :D:D

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.04.05. 23:12:27

@teéjesenmindegy: Nagyon kerülgeted ezt a CO2 kérdést! Pedig megmenthetnéd a Földet vele! Vagy lefizetett téged a Soros az olajmultik megbízásából, hogy tartsd titokban? :-))

teéjesenmindegy 2020.04.05. 23:14:42

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Én itt tényleg nem látom azt a mondatot, hogy te kúrt, figyelj már, én szeretném bontani a co-t. Mondjuk a növények megcsinálják..

Te viszont kijelented, hogy nincs olyan anyag, amiből "energia közlésével kiválik mondjuk az oxigén, és akkor a maradék tárolható, illetve később elégethető, amikor energia szabadul fel."
Mi van a vízzel? Az sem bontható, te dislexiás fasz. (Te, apám, aláhúzza pirossal. Neked nem?)

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.04.05. 23:21:33

@teéjesenmindegy: Senki sem írta hogy nem bontható. Hihetetlen hogy két éve képtelen vagy megérteni. A termikus disszociáció egyik esetben sem járható, a CO2 esetében még csak meg sem valósítható iparilag csak pillanatszerűen. Sokat fogunk még szórakozni a CO2-vel. :-)) "Egyenlőre" még esélyt sem látok arra hogy felfogj bármit ebből. :-))

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.04.05. 23:22:37

@teéjesenmindegy: A növények nem bontják. Átalakítják. Kicsit olvass utána a fotoszintézisnek!

Emmett Brown 2020.04.05. 23:36:13

@Brendel Mátyás: mondom, 5 oldalban megoldottad az XXI. századi energiakihívást. kizárt, hogy ne úgy legyen.

sóhegy049 2020.04.05. 23:39:00

"A fotoszintézis első szakaszában a fényenergia kémiai energiává alakul át, amely nagy energiájú kémiai kötések létrehozására fordítódik, így a glükóz kémiai kötéseiben is szerepet játszik. A szén-dioxid és a víz a nap fényének hatására glükózzá alakul, miközben oxigén és víz keletkezik. A folyamatot a következő kémiai egyenlet írja le:

6CO2 + 12H2O + napfény → C6H12O6 + 6O2 + 6H2O

Vagyis 6 szén-dioxid molekulából (CO2) és 12 vízmolekulából (H2O) fény hatására egy glükózmolekula (C6H12O6), 6 oxigénmolekula (O2) és 6 vízmolekula (H2O) keletkezik."

Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe 2020.04.06. 00:06:03

@math0:
"Svédország, UK, Hollandia nyíltan, bevallottan a nyájimmunitás elvét alkalmazták."

A Titanic utasaival pedig nyilván az úszást akarták gyakoroltatni

Emmett Brown 2020.04.06. 08:15:54

@math0: isten barma. Amit ott leírtál az ezt jelenti.

Hogyhogy még nem nyúlta le mindenki a világmegváltó ötletedet? Csak 5 oldal, igazán könnyen emészthető, hatodikos környezetismeret kiselőadás.

közösperonos átszállás 2020.04.06. 14:30:30

Szégyellem bevallani, de a Brendel-távolságom három.

Amúgy az a ciki itt még, hogy a posztírónak (már ami a magyar kormány vírusügyi stratégiáját, illetve annak nyilvánvaló hiányát illeti) igaza van, de ha az ember ezt kijelenti, akkor math0-val kerül egy kalap alá, azt meg thanks, but no thanks.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.04.06. 15:10:11

@közösperonos átszállás:

Értem én, hogy az Orbán-kormány csak elrontani tud mindent, míg az ellenzék birtokolja a bölcsek kövét. Ha Orbán a környező országok példáját követi, akkor az a baj, hogy csak mások után kullog - olvastam ilyen szemrehányást. Ha viszont valamit másképp csinál, akkor az a baj. Vajon te hogyan kezelnéd a járványt jobban?

Aztán ha leírtad, Google talál a tiéddel pont ellentétes szakértői ajánlásokat ill. konkrét példákat.

Kibicnek semmi sem drága, igaz?

közösperonos átszállás 2020.04.06. 15:28:03

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Hol írtam bármit az ellenzékről? Hol írtam bármit a szakértői ajánlásokról?

Arról írtam, hogy a Fidesz-kormányzás tipikus példáját, az ún. idegbeteg kapkodást láthatjuk, koncepció nélkül. A pillanat uralását, a vírus elleni küzdelem ún. kommunikációs megközelítését. Ahol egyik napról a másikra lesz az iskolák bezárása elképesztő baromságból szükségszerű és helyes lépés, mert az egyes lépések mögött nincs semmi de semmi (esetleg a szokásos lopásvágy).

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.04.06. 15:37:21

@közösperonos átszállás:

"Hol írtam bármit a szakértői ajánlásokról?"

Hát éppen ez az! Mert ha írtál volna róluk, akkor azonnal kiderült volna, hogy a kormány a szakértői ajánlásoknak megfelelő intézkedéseket hozza meg.

"mert az egyes lépések mögött nincs semmi de semmi2

Csak a legtöbb ország gyakorlata és az általános szakértői ajánlások.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.04.06. 15:40:08

Persze értem én, hogy a számodra egyedüli elfogadható lépés a kormány lemondása és egy ellenzéki kormány felállítása lenne.

puzsu 2020.04.07. 15:07:29

Talán ÉPpen az volt a vírusos pánikkeltés cÉLja, hogy gazdasági válság legyen és megritkuljon a nyugdíjasok száma és lám működik is a modern Tajgetosz... :(
Megnyugvást JELenthet, hogy ráADÁSul a halál=megváltás a földi szenvedésektől a reménytelenségtől, a megélhetési gondoktól! /Szvsz PuZsu!/ :(

miért 2020.04.07. 18:14:44

Orbánék meg tudják fizetni (a lopott pénzből) a teszteket, mindenki más pedig...

miért 2020.04.07. 18:19:05

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Tisztelt nacsasasszony! Akkor ön pontosan tudja mi a stratégia, és talán még is osztaná a "tudatlan" tömeggel?!

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.04.07. 19:53:42

@miért:

Szedd be a gyógyszered, kiccsillag.

miért 2020.04.07. 21:04:36

@Kovacs Nocraft Jozsefne: valamiért nekem a hatvanas évek hivatásos levelezői jutnak eszembe az ilyen sötét libákról!

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.04.07. 22:26:32

@miért:

Nocsak, hát tükörbe néztél? :D

Horváth Toya 2020.04.08. 16:52:15

@math0:
"@Exploiter: "a kutya nem tudja egyik helyen sem, hogy ki volt az első valódi fertőzött."

a kutya nem, de mások azért erre elég jó adatot tudnak."

Peersze. eléggé görcsösre sikerült Magyarországon is. Beszarásig sakkoztak, csak hogy kimondhassák hogy bevándorló az első fertőzött - mert ez ugye jól hangzik - aztán kiderült hogy egy magyar lakos anyja két hete vírusos volt csak nem tesztelték.
Ennyit a "jó adatok"-ról...

golbblog 2020.04.13. 11:03:39

Nagyon jó cikk. Gratulálok! Jó lett az összefoglaló, kár, hogy a hozzászólások nagy része nem erről szól :( "Összefoglalva tehát: nem ismerjük a kormány stratégiáját és céljait a járvány kezelésére. Vagy azért, mert nem számol be róla, vagy azért, mert nincs is világos stratégiája. Ha van stratégia, de nem számolnak be róla, az a lakosság gyerekként való kezelése."

vajdasagi 2020.10.19. 14:36:12

@Hódara: Valamikor ezt írtad: " Európában itt van a harmadik legtöbb egy főre jutó kórházi ágy,a legtöbb lélegeztetó gép.Jó szakemberek.Időben meghozott lépések.
Ha úgy lesz el fogom ismerni.Nem +/- 1-2 ember nél "

Mindezt arra, hogy nálunk kevesebb az egy millió lakosra vetített COVID-19 elhunyt, mint Németországban. Hát most az a helyzet, hogy nálunk egymillió lakosra 122 elhunyt van, a németeknél meg 118. Most van az a pillanat, hogy beismerd a tévedésed, vagy még vársz vele egy kicsit? Amúgy a kórházi ágyak terén nem tudom, hogy igazat mondtál-e. Gyanítom, hogy az hazugság. Jóindulattal elhihetem, hogy Te is elhitted a kormányzat sok hazugságának egykét. De még ha igaz is lenne a kórházi ágyak nagy száma, a kérdés, hogy van-e hozzá képzett orvosunk meg ápolónk.

Lélegeztetőgépünk tényleg sok van, mert duplaáron vettük őket bennefetnes gazfickóktól. meglepődnék, ha pl. a propaganda mnsizter keze nem lett volna benne az ügyletben. Ezért vettünk belőlül sokat is meg drágán is. De a használatukhoz képzett ápolók kellenének, és hát azokat nem fizetjük eléggé, mert ott nem lehet ellopni a pénzt.

Egész másik aspektusból: a németeknek tavasszal még arra is volt ereje és embersége, hogy az olasz telített kórházak betegeit átszállítsák spéci repülőgépekkel Németországba és ott gyógyítsák őket. Valahogy nem emlékszem, hogy Magyarország kormánya is tett volna ilyen gesztust.

Nem érzed ezt az egészet számunkra szánalmasnak és szégyenletesnek?

vajdasagi 2020.10.25. 13:25:45

@Hódara: Aki komoly vitapartner, az válaszol olyankor is, amikor kiderül, hogy nem neki van/volt igaza. Nem kéne egy önkritikát gyakorolnod?

Miért lapítsz most? Netán nem is ember vagy, hanem szánalmas kormányzati bérkommentelő féreg?

Hódara 2020.10.25. 13:41:09

@vajdasagi: Te szerencsétlen.Ez tavasszal volt.Akkor védekezett az ország.Sokkal kevesebb volt mint a németeknél.Amikor ìrtam ez igaz is volt.De még most is jól állunk európában.Elöbb nézz dátumokat 3s ne fél év után hivatkozz.Most szinte mindenhol elengedték a járványt mert a gazdaságot se lehet kinyírni.De ha jól sejtem ezt előre mondták is

Hódara 2020.10.25. 13:44:00

@vajdasagi: Nem érzem ugyanis egymással határosak és a határ menti német kórházakba vitték.Más európai országba nem.Mi most adtunk a Cseheknek lèlegeztető gépet.Szóval egy dolog szánalmas,mégpedig te haver.Cső

vajdasagi 2020.10.25. 14:36:09

@Hódara: Ad. 1: Nevezhetsz te engem szerencsétlennek, de én azért tudom, hogy Németország és Olaszország NEM határosak egymással.

Ad. 2 Ha háromszoros áron a haveroktól megvesszük a túl sok lélegeztetőgépet és azokat ingyért odaadjuk a cseheknek, az miért is jó nekem? Nem érzel itt valami zavart az erőben?

Ad.3. Európában 48 ország van, és a mai nappal mi ezen a listán a 25. helyen vagyunk az 1 millió lakosra jutó halálos áldozatok számában. Ez nem JÓ, ez ÁTLAGOS. Az kétsétgtelen, hogy az 1-24. helyek az átlagtól rosszabbak, és a 25-48. helyek az átlgatól jobbak. És adja Isten, hogy ne romoljon a helyzetünk, de ahogy mi védekezünk, úgy ebben nem nagyon bízom. Ahhez még annyit, hogy a szomszédol országok közül tőlük jobbak a szlovákok, osztrákok, szlovének, horvátok, szerbek és ukránok!!! Azért van egy szomszéd, aki tőlünk is rosszabb: a románok. Hogy is van ez akkor?

Ad. 4. Nem egy új betegségről beszélünk. A COVID-19 egy másfél éves vesszőfutás lesz, és ebből kb. 7 hónapon vagyunk túl. Az elején jól álltunk, de azért mert akkor szinte megállt a gazdaság. Azonban azt nem lehet tartósan tenni, mert jövőre már a tavaszi megállás miatt is gyermekéhínség várható. Mi akkor azért védekeztünk tévesen, mert a GDP hatalmas visszaesését idézte elő, amit akkor tettünk. Most meg azért, mert nemsokára sajnos nagyon sok COVID-19 halottunk lesz. Egyébként most azt mondja a Vezír, hogy a nemzet így akarta , amikor megkérdezték a Nemzeti konzultációban. Nem segítenél értelmezni, hogy melyik volt az a kérdés?

Ad. 5: Tudod, amikor katonai meg rendőri uniformisokban vezetik a védekezést egy gügyögő nagymamival egyetemben, meg hozzá fentről a Vezérrel, oldalról meg a szíjártó segíti a lélegeztetőgépek vásárlását háromszoros áron, akkor nem is történhet ez másképp. Ez a kormányzat a nemzet vesztét akarja. Mert az kell a hatalom minél hosszabb birtoklásáoz.

Ad. 6. Te egy nemzetáruló, arcátlanul hazudó, tolvaj, ámde magát kereszténynek hazudó klikk szekerét tolod. De legalább egy élő, létező személy vagy. Nekem már ez is megnyugvás. Amikor én hatalmas adót fizetek, amikor szellemi exportot valósítok meg, amikor erősítem egy picinyként az ország gazdasági helyzetét, akkor érted is teszem ezt. Csak kérdés, képes vagyok-e mérhető eredményt elérni ilyen országos vezetés mellett, és ilyen "drukkerek" mellett, mint amilyen Te vagy.

Hódara 2020.10.25. 15:01:52

@vajdasagi: Tényleg bocs.Van vagy 40 km távolság.Honnan veszed a 3 szoros árat?Hétről hétre változott az ára,amikor vették az volt a piaci ára.Nem véletlen,hogy az ellenzék ezen nem tudott fogást találni.Miben más ha az állam pénzén kezeljük más ország betegeit vagy kölcsön adunk lélegeztető gépet?A segítség az segítség csak a te fejedben nem az.Orvosunk kevés van ,lélegeztető gép több.Mindenki úgy segít ahogy tud.Szóval minden ország szemét csak a német nem.A többi szomszéd egy szinten van.Szlovák az nagyon érdekes.Olyan adatok nem nagyon vannak.De most nincs védekezés..Most halnak meg többen,hogy nincs védekezés.A többihez képest is lazább volt most.A konzúltációt nem olvastam.Gyárban dolgozok és itt 500-ból 500 mondaná,hogy termeljünk tovább.Felesleges is védekezni ha mindenhol el van engedve.Ebben a tavasz más volt.Össze se lehet hasonlìtani.Azt meg mindenki tudja,hogy a magyar idősek egészségi állapota az egyik legrosszabb az eu-ban.A halott is több lesz.Szóval védekezésről és tavaszról szólt a hozzászólásom.Akkor igazam is lett.
Változtatni a véleményem.Látva az ellenzéket tuti nem fog.Egy hányadék az összes.Az meg,hogy ezek együtt kormányozzanak az egyenlő egy katasztrófával.Szerintem te naív vagy ha úgy gondolod,hogy ezek bármiben meg tudnának egyezni.
A fidesz:A gazdasági eredmények jók,mindezt a csőd szèléről.A fizetésem 2.5 szerese mint 2010 ben,rezsi nem emelkedett,adók csökkentek,a családokat iszonyat módon segíti...Sorolhatnám.Az embereknek ezek számítanak nem a te magasztos elveid

Hódara 2020.10.25. 15:38:48

@vajdasagi: Elég egyértelmű mi fog következni.Amíg az egészségügy bírja
addig megy ìgy.Fokozatosan hoznak be szigorításokat.A halottak számát sajnos már felesleges nézni.Akit lehet meg fognak menteni.Sajnos ezen a ponton már nagyobb károkat okoz ha megint lelövik a gazdaságot és a kórházakat.A Szloväkok most bezárkóztak.Eredményes is lesz.De,hogy nyitnak utána ha mindenhol sok a fertőzött.Összehangolt,az egészségügy és a betegek számától függően minimálisan eltérő lépések lesznek

vajdasagi 2020.10.25. 16:23:28

@Hódara: Tudod ez valami hihetetlen. A NER számomra rengeteg gazdasági előnyt jelentett, és én ezen meg is gazdagodtam. De nekem a Haza sorsa előrébb való, mint a saját zsebem, és EZÉRT vagyok ellenük. Kártékonyak, nincs ezen mit ragozni. Az, hogy a maguk gazdagodása érdekében egy csomó olyan intézkedést is hoztak, amelyek nekem is jól jöttek, de NEKED ártottak, az nekem nem elég. Nekem az kell, hogy a többségnek segítsen ez a kormány. Ez pedig nem történik. Én majd megleszek a magam erejéből úgyis.

Te viszont a kizsákmányolt réteg vagy, és pontosan az olyanokat lopja meg a NER, mint Te, és Te mégis véded őket. Nagyon figyelemre méltó, hogy a NER hogyan tudja így kimosni az emberek agyát.

Amúgy Olaszország legészakibb reptere és Németország legdélibb reptere között van légúton 80 kilóméter is, de ez nem is lényeges. Jártam arra, igaz autóval. Csodás vidék.

A tavaszi gazdasági bezárkózás ugyan megmentett 100-200 életet de ezt keservesen meg fogjuk sínyleni. Sok százezer munkanélküli lett emiatt. (Én éppen nem estem vissza.) Most már tudja a vezír, hogy a 100.000 munkanélküli az nagyobb kár, mint a többszáz emberélet, és ezért most mást csinálunk. De eszerint vagy akkor csináltunk hülyeséget, vagy most. (Egyébként szerintem akkor csináltuk rosszabbul, most meg csak simán rosszul csináljuk. Az inkompetens vezetés sok-sok emberéletbe kerül majd.

Azért Neked és szeretteidnek jó egészséget kívánok. És jól fizető munkahelyet. A gyerekeidnek meg egyetemi végzettséget, mert ez a jövőbeli boldogulás elsőrendű záloga. Bye.

vajdasagi 2020.10.25. 16:24:57

Jaj, ezt azért nem bírom ki: Miért felesleges nézni a halottak számát? Fejtsd ezt ki jobban, kérlek!

Mert nekem igenis fáj a szívem mindegyikükért.

Hódara 2020.10.25. 16:50:04

@vajdasagi: Nekem ez a rendszer sokkal jobban tetszik mint a nagyon liberális nyugati.Ezzel sokan így vannak.Nem csak itt,hanem a közèp európai régiőban.Nem gondolom,hogy ki lennék zsákmányolva és főleg nem,hogy többet lopnak mint a baloldal.Hogy van e korrupció?Nyílván.A világon mindenhol.Annyi,hogy a magyarokat jobban vizsgálja az eu és még így se volt korrupciós botrány.Nincs kimosva az agyam,én is látok hibäkat de erre az ellenzékre soha nem szavaznék.
Nem értetted a mondandóm.Akkor az egész eu bezárkózott.Most nem.Hova termeltünk volna tavasszal.Akkor úgy kellett kezelni,most így.
Én is sajnálom őket.Nem tudni,hogy hányan halnának meg a vírus nélkül.
Eddig is "csak" egy szám volt.Ha bele akarsz kötni,bele tudsz mert nem lehet szebben írni.Mint mondtam akit lehet meg fognak menteni.De mivel nincs védekezés így mi az amit tükröz?Sajnos a magyar idösek egészségi állapota nem túl jó és pont azokban állunk az élen,amik veszélyesek ha megfertőződik valaki.Innentől ez nem verseny,nem sok mindent tükröz a halottak száma.Nem a gazdaság a mérvadó.A tavasszal elhalasztott műtéteket is el kell végezni.Tènyleg több lenne a halálos áldozat ha még 2-3 szor leállítanak mindent.Jelenlegi keretek között meg kell tenni mindent,hogy védjük az időseket.Erre gondoltam és nem az volt,hogy nem sajnálom őket

vajdasagi 2020.10.25. 21:50:14

@Hódara: Köszi a választ. Az, hogy "minket jobban vizsgálnak, és még így se volt korrupciós botrány" az Polt Péter ügyészsége miatt van. Ezek az ügyészek a "vezír" emberei, és mindent elsikálnak. Így persze könnyű!

Majd ha Márki-Zay kerül hatalomra (egy igazi jobboldali keresztény), akkor meglátjuk, hogy mennyi korrupciós botrány kerül terítékre. Mindent tolvajt talán elszámoltatnak, és majd meglátod, mennyivel több jut majd akkor Neked. A gyermekeidnek meg remélhetően még több: jó oktatás, diploma, utána jövedelmező állás. Ez az út előre, nem az egyetemek elsorvasztása, ami most zajlik.

Tavasszal a német gazdaság nem volt bezárva, ebben tévedsz. Ők nagyon is termeltek, MI voltunk bezárva. Ezt majd abból látod, hogy melyik országban mekkora lesz a GDP visszaesése az idei évben. lEzt kb. jövő márciusban publikálják majd. Lefogadom, hogy Magyarországon nagyobb lesz ez a visszaesés, mint a németeknél. Pont mint ahogy a halottak száma is egymillió lakosra vetítve sokkal nagyon lesz sajnos nálunk. Lúzerek vezetik az országunkat, de ők adagolják Neked az információt, ezért nem látod a dolgot objektíven.

Mindenkit mindig védeni kell! De a mostani vezetőség ezt tévesen teszi. Csak dumálnak róla. A szocik loptak is és balfaszok is voltak. De ezek meg nagyüzemi mennyiségben lopnak, és közben demagóg kommunikációval ájtatoskodnak. Te gondolod, hogy EZEK tényleg hívő keresztények? Ezek olyan köntöst öltenek magukra, amilyet az érdekük megkövetel. Hát az Orbán az európai liberálisok alelnöke volt! Ez nem mutat valamit? Gondolod, hogy valóban hisz Istenben? Mellesleg: Te hiszel benne?

Hódara 2020.10.25. 23:05:30

@vajdasagi: Előre vetítem,meddő vita lenne és így nehéz is ezért a folytatást nagyon mélyen hatóan nem ígérem.
Keresztény vagyok mert a szüleim így döntöttek de nem hiszek istenben.Ez nem érv a fidesz mellett.
Nem Polt Péter vizsgálatára gondoltam.Az összes eu-s pályázatot vizsgálja az unió.A magyart a legjobban,mert a baloldal legfőbb vágya,hogy megbuktassák.Így sem találnak semmit.
Márki Zay-t én nagyon nem kedvelem,így nem is pazarlok rá szót.Ha a fidesz Gyúcsányt,Demszkyt nem tudta bíróság elé vinni teljesen egyértelmű ügyekben akkor neki se menne.
Konkrétan mondtam,hogy a német gazdaság leállt mert nekik vagyunk beszállítók.2 hónapot álltunk a BMW,Merci,Porshe,Audi miatt.Nem mondtál túl nagy dolgot mert az összes elemző is mondta,hogy itt nagyobb lesz a visszaesés,de a visszapattanás is.Egyszerűen mert nincs saját ipar.
Talicskázzák ki a pénzt az a te véleményed.Egy ingoványos talaj van,ami azért határeset.De van mögötte gazdasági haszon és jó az országnak.Na ezt nem fogod érteni.
A Mészáros.Az ember egy kretén.Csak egy arc aki mögött komoly gazdasági szakemberek vannak.
A 2010-es választások elött az Orbán mondta,hogy szüksèg van igazán nagy oligarhára.Csányi ugye más szegmens.Simicska nem engedte volna ki a kezéből a hatalmat.Létre kellett hozni egyet.Na ez a Mészáros.Az elején tuti kapott segítséget,hogy mennyiért pályázzon,mire....De idővel akkora tőke és infrastuktúra volt mögötte,hogy nem kell segítség.Ez miért jó?Csőd szélén álló cégeket vesz meg(nem adóznak) és nyereségessé teszi(adózik).Lepusztult épületeket és szállodákat vásárol fel amiket senki nem akar és felvirágoztatja.(Szintén bevétel az államnak)Olcsón tudja megtenni mert a szakemberek és a géppark adott.Ez az oka,hogy nem tudnak vele versenyezni építkezéseknél se.Az államnak jó,mert ami szerinted lopás sokkal olcsóbb mint,ahogy más építené.Anno mi volt?Valaki nyert.Kiadta 10 alvällalkozónak,azok is kiadták....Végül aki megcsinálta meg nem fizették ki.Úgy 50 cég haszna volt rajta aki nem csinált semmit.Szóval már nincs konkurenciája a Mészárosnak.Teljesen törvényesen nyer.Az államnak meg ez egy jó üzlet mert olcsóbban épít a cégei meg nem veszteségesek.Az egyedüli kérdés,hogy a vagyona hol köt ki.De sokkal többet nyert rajta az állam.
Amúgy nem gondolom magam agymosottnak és bírkának.A nyitó oldalam az Index.Aztán olvasom az Origót.Ha tv-t nézek,akkor is vitaműsorokat.Bár egyre kevesebb a jó.Saját véleményem van mert évek óta figyelem ki mit mond és mit csinál.
Szerinted szarúl védekezik.Szerintem jól és időben csinálták.Tavasszal!!!Most még nincs védekezés.Az emberi hülyesèg határtalan,hogy nincs vírus.
Nem vezetnek meg.Sok mindenben egyet értek velük.Nekem nem jön be a multikulti társadalom.Vagyis mértékkel.Gyűlölöm a liberális eszmék legtöbbjét.Vagyis úgy ahogy akarják és,hogy kényszer.A liberálisok hírdetik,hogy mindenkit úgy kell elfogadni,ahogy van.Mindenkinek ugyan azok a jogai...Kivéve aki más véleményen van és nem liberális.
Orbán az volt?Soros is támogatta?Igen.A pályája elején.Az nem azt jelenti,hogy egy fiatal politikus nem láthat át rajta és tér át a jobboldalra.Számomra sértő amilyen emberek vannak az európai baloldalon.
A személyeskedést leszámítva viszonylag értelmes vita volt.Nem közeledtek az álláspontok de remélem a tudat,hogy nem vagyok bérfirkász,azért megnyugtat.

vajdasagi 2020.10.26. 08:08:37

@Hódara: Köszi a hosszú választ. A személyeskedésről annyit, hogy így kezdődött a válaszod: " Te szerencsétlen.Ez tavasszal volt...."

Én nem gondolom, hogy szerencsétlen lennék. Veled ellentétben én HISZEK Istenben, és EMIATT én keresztény vagyok. Tudod, aki nem hisz Istenben, az nem lehet keresztény!!! Ha ezt nem hiszed el, akkor kérdezz meg egy teológust, vagy legalábbis egy papot.

Nekem állami és EU-s pályázataim vannak, tehát én sokkal jobban tudom, hogy ki és mit ellenőriz. És hogyan. Én még EUs ellenőrt nem láttam, de magyart igen. Nélam rendesen ellenőriztek: nem is volt semmi kifogásuk. Az, hogy szerinted a magyart vizsgálja az EU "legjobban", pont az mutatja az agymosottságot.

Tudod, a legjobb barátom cégét a Mészáros meg akarta venni erővel. Azért nem sikerült neki, mert a barátom cége "stratégiai szövetséget kötött a Tiborccal". Ez így megvédte a felvásárlástól. És nem lepusztult, hanem virágzó a cége.

Örülök, hogy azt gondolod, van a gazdaságnak olyan része, amelyet Te értesz, és én nem fogom érteni. De nekem ezek a német cégek fizetnek a szolgáltatásaimért.

Neked minden jót kívánok,

Hódara 2020.10.26. 08:33:01

@vajdasagi: Mindig kiforgatsz dolgokat.
Pont az volt a lényege,hogy meg vagyok keresztelve de én nem tartom magam annak.
A szerencsétlen az reakció volt valamire amit egy kommented váltott ki.
Minden évbe elég nagy tételben tagadja meg a támogatást az únió mert vagy nem megfelelő vagy korrupció gyanú van.Vizsgálják a papírok alapján de nem ők mennek ki hozzád.
A gazdasági ismeretekről mivel nem ismerlek nem nyilatkozok de azt mondyad a német gazdaság nem ällt meg.De!!!Csak német cégeknek szállítunk és mi is az vagyunk.
Nem mondtam,hogy Mészáros csak olyat vesz.Ragadtam ki példát ami hasznos az államnak.Az üzleti világ mindenhol ilyen.A nagyok mindig fel akarják vásárolni a jól menő kicsit.Talán ez a választó vonal,hogy a kicsi cég vezetóje mennyire tőkös és rafkós.Ezen nem vitázok mert gyanítom sokkal jobban otthon vagy a témában.A mondandó lényege az volt,hogy egy ilyen oligarcha lehet hasznos az államnak.Mondom úgy,hogy Mészárost semmire nem tartom és unszimpatikus.Maga a jelenség volt a lényeg és nem azt mondtam,hogy nem értessz a gazdasághoz.Más dolog,hogy el tud e vonatkoztatni valaki a fidesz iránti gyűlöletétől és azt mondja,hogy van haszna is

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.10.26. 11:46:03

A ballib kormányok alat bagóért adtak el magyar cégeket külföldieknek, akik aztán bezárták a magyarországi gyárat, mert valójában csak piacot akartak vásárolni. Ezzel szemben most sok külföldi cég hoz ide gyártóüzemeket, s emellett magyar tulajdonú cégek is feljövőben vannak.

S ahogy íros, szerintem is az van, hogy a magyar állam is jól jár a Mészáros és hasonló cégekkel. Mészáros amúgy valószínűleg csak stróman, ahogy Simicska is jórészt az volt.

vajdasagi 2020.10.27. 21:46:02

@Hódara: Szia . A vitának az a lényege, hogy megkeressük a vitapartner mondataiban azokat, amelyek nem igazak. És cáfoljuk azokat. Például nem attól igaz keresztény valaki, mert "megkeresztelik", hanem attól, hogy hiszi az Istent. Jót akar tenni embertársaival. Én ezt elmondhatom magamról. És vajon Te?

A tavaszi etap során a határok voltak lezárva Nyugat-Európa és Kelet-Európa között, és sokkal kevésbé a német cégek zártak be Akinek az én cégem szállít, az végig dolgozott.
De pl. a kecskeméti Mercedes gyár megállt. Durván leegyszerűsítve a helyzetet azért állt meg, mert nem érkeztek meg a kocsikba sebességváltók Csehországból. Azok meg két ok miatt nem érkeztek:

1. Kínából jöttek volna Csehországba azok az apróbb alkatrészek, amelyeket a sebváltóba Csehországban beépítettek volna. Hát ezek késtek.

2. Az osztrák magyar határ gyakorlatilag leállt és a kamionos szállítás Csehországból Kecskemétre nagyon lelassult. Ezt a magyar határőrség balfaszkodta el hetekig.

Hasonló helyzetek mindenütt voltak Európa-szerte. De hogy ki állt többet 2020 tavaszán, azt majd az éves GDP adatok fogják megmutatni. Ezek 2021 tavaszán jelennek meg. Én nagy tételben vagyok hajlandó arra fogadni, hogy Hazánk nagyobb GDP-esést fog elszenvedni, mint Németország. Azért mert nálunk többen zártak be, mint a hanyatló nyugaton. Ebből nálunk jövőre pl. gyermekéhezés fog következni sajnos.

A gyűlölet erős szó. Én hívő keresztény vagyok, ezért nem is gyűlölök. Én megvetem a Fideszt, mert elveszi a gyerekeid, vagy az unokáid esélyét. Az én esélyeimet nem tudják elvenni, én igen jól megvagyok. Az oktatáson már átestek a gyerekeim, nekem nem személyes érdekem, hogy az oktatást felfuttassuk az országban. Az pont a Te családodnak segítene. De én olyan fasza gyerek vagyok, hogy ezért állok ki. Az egészségügyet sem fejlesztették, mert őket úgyis jó kórházakban jó orvosok gyógyítják majd. Itt is a gyári munkások és azok családjai fognak szívni. Én kifizetem a Budapesten a magánkórházat, és megint csak megvagyok.

A Mészáros Lőrinc mint hasznos személy: ha igazi verseny lenne, akkor abban ő csak gázkazánokat tudna szerelni. A vasutakat meg ahhoz értő cégek építenék. Így most az ő cége kapja a megrendelést dupla áron. Emiatt a kormány nem tudja lecsökkenteni pl. az ÁFÁ-t és az élelmiszerek többe kerülnek. Te meg én együttesen fizetjük meg ennek a derék strómannak a ténykedését. Csak én ezt kibírom. Szóval nem gyűlölet van, hanem megvetés irántuk, és szánalom/sajnálat Te és a családod iránt.

És most már értem, miért emlegetted a lélegeztető gépeket, amelyeket a cseheknek adtunk. Azt szajkózta aznap a királyi TV, hogy adtunk a cseheknek lélegeztetőgépeket. Adni helyes dolog. De mások is adnak, nehogy azt hidd, hogy nem. Legfőképp Brüsszel ad, meg a németek. Mi meg tartjuk a markunkat, elfogadjuk ezt az adományt, majd leköpjük őket. A támogatásokról nálam jobban nem tudhatsz. Pont 10 napja estem át egy igen alapos záró ellenőrzésen egy pályázatunk kapcsán. 128 milliós támogatást kaptunk. Ennek 75%-át Brüsszel adta, 25%-ot meg a magyar kormány. Elég alaposan vizsgáltak mindent, elhiheted. Kedves, kulturált (magyar) emberek voltak az elelnőrök a Pénzügyminisztériumból. Többszáz iratot kértek el tőlünk és vizsgáltak. Mi rendben voltunk. De vajon az Elios is randben volt annó?

Amikor az Únió megtagadja a támogatást, annak mindig nyomós okai vannak. De nem akkora tragédia ez, kivéve annak a cégnek. Magyarország akkor ezt a "megtagadott" pénzt lehívhatja másik pályázatra. Ezt mi meg is tesszük. Az Orbán kormány ezt tényleg profin csinálja. Egy szavam se nincs ez ellen. Úgyhogy Magyarországnak nem is nagyon maradnak lehívatlan pénzei. Alig van olyan állam az EU-ban, amely e téren jobban teljesít. Megjegyzem: még számos téren teljeseít Magyarország tényleg jól. De épp a koronavírus témában szarul teljesítünk. És ez a poszt arról szólt.

Minden jót.

Hódara 2020.10.27. 22:42:31

@vajdasagi: Csak röviden.Konkrétan írtam,hogy nem hiszek istenben és nem tartom magam kereszténynek.De a statisztika szerint az vagyok.
Azt is írtam,hogy nagyobb lesz itt a visszaesés mint a Németeknél de a visszapattanás nagyobb.Ezt gazdaság kutatók már rég leìrták.Nem értem,hogy nem értetted.
Nyílvános pályázat van.Nem tudnak versenyezni a Mészárossal.Nem ő a legdrágább.De mèg a külföldi cégek se tudnak versenyezni.Pont az Elios volt akinek kifogásolták az eu-s pályázatát.Nem is kapták meg rá a támogatäst.Szóval vizsgálja az únió.Rengeteg kórház lett felújjítva főleg eu-s pénzekből.Az orvosok és ápolók bérét nem kicsit emelték.
Konkrétan a magyar támogatást emelték ki a Csehek és eu elnök.Nem adott mindenki.Sőt.Fel se hoztam volna ha nem jössz azzal a hülyeséggel,hogy nem ápoltunk olasz betegeket.Bár ritkán szállítanak ekkora távolságra lélegeztető gèpen lévő betegeket.
A német autógyárak mindenhol álltak 1.5-2 hónapot,egész európában.
Tavasszal pont jól teljesített ha már a témánál tartunk.Ezek tények.A beteg és az 1M főre jutó halottak száma is jó volt.Jobb mint a német.A gadasági visszaesés is középmezőny.
Most nincs védekezés és nehéz is lenne mert senki nem akarja,hogy az legyen mint tavasszal.A lakosság se.Ha ez sajnos több halottal jár,akkor se.
Ki nem teljesített jól?Karácsony talán erre tud válaszolni.Szép napot

vajdasagi 2020.10.29. 09:09:38

@Hódara: A lélegeztetőgépeket pont jókor emlíed.
Itt van két aranyos cikk:

index.hu/gazdasag/2020/10/21/kulgazdasagi_es_kulugyminiszterium_lelegeztetogep-biznisz_fantomceg/

index.hu/belfold/2020/10/28/nyolcezer_feleslegesse_valt_lelegeztetogepet_probal_meg_eladni_a_magyar_kulugy_beszerzesi_aron/

De gondolom ezek Téged nem zavarnak. A szemedet is kilopják, de nem baj!

A gazdaági visszaesés még nem mérhető: majd jövő tavasszal lesznek eredmények. De én nagy tételben vagyok hajlnadó fogadni Veled, hogy mi az EU három utolsó állama között leszünk ebben. Pontosan a tavaszi reakciónk miatt. Karácsonyt ide ne kell belekeverni, mert semmi köze hozzá, de ha már említed: mi itt Budaspesen úgy látjuk, hogy ő nem lop. 1-2 gyanús egyént ugyan a húsosfazék közelébe engedett, ée ennek nem örülünk, de hol van ez a szjjjártó és hasonszűrúek lopásaihoz képest? Egyébként meg fogsz lepődni, de én a Tarlósra szavaztam, mert egyenes, becsületes ember volt és maradt. Sajnos a barátai hatalmas gazemberek, deő olyan egyenes ember, hogy még így is rá szavaztam. És persze ő jobban tudott várost irányítani, mint Karácsny Gergely. De tudod mit: egy tutyimutyi százsor jobb, mint egy olyan bűnbanda, aki a gyrekeid jövőjét tesei tönkre. Mert ezek a hűbérurak, akiknek a pártját fogod, ezek csak annyira keresztények, mint Te, és közben meg ők címzetes gazfickók (Te szerintem nem vagy bűnös, csak megvezetett).

Az, hogy ápoltuk-e olasz betegeket, vagy bármely más módon segíettük-e felebarátainkat egyáltalán nem hülyeség. Ezt keresztényi szeretetnek hívják. ERRE épül Európa és nem a Semjén-féle ájtatoskodásra, miközben helikopterről vadászgatunk Skandináviában. Segítségnyújtás a bajban: ez a neve. De hát nálunk nem ez megy, hanem a cigánytempó: sivalkodunk, panaszkodunk az EU--ra, azt állítjuk, hogy hanyatlik, eközben nyújtjuk a markunkat az alamizsnáért és ezzel egyidőben szidjuk őket. Én magyarként nem ezt a viselkedési modellt tanultam a szüleimtől, hát Te?

Legyen szép napod.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.10.29. 09:40:52

@vajdasagi:

Azzal azért bizonyára tisztában vagy, hogy az olasz betegek németországi ápolása inkább csak gesztusértékű volt. Attól még továbbra is túl van terhelve az olasz eü., a német segítség csepp a tengerben.

Hódara 2020.10.29. 09:41:17

@vajdasagi: Az első cikk.Az ár a lényeg.Mint mondtam a beszerzési ár a rendelés napján a piaci árnak megfelelt.
Akkor mindenki onnan szerzett orvosi eszközöket ahonnan tudod.Ez még csak nem is törvénytelen.Jelenleg is több ezer olyan cég van pl a neten.Ami csak más ajánlatait hírdeti sajátjaként.
Az,hogy utána árúlják megint nem tudom hol probléma.Mindenki tudta,hogy ha nincs vírus nem kell annyi.

Segítség.Németország és Magyarország segített.A kereszténységnek nem sok köze van hozzá.Az csak egy üzleti vállalkozás.Ha tetszik a világ legnagyobb korrupciója.
Főváros.Tarlós egy iszonyat jó városvezetó.Kari Geriék konkrétan semmit nem csináltak.Miból loptak volna?Amúgy elötte pont a baloldali kerūletekben voltak botrányok.Például a Karácsonyéban.
Puffogtatsz a korrupcióval de tények nélkül.Nyílván van de semmivel nem nagyobb mint a baloldalnál.Csak tudod ha még így is jobban kormányoznak,az emberek jobban élnek,a gazdaság sokkal jobban teljesít....Ez a lényege a kormányzásnak.De legyen.A baloldal kevesebbet lop de a gazdaságnak okozott kára a többszöröse.Inkább egy zsivány jó mint egy becsületes hülye.
Az uniónak meg egy dolog,hogy a része vagy.Nekik is hasznuk van Magyarországból.Nem ajándékot adnak.Miért kéne csendben maradni ha valami nem tetszik?Miért kéne tűrni ha az itteni baloldal véleménye alapján döntenek.Ha el fognak vonni 1000 milliárdot a baloldal hazugságai miatt az hányszorosa az általad vélt korrupciónak?Szóval ne miattam aggódj.Ez még mindig ezerszer jobb mint a baloldal.Minden munkásnak és családnak.De ezért nem fogtok soha nyerni.Azt gondoljátok mindenki meg van tévesztve.Tudod mivel foglalkozz?Tegnap néztem a Márki Zay-t.Egy igaz mondata nem volt az embernek.Azzal,hogy a baloldali vezetéseknél mennyi botrány van.Pedig nem sok olyan van

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.10.29. 09:42:44

@vajdasagi:

Ja, ami Semjént illeti, abszolút egyetértek veled. Nagy szégyen ő az országra.

vajdasagi 2020.10.31. 12:40:47

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Szia. Igen, tisztában vagyok, hogy az ilyesmi csupán gesztus értékű. De a bölcs ember (és a bölcs ország) megteszi ezeket a gesztusokat. Szép is ez, meg közép és hosszú távon kifizetődő. Sajnos a mi mostani kormányunk ezt nem érti.

Most például kifejezetten büszke vagyok arra, hogy 200 orvostanhallgatónk a hétvégén részt vesz a nagy szlovák országos koronavírus-tesztelésben. Ez majd meggátol néhány Malina Hedvig típusú incidenst a jövőben, de még ha ezt nem veszem figyelembe, akkor is szép. Az ilyesmiktől leszünk keresztények, nem attól, hogy lépten-nyomon a szánkra vesszük az Úr nevét (már úgy értem, a Semjén-félék).

Meg hát van az a közmondás, hogy jótett helyébe jót várj. Ez a SOTE-ügy most ilyen. Meg hát nemcsak a SOTE: kezdődött ez a Szíjártóval, meg aztán a Készenléti rendőrség buszaival (végre nem érzem flancolásnak a TEK és a Készenléti őrületesen magas anyagi költségeit: buszok, páncélotzott járművek, stb.). Én mindig ez a közmondás szerint éltem, és leginkább nem is csalódtam ebben. És szépnek is tartom az életem.

vajdasagi 2020.10.31. 12:51:46

@Hódara: Az 1.000 milliárd az általam vélt korrupciónál alacsonyabb. Tudod, amikor a magyar állam lélegeztetőgépeket vett, akkor vettek a szlovénok is, de a miénkhez képest fele áron. Aztán ezután Szlovéniában vizsgálta az parlament, hogy miért vették ők azt olyan drágán. A mi parlamentünk még véletlenül se vizsglt a mi dupla árunkat. És nem lep Téged meg az, hogy pont egy szlovák cégtől vettük, és az a cég már felszívódott azóta?

Persze minek is kérdezem: Neked jó az, ha a NER lovagjai meglopnak Téged. Szeretsz jobbágysorban élni és éljenezni, hogy a hűbéruraid milyen jól meggazdagodnak.

Amikor bezárkózott az ország és megállt a gazdaság, de emiatt kevés volt a halott, akkor azért éljeneztél, Most azt mondod: nem is akarnak védekezni? Mi ez? Akkor ők szándékosan beleegyeznek abba, hogy meghaljon sok honfitársunk? Hpgy van az, hogy a tavaszi reakciójukat is helyesled, meg a mostanit is? A jobbágyoknak mindig jó volt, amit az uruk parancsolt nekik.

Megjegyzem: most már nem vagyunk a COVID-19 teráén Európa jobbik felében. A 23. legrosszabbak vagyunk a 48 országból. De nemsokára sajnos Oroszországtól is rosszabbak leszünk. Pedig ott itt egy teljhatalmú agy ember vezeti az országot. Sőt, a Putyin az néha még lovagol is, meg tigrisre vadászik. Hogy van az, hogy 2-3 nap, és rosszabbak leszünk, mint Oroszország? Ukrajnától már rosszabbak vagyunk. A 7 szomszédos ország közül 6 jobb, mint mi. Még egyelőre a románok nem jobbak. Mondj egy határt, hogy mikor fogod elismerni, hogy rosszul védekezünk?

vajdasagi 2020.10.31. 13:04:51

@Hódara: Én budapesti vagyok, Te meg vidéki. Tehát Neked nincs dolgot Karigerivel. Nekem meg van. Nem rá szavaztam, hanem Tarlósra, mert tiszteltem és kedveltem Tarlóst. De engem nem zavar, amit most Karácsony csinál. Miért nem a Te polgármestereddel foglalkozol? Mit ártott neked Karácsony? Nekem itt-ott árthat, de amíg nem válik tolvajjá, én elbírom az időnkénti hibáit. Szót emelek ellenük, de teszem a dolgom tovább, és a demokrácia következményének tudom be Karácsony hibáit. És nincs ezekből olyan nagyon sok.

Hiába no, Te egy jobbágy mentalitású megvezetett ember vagy. Én pedig előadásokat tartottam és pénzeket kerestem Brüsszelben is meg Luxemburgban is (ott az EU bíróságának egy része van - ezeknek is dolgoztam, mert úgy gondolták, hogy a tudásomra szükségük volt, és megfizették azt.). Én egy kicsit jobban ismerhetem az EU-t, mint Te. Támogatást is kértem direktben Brüsszeltől (és nem kaptam), meg Budapesttől is kértem. És Budapesten kaptam eddig három ízben. (Persze azok is többségükben EU-s pénzek voltak). Nyugodtan elhiheted, hogy jobban értem az EU támogatásait, mint Te.

Ja: és a széles körben elterjedt híresztelésekkel ellentétben a három megnyert pályázatból egyiket sem korrupcióval és homályos pályázati tanácsodó cégek bevonásával nyertem.

Összességében: szerintem fingod nincs az EU-ról A középkori magyar jobbágy mentalitását képviseled a 21. században. A szemedet is kilopják, de Neked így pont jó. Én pedig küzdök majd az érdekeidért, mert én ilyen ábrándos és romantikus ember vagyok.

Kellemes hétvégét.

vajdasagi 2020.10.31. 13:19:44

@Hódara: Márki-Zay: biztosan elírtad, mert ha egy igaz mondata nem volt, akkor az a szoci korrupciókról szóló rész sem lett volna igaz, ugye?

Ezzel ellentétben a Marki-Zay MINDEN mondata igaz volt. Egy jobboldali keresztény ő, akitől foshatnak a NER főkolomposai. De Neked nem kell tőle félned: éppen hogy ő hozza el majd a számodra a felszabadulást a jobbágyság alól. Örvendj ennek. Talán a NER lovagjai nem fogják őt megmérgezni...

És ha hatalomra kerül, akkor tízezerszámra jelennek majd meg JOBBOLDALI képzett becsületes emberek, akik mepróbálják majd kiemelni a hazánkat ebből a trutymóból, amelyben most vagyunk.

Nem véletlen az, hogy a XIX: században is a jobbágyság felszabadítását nem maguk a jobbágyok kezdeményezték, hanem a Petőfi-félék, aki nem is jobbágyok voltak. Most is hasonlóképpen van ez. És ha érdekel esetleg, hogy nekem ez miért lenne jó:

1. Mert a HAZÁNAK ez lenne jó, és első a HAZA, nem a szaros fizetésem
2. Mert akkor a leszármazottaid jobb képzésben reménykedhetnének. És akkor
lesz majd mondjuk olyan unokád, akiből olyan jól képzett informatikust
faragunk a budapesti egyetemen (sic!), hogy a nettó fizuja 1 millió forint
feletti lesz. Ez pedig nekem azért jó, mert jelenleg nincs elegendő ilyen
képzett szakember, hiszen a NER nem ilyeneket akar képeztetni.
Ezek ugyanis nem rájuk szavaznának.
Én jelenleg nem tudok elég ilyet találni. Tehát a Nemzet fenkölt érdekei
pontosan megegyeznek az én önző érdekeimmel, ezért fogunk mégis
előbb-utóbb "mi nyerni". De az Neked jó lesz.
Azt mondai sem kell, hogy Gyurcsány és Draskovics-félék még a
húsosfazék közelébe sem kerülnek majd akkor. De Mészáros Lölők sem.

vajdasagi 2020.11.02. 23:11:16

@Hódara: Mondanál egy vélemény a koronavírus elleni védekezésünkről? De várj csak, kitalálom: azért nem védekezünk, mert az ellenzék a hibás. Meg nagy a keresztényellenesség is Franciaországban, ezért sem védekezünk. Ma a Kásler is a keresztények üldözéséről lamentált. Nyilván ráér, ha már úgy döntöttünk, hogy nem védekezünk. De amúgy: ki döntött úgy? Nem lehet, hogy a Karácsony Gergely a hibás?

Valamit azért válaszolj kérlek!

Hódara 2020.11.03. 08:49:19

@vajdasagi: Eddig voltam partner a beszélgetésben.Ha nem látod,hogy az a gyökér hol hazudott az baj.Az,hogy ő elnök lesz arra várj egy kicsit.
Számon kérsz olyat amit már írtam.Tök értetlen vagy.Az Orbánék előre mondták,hogy amíg az egészségügy bírja nem lesz olyan mint tavasszal.Kb 3 kommentben írtam,hogy most nincs védekezés,ami nem is baj.Leírtam,hogy más volt a tavasz meg mást most.Nem itthon,hanem az egész únióban.A beszélgetést befejeztem,mert már nem szórakoztat a hülyeséged,hanem idegesít.Ugyan azok a körök újra és újra.Viszlát és szép napot

vajdasagi 2020.11.03. 15:42:22

@Hódara: Nem is lep meg, hogy "idegesítelek". Hiszen látod, hogy sarokba vagy szorítva. Azt mondomd, nem védekezünk? Miért? Lehet, hogy ezért felelős a kormény, Vagy Te mondtad nekik, hogy ne védekezzenek? Még nem hallottam a részedről olyat, hogy netán a vezír rosszul csinálná... A következtetést levonhatod magad. Neked is szép napot kívánok. Megyek oktatni egy egyetemre. Küldd majd egyetemre az unokáidat, vagy gyrekeidt, segíeni fog nekik. csak nehogy megmérgezze őket a Budapesti liberális métely"

vajdasagi 2020.11.04. 10:58:13

@Hódara: Mától már van "védekezés", mert a vezír fehér ruhában (mintjha bizony orcos lenne) kihirdette azt. Most már jó lesz? Miért halnak meg naponta 90-en? Lesz még több is ennél? És netán Karácsony Gergely a hibás azért, mert nálunk több a COVID-19-es halál, mint a szomszédos országokban?

Más jellegű kérdés: még a románoknál is rosszabbak leszünk, vagy náluk azért nem leszünk rosszabbak az egymillióra főre jutó halálesetek számában?

vajdasagi 2020.11.16. 21:47:47

@Hódara: A mai állapot: Magyarországon 1 millió lakosra 331 halott, Németországban 153. Pedig milyen sok kórházi ágyunk van!

Ez már elegendő különbség, hogy beismerd, vagy még nagyobb kell? És védekezünk már? Vagy még mindig nem? És ha már igen, akor időben kezdtük vajon?

Másik aspektusból nézve: 48 európai országból van 20 rosszabb, mint mi, és 27 jobb. Tehát a rosszabbik felében vagyunk. Miért is van ez vajon? A Soros keze van a dologban? Netán a Karácsonyé?

Még mindig nem érzed úgy, hogy a kormány szarul csinálja? Szerencsére azért a keresztényüldözés ellen újra és újra fellépünk. Ma épp a Szíjjártó védett meg minket, keresztényeket. Pedig inkább a koronavírustól védenék meg a lakosságot. Hányezer halottnál vallod majd be, hogy szarul csinálják? És nem tartod visszásnak, hogy minden nap bemondják ugyan a halottak számát, de rögtön hozzáteszik, hogy többségükben öregek és betegek. Mintha azt üzennék: ezekért nem is kár! Normális országokban azt mondják ehelyett: nyugodjanak békében. És sajnálják a halottaikat. Van miért ez a különbség?

Hódara 2020.11.16. 22:01:51

@vajdasagi: Csak nem unod a hülyeséged.Nincs mit beismerni mert tavaszról volt szó.Védekezünk vagy 3 napja.Én most se szigorítottam volna ennyire.Mint mondtam és az Orbán is.Addig megyünk amíg az egészségügy bírja.Szämolhatod hányan halnak meg.Ezt is mondtam,hogy ez már másodlagos.Van még 9.7 millió akinek élnie kell.Vitázol a semmin.Olyat hozol fel amit már előre írtam,hogy így lesz.

vajdasagi 2020.11.17. 07:53:57

@Hódara: Miért más a mostani helyzet, mint a tavaszi? Tavasszal nem kellett élnie a másik 9.7 milliónak? Másodlagos az, hogy hány honfitársuk hal meg? Akkor mi az elsődleges? És miért csak három napja védekezünk? Négy nappal ezelőtt még egy másik kormány irányította az országot?

Te egy jobbágy-mentalitású ember vagy, de én imádkozom érted is.

Hódara 2020.11.17. 08:47:17

@vajdasagi: Ha te tényleg egyetemi tanár vagy,akkor nagy a baj.Bár néha vállalkozó.

vajdasagi 2020.11.17. 19:16:23

@Hódara: Légy erős: mindkettő vagyok. Tudod, ezek nem zárják ki egymást. Ennél töb bis igaz. kapaszkodj meg: én 35 országban tartottam előadásokat, amelyeket az ottnai hallgatóság fizetett. Jellemzően aranyárban, noha ezt mindig egy ottani cégnek fizették, és én már csak egy részét kaptam ennek. De ez nem változtat a tényen, hogy rám esetleg odafigyelnek és pénzt adnak a tanításomért. Ezt nem dicsekvésből mondom, hanem hogy lásd, mennyire korlátolt vagy.

A tavaszi szigorítások bután történtek. A mostani cselekvés meg elkésett. Úgyhogy halottak emiatt lesz sajnos több halottunk egymillió lakosra vetítve, mint Németországnak. Pedig milyen sok kórházi ágyunk van, ugyebár. Vagy legalábbis Te ezt mondtad. Ja, amúgy Te még Németországgal hasonlítottál össze minket. Sajnos nyomába sem érünk annak az országnak.

Én nem halottakar akartam, hanem értelmes védekezést. Pont olyat, mint amilyet a németek csináltak. Ehelyett mi megállítottuk a komplett gazdaságunkat tavasszal. Ezért mi valamicskével kevesebb halottat könyvelhettünk el a tavaszi hullámban és pontosan ezért sokkal többet az ősziben. Ezek nem egymástól független dolgok, hanem ugyanazon világjárváy újabb és újabb hullámai.

Továbbra is imádkozom a Te egészségedért is. De valamicske megvilágosodást is jó lenne látni Nálad. Sajnos erre nem látszik sok esély. A jobbágyok sose gondolhatják, hogy a "tekintetes és méltóságos urak" valamit rosszul csináltak. Jót tesz az a lelki nyugalmuknak.

Hódara 2020.11.17. 19:42:57

@vajdasagi: Én pont ezt akarom látni nálad.Tavasszal pont jobbak voltunk mint a németek.Ott is ugyan úgy lelőtték a gazdaságot.Ugyan azok a korlátozások voltak.Nézz utána.A mostanit mindenki sokáig engedte mert teljesen más helyzet,hiába ugyan az a járvány.Akkor be kellett zárkózni mert mindenki azt tette.Most az elején nem,mert minek ha máshol nem védekeztek.A halottak száma.Azt is írtam,hogy tavasszal úgy volt kevesebb,hogy itt az idősek sokkal betegebbek mint a Németeknél.Amúgy meg ha ők nem vigyáznak magukra akkor miért a nem érintett réteg szívja meg.Pár napja még a piacon egy öregen se volt maszk,ment a pletyka....Ennél több védekezés nem kellett.Amíg a kórházak bírták biztos nem.A maszkot mondtál az embereknek,zárt helyen kötelező volt.Kontakt kutatás ment amíg lehetett...Szerintem ennyit kellett tenni.A többi az embereken múlt.Csak nehezebb mint tavasszal a sok vírustagadó miatt,senki nem akar korlátozást és megélhetési gondokat....
A gazdasági eredményt meg várd figyelmesen.Ott se hátul leszünk,hanem középen.Az a jó,hogy a magyar egészségügy "versenytársa" a német,svájci...Nem érdekel az egész.Munka legyen az intézkedéseket meg betartom.Engem csak a konditerem zavar.

vajdasagi 2020.12.01. 19:37:09

@Hódara: Szia. Tavasszal volt az első félidő, most zajlik a második. És Isten adja, hogy ne legyen már harmadik!

Csak a lúzerek nézik az első félidő részeredményét, és mondják, hogy "akkor még vezettünk". Jelenleg egymillió lakosra nálunk sajnos 516 elhunyt van, a németeknél meg 204. Ez már elégséges különbség? Vagy ez "nem ér"?

Amúgy mindig nap kjelentik, hogy egész Európában tombol a járvány. Csak azt kihagyják, hogy a szomszédos országok közül Szerbia, Horvátország, Ausztria és Szlovákia jobbak nálunk, és csupán a románok és a szlovének rosszabbak. Ez szöget ütött a kis buksidban? Meg az hogy a 48 európai oszágból jelenleg a vert mezőnyben, a 20. legrosszabbak vagyunk. És ahogy elnézem, lesz ez sajnos még rosszabb is.

Én ma már érteni vélem, hogy mi "miért nem védekezünk"? Hát úgy tűnik, a NER politikusai gay-szexpartikra járnak és ott kábítószereznek is. Meg az ereszeken leereszkedve menekülnek a rendőrség elöl. Úgy persze nehéz védekezni! Pláne, hogy a járvány elleni védekezés szabályait is megszegik ezzel. De Isten, Haza és Család azért vannak, igaz? Lúzer vagy, ha ezekre egy kicsit is felnézel. Ezek a hazánk megrontói.

További sok sikert a munkahelyeden. És legalább Te vigyázz magadra és a családodra, ha már a kormány nem vigyáz!

Hódara 2020.12.02. 00:08:43

@vajdasagi: Még mindig egy tavaszi beszélgetés volt és akkor más volt a védekezés.Így külön lehet választani.
De mondták előre,hogy amíg az egészségügy bírja addig nem korlátoznak.Őszintén?Nagyon nem érdekel az elhunytak száma.Ha éves halálozást nézel majd,semmi kiugró nem lesz.Jobb,helyeken úgy mondják középmezőny.Ez persze téged mit sem érdekel.A felétől lefelé vert.Olyan országok is sokkal rosszabbúl állnak,akiknél sokkal fejlettebb az egészségügy.A gazdasági visszaesés nálunk lesz az egyik legnagyobb dumádat ne felejtsd el.
Orgia volt,nem meleg party.Függetlenül pártoktól eddig se érdekelt ki kivel kamatyol.Attól valaki nem lesz se rosszabb se jobb politikus.Ráadásul emberek és a sima polgár se jobb.Mindenki csal mindenkit.Sajnos!Az állásába került.Ennyi.
Egy orgia vagy a félrelépés,semmivel nem rosszabb mint ha meleg valaki.Az lmbtq-t meg a te haverjaid akarják ide hozni.
Szóval munka van,túlóra is.Ezeket a korlátozásokat még viszonylag elviselem.A többi igazán nem érdekel.Max sajnálom a vendéglátásból és turizmusból èlőket.Nem nézem a halottak számát.Amúgy nyugodt lehetsz,sok ország hazudik a halottakkal.Példáúl a Svédek ősszel.De a Szlovákok is tuti.
A halálozási aránya 1%.Minimális eltérés lehet az egészségügy és az öregek állapota miatt.
A Svédek nagy ritkán közlik mennyi halott van,a Szlovák meg irreális.Ahol meg kiugróan magas a fertőzöttekhez képest ott a tesztelés volt kevesebb

vajdasagi 2020.12.02. 14:12:37

@Hódara: Hát lehet persze orgiának nevezni. Egy melegbár különtermében 24 álló farkú férfi volt meztelenül, és egy csaposnő, aki nem volt meztelen, és nem vett részt az "orgián". Tehát 24 férfi orgiázott. De azért nem volt meleg party, igaz? Ehhez csak gratulálni tudok. Tudod: ez az ember csinálta a gránitszilárdságú alkotmányunkat (jaj pardon: alaptörvényünket. A felesége pedig a magyar bírósági rendszer lemészárolója).
Ja és a legjobb: az ereszen leereszkedve akart onnan elpucolni. Szépen vagyunk.

A hallottak száma engem sajnos érdekel: sajnálom őket. Sajnálom, hogy Te nem sajnálod.

A gazdasági visszaesés pedig nagyobb lesz nálunk, mint a németeknél, ebben biztos vagyok. Ez majd jövő áprilisban derül ki.

Vigyázz az egészségedre. És kellemes ünnepeket.

Hódara 2020.12.02. 14:25:35

@vajdasagi: Neked mániád,hogy európa legfejlettebb gazdasága az etalon.
Te írtad,hogy tavasszal te nem csináltál volna szigorú korlátozásokat.Az több halottal jár.Szóval álszent duma.
Annyira sajnálom mint más vadidegen embereket.Főleg úgy,hogy a szigorítás elött tömveve voltak a piacok idős emberekkel,persze maszk nélkül.Ha őket nem érdekli a saját életük akkor engem miért kéne?Ennél több korlátozás nem kellett és szerintem korábban se.

Utólag olvastam,hogy meleg party.Az is az ő dolga.A családjával kell elszámolnia.A pozíciójáról szerencsére lemondott.A baloldalon szintén rengeteg ilyen botrány volt.Az sem érdekelt.Az az ő dolguk.
Az ország érdekét az szolgálja,hogy a család az család maradjon mint anno.Neki az ország érdekeit kell szolgálnia nem a perverzitásait.Nem lobbizott az lmbtq mellet,az alaptörvény készítésében is részt vett.Tehát nem a saját aberrációját képviselte.
Fidesznek,meg annyi köze van hozzá,hogy a párt tagja.Az eddigi vélemény attól még nem állszent.
A bíróság szét van verve?Szerinted.Sajnos nem mert akkor Gyúrcsány börtönben lenne.
Egy a lényeg.Vagyis számodra.Ez a fidesz győzelmébe kerűlhet

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.12.02. 16:40:35

@Hódara:

Gyurcsányt sem egy szétvert, sem egy jól működő bíróság nem küldené börtönbe, mert el sem jutna az ügye a vádemelésig. Holló holló szemét nem vájja ki, nemde?

Ha másban nem is, abban egyetértenek mindkét oldalon, hogy lopni és lopni hagyni.

vajdasagi 2020.12.19. 17:05:09

@Hódara: A jelenlegi állás:

Magyarország: 820 elhunyt/1 millió lakos
Németország: 312 elhunyt/1 millió lakos

Mondhatod, hogy miért a lefeljettebbel hasolnítom össze hazánkat. Azrért mert Te is ezt tetted tavasszal.

De van más ország is szép számmal:

Szlovákia: 277elhunyt/1 millió lakos
Románia: 745
Ukrajna: 378
Szerbia: 302

Ők vajon miért jobbak? Tényleg nem érdekel Téged, hogy közeledünk a 8.000 halotthoz? Tényleg úgy gondolod, hogy a kormány ezt jól csinálja? Van felelőse ezeknek a haláleseteknek? Vagy csak a gyurcsány a felelős egy szem kilövetéséért? (Amúgy a gyurcsány is gazfickó, hogy félreértés ne essék).

Éljen a "keresztény" és "jobboldali" kormányzás, amely olyan messze van a kereszténységtől, hogy csak na!

Van még munkád, és egészséges-e a családod? Én szogralmasasn fizetem az adóimat és talán abból a kormány majd Téged is megsegít, nemcsak a mészárost és a brancs többi tagját. Mert nekik már úgyis együttesen kb. 1.000 milliárd jutott. Te is kaptál vajon valamit? Mert ha 1.000 milliárdot elosztanánk arányosan, akkor minden lakosra 100.000 forint jutna ám! Ez a te családodnál akkor hányszáz ezer lenne?

vajdasagi 2020.12.19. 17:06:21

@Kovacs Nocraft Jozsefne: @Hódara: No ebbe aztán teljesen egyetértünk. (mármint abban, hogy lopni és lopni hagyni).

vajdasagi 2020.12.19. 17:10:15

@Hódara: érdekelne még, melyik baloldali menekült meztelenül leereszkedve az erkélyról. És meleg-orgián, meztelenül, álló farokkal, kábítószerrel melyikük bukott le? Mert ezt mondtad, ugye? 30 évre visszamenőleg tudsz nekem ilyen esetet megemlíteni? Egy linket kérnék, nemcsak ilyen üres dumát, mint amit te szoktál mondani.

Hódara 2020.12.19. 17:21:08

@vajdasagi: Tényleg nem de tavasszal téged sem érdekelt volna mint mondtad.Mert te akkor se korlátoztál volna pedig semmi nem volt adott a kórházakban.A kórházak még bírják.Van melóm,nyugodt legyél.Július óta szinte minden nap dolgozok annyi a túlóra.Szóval köszi én jól vagyok és a családban mindenki.Ereszcsatorna nincs de 2-3 korrupció és csempészés a baloldalon volt az elmúlt egy hónapban.Spékelve nyáron drogizással és most egy kicsi zsidózással.Szóval minden fasza.Remélem nálad is

vajdasagi 2020.12.19. 17:44:21

@Hódara: 2-3 korrupció? Az is valami? A szijj lászló cége szépen megutaztatta az Adrián a yachtonm a szíjártót, és láss csodát: most többszáz milliárdos útépítéseket kap. Ehhez képest mekkora összegű az a 2-3 korrupció?

A csempészés valóban jó kis sztori, még akkor is ha csak 10-20 millió forint, ami ugye 10.000-szer kisebb a fenti yachtos/útépítős sztorinál. De persze azért megvetendő, ebben egyetértünk. De hát az mszp az már csak ilyen - abban egyetérthetünk, hogy ne is őket hozzuk vissza. Meg a gyurcsányt sem, ha erre gondolnál.

Drogizás: azok is MSZP-sek voltak, hogy a franc egye meg őket is, meg az mszp-t is. Egyébként azért nem meztelenül csinálták, és nem dugtak eközben. De akkor is ne az mszp-t hozzuk vissza, jó?

legyne végre igazán joboblali és igazán keresztény vezetésünk, mit szólnál hozzá? Nem oylan, aki jobboldalinak hazudja magát meg kereszténynek hazudja magát, hanem tényleg-tényleg olyan. És aki nem tolvaj-gazember. Nekem megfelelne, Te mit szólnál egy ilyenhez? Hátha több pénz jutna a családodnak, mint így ezek a gengszterek idején.

Örülök, hogy van sok munka. És a családnak is.

A hatalmas véleménykülönbségünk dacára kellemes ünnepeket és boldog új évet kívánok (ez nem cinizmus).

Majd csak akkor szólok újra, ha már Európa 10 legrosszabb országa közé kerülünk a COVID terén (most a 14. legrosszabbak vagyunk Európa 48 országa közül). Nem az van, hogy remélem, hogy úgy lesz, hanem attól aggódom, hogy úgy lesz. Tudod miért? Mert rendőruniformisokat látok a védekezők között, én sem orvosokat. Mert a belügyminiszter irányítja és nem az egészségügy-miniszter. Mert az egészségügy annyira le van szarva, hogy nincs is minisztere, és minisztériumja, hanem csak egy államtitkár. Hát ezért vagyunk rosszak.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.12.19. 19:11:13

@vajdasagi:

"A cseh egészségügyi minisztérium honlapján szombaton reggel nyilvánosságra hozott kimutatásokból kiderült, hogy pénteken 8800 új igazolt koronavírus-fertőződést regisztráltak a hatóságok ......és a járvány márciusi kitörése óta a kór szövődményeiben péntekig 10 271 személy halt meg."

www.alon.hu/aktualis/2020/12/koronavirus-csehorszagban-tovabb-romlott-a-jarvanyhelyzet

Ez a 10,271 halott mennyi is egymillió lakosra vetítve? Megsúgom: közel ezer - Csehország lakossága a Wikipédia szerint 2011-ben 10.4 millió volt, azóta biztos nem nőtt.

Már csak ezért is irreális és hihetetlen a szlovák 277halott per egymillió lakos.

Továbbá azt is elfelejted leírni, hogy Szlovákiában és Németországban csak azokat regisztrálják koronavírus-halottnak, akik egyértelműen a koronavírusban haltak meg. Magyarországon viszont a WHO-protokoll szerint minden olyan halott koronavírus-halottnak számít, akiben kimutatták a vírus jelenlétét. Így aztán pl. a szlovák számok nem hasonlíthatók össze a magyar számokkal.

chrisred 2020.12.19. 21:22:16

@Kovacs Nocraft Jozsefne: magyarnemzet.hu/belfold/nem-osszevethetok-a-virusstatisztikak-8068244/

"Magyarország a WHO halálozásra vonatkozó sztenderd kódolási szabályait alkalmazza. Ezek szerint a koronavírus-fertőzésnek vagy alapbetegségnek, vagy kísérő betegségnek kell lennie. Ebből következően nálunk azok szerepelnek a statisztikákban, akiknél koronavírus-fertőzést igazoltak és akik közvetlenül vagy közvetve annak következtében haltak meg. Olaszországban is az egyéb betegségeitől függetlenül mindenkit a koronavírus áldozatának tekintenek, aki a halála előtt pozitív tesztet produkált. Németországban elvileg szintén minden Covid–19-hez köthető haláleset szerepel a statisztikában."

Tehát nem különbözik a magyar és a német regisztráció.

chrisred 2020.12.19. 21:26:04

@Kovacs Nocraft Jozsefne: www.valaszonline.hu/2020/04/17/horvath-zoltan-koronavirus-interju/

"– Miért van majd’ huszadannyi COVID-elhunyt Szlovákiában, mint Magyarországon?

– Van jó megfejtésem, de közelítsünk kicsit messzebbről. Statisztikai adatok igazolják, hogy átlagéletkor, születéskor várható átlagos élettartam tekintetében nincs fundamentális különbség a két ország között. Vagyis nem arról van szó, hogy Magyarországon arányaiban több a nagyobb mortalitású idős ember. Nyilvánvaló továbbá, hogy Közép-Európa keleti részén az öregkorúak meglévő alapbetegségei hasonlók, tehát olyan kijelentést sem lehet tenni, hogy a szlovákiai nyugdíjasok eleve makkegészségesek, akiken a koronavírus sem fog, miközben a magyarországiak borzasztó állapotban vannak.

– Sőt, az egymillió lakosra vetített víruspozitív minták száma is nagyon hasonló a két országban, ideát mégis nagyságrendekkel több a halott. Hazudnak, eltitkolnak valamit önöknél; lehetnek esetleg koronás elhunytak, akik nem jelennek meg a nyilvántartásban?

– Nem ez a tippem. A szlovák egészségügyi tárca kimutatása szerint Szlovákiában a legtöbb koronavírus-fertőzött 30 és 44 év közötti, a második csoport a 15–29 esztendőseké, aztán a jön a 45–59-es korosztály, és csak mindezek után következik az igazán veszélyeztetett idősek csoportja. A napokban ez a megoszlás nyilván módosulhatott, mert a pozsonyi kerület Bazin nevű településén lévő idősotthonba betört a vírus, a 93 lakó nagyobb része igazoltan COVID-19-es beteg. A kevés számú elhunyt jelentős része ehhez a helyszínhez köthető, de további 40 ezren élnek hasonló szociális otthonokban, őket most relatíve gyorsan tesztelni fogják. Pozsony megye elnöke már jelezte, hogy a térség összes idősgondozottját megvizsgáltatja. Magyarországon a fertőzöttek életkori adatai teljesen mások: az érintettek 35 százaléka 70 évnél idősebb, további szűk egyharmada pedig 50–69 év közötti. Ez az egy tényező tehát, ahol döbbenetes különbség van a két ország között, és ez a válasz az ön által feltett alapkérdésre is."

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.12.20. 06:38:22

@chrisred:

"'Németországban elvileg szintén minden Covid–19-hez köthető haláleset szerepel a statisztikában.'
Tehát nem különbözik a magyar és a német regisztráció."

Elvileg. :D

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.12.20. 06:39:06

@chrisred:

Emlékszem erre a cikkre, ez tavasszal igaz is volt. Vajon most is az?

chrisred 2020.12.20. 10:00:40

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Nem biztos, de a második hullám idején a szlovákoknál nem tizedakkora a halálozás, hanem csak negyed-ötöd akkora, mint nálunk.

vajdasagi 2020.12.27. 17:12:52

@chrisred: @Kovacs Nocraft Jozsefne: @Hódara: Azért ez a beszélgetés tartalmazhatna konkrét tényeket/számadatokat is, nem? Mert anélkül mindenki csak mondja a magáét.

Tehát ezek szerint 1 millió lakosra vetítve a COVID-19 halottak összesített száma jelenleg:

1. Magyarország: 938 elhunyt
2. Németország: 361 elhunyt
3. Szlovákia: 325 elhunyt.

Ezzel Magyarország Európában a 14. legrosszabb 48 ország közül. A világon meg a 17. legrosszabbak vagyunk 218 ország közül. Nem kéne azt mondani, hogy valaki felelős ezekért a hallottakért?

Kedves Józsefné: a magyar nemzet cikke azért írodott, hogy olyan gyenge képességű emberek (asszonyok), mint kegyed félre legyenek vezetve. Amikor azt írták, hogy "tovább romlott a helyzet Csehországban", akkor tovább romlott a helyzet Magyarországon is. De ha rámutatnak másokra, akkor azokra figyel az Önre hasonlító sereg. Sajnálja szegény cseheket. Közben meg Magyarország sajnos a legjobb úton halad, hogy utolérjük ebben a cseheket. Náluk mostanáig 9.8%-al több a halott, mint nálunk, tehát a "sarkukban vagyunk". . És a különbség napról napra csökken. Következtetés: a magyar nemzet egy szennylap, és teszi azt a feladatot, amire a gazdái utasítják. A Józyefné meg az "éeks" bizonyítéka annak, hogy sikerrel működnek. Mindezt az én adómból.

Ami meg az adatok hamisítását illeti, ha ez a három ország közül van amelyikről elhiszem, hogy pontos kimutatást vezetnek, akkor az Németország.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.12.27. 19:30:10

@vajdasagi:

"Amikor azt írták, hogy "tovább romlott a helyzet Csehországban", akkor tovább romlott a helyzet Magyarországon is."

Ahogy másutt is. Persze ez sem vigasztal.

"Közben meg Magyarország sajnos a legjobb úton halad, hogy utolérjük ebben a cseheket."

Vagyis te is elismered, hogy csehek pillanatnyilag rosszabbul vagy ugyanúgy állnak, mint mi. Neked nem tűnik furcsának, hogy Szlovákiában a halálozás/millió lakos 325, míg Csehországban a miénkkel kb. azonos, azaz 938 körüli? Miközben a csehek kulturálisan és másban is közelebb állnak a németekhez, mint a szlovákok? Nem gondolod, hogy valami nem stimmel a szlovákiai adatokkal?

"ha ez a három ország közül van amelyikről elhiszem, hogy pontos kimutatást vezetnek, akkor az Németország."

Semmi kétségem afelől, hogy a németek pontos kimutatást vezetnek a regisztrált koronavírus-halottakról. Abban már nem vagyok olyan biztos, hogy minden COVID-halottat akként regisztrálnak. Tavasszal olvastam cikket arról, hogy bizony Németországban a WHO-protokoll előírásai ellenére nem minden ilyen halottat regisztrálnak. Kerestem a cikket, de sajnos nem találom, a kulcsszavakra túl sok találat jön.

Igazán jó képet majd a járvány lefutása körül fogunk kapni, amikor már meglesznek az éves halálozási adatok (összes halálozás, összehasonlítva az előző évekével).

Ettől függetlenül elhiszem, hogy a németek jobbak nálunk, már csak azért is, mert valamivel fegyelmezettebbek, mint mi magyarok. Azért érdekes lesz majd látni a volt NSZK és a volt NDK adatait, mekkora lesz a különbség.

vajdasagi 2020.12.27. 20:53:22

@Kovacs Nocraft Jozsefne: A környező országok közül Magyarországnál kevesebb halottja van a következőknek: Szlovákia, Szerbia. Ukrajna, Románia (!!!), Ausztria, Horvátország. Tőlünk rosszabb Szlovénia. Ezek szerint szarul csináljuk, és többezer ember hal meg emiatt. Ezek mellett miért lovagolsz Szlovákián? Kicsivel jobbak ők, mint Szerbia. Hadd legyen ez az ő dolguk. De a mi sajtónk miért arról ír minduntalan, hogy MÁSHOL milyen rossz a helyzet, amikor nálunk is szarul megy. Ez egy figyelemelterelés a rogán propaganda-minisztériuma részéről. És az olyanokat, mint Józsefné sikerrel meg is vezetik.

Ne az NSZK és NDK adatait nézze, kedves Józsefné, hanem Magyarország adatait. Kinek kéne vajon lemondani emiatt? Ez a többezer halott hogy viszonyul a gyurcsány 1 darab szemkilövetéséhez? (Amúgy a gyurcsány is egy kártékony állat, pont mint ezek a mostaniak, csak hogy félreértés ne essék.)

chrisred 2020.12.28. 02:28:36

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "Neked nem tűnik furcsának, hogy Szlovákiában a halálozás/millió lakos 325, míg Csehországban a miénkkel kb. azonos, azaz 938 körüli? Miközben a csehek kulturálisan és másban is közelebb állnak a németekhez, mint a szlovákok? Nem gondolod, hogy valami nem stimmel a szlovákiai adatokkal?"

Csehországban 938 körüli, hanem 1030. Egyébként a csehek az első hullám idején hozzánk hasonlóan álltak, tehát sokkal jobban, mint a németek. És mindkét országban, tehát Magyarországon és Csehországban is, október közepétől kezdett meredekken emelkedni a halálozási statisztika. Szerintem a csehek egyébként kulturálisan hozzánk állnak a legközelebb a három ország közül.

"Tavasszal olvastam cikket arról, hogy bizony Németországban a WHO-protokoll előírásai ellenére nem minden ilyen halottat regisztrálnak."

Ismétlem, Németországban tavasszal 9 ezer körüli volt az áldozatok száma, szemben a csehországi 350 vagy a magyarországi 600 regisztrált halottal szemben.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.12.28. 07:52:18

@vajdasagi:

"Ez a többezer halott hogy viszonyul a gyurcsány 1 darab szemkilövetéséhez? "

Demagógiából csillagos ötöst érdemelsz. Bocsáss meg, de ilyen mélységekbe nem tudlak követni.

@chrisred:

"Szerintem a csehek egyébként kulturálisan hozzánk állnak a legközelebb a három ország közül. "

Szerintem meg nem.

"Németországban tavasszal 9 ezer körüli volt az áldozatok száma..."

Ez nem cáfolja azt, amit olvastam.

vajdasagi 2020.12.28. 08:30:42

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Kedves Józsefné: demagógiáról szólva talán még emlékszik Ön, amikor tavasszal a budapesti idősotthonokban ütötte fel a fejét a járvány, és volt vagy 10-20 halott. Akkor a kormány és a magukat sajtómunkásoknak valló csahos kutyák ezerrel nyomták, hogy Karácsony Gergely a felelőse annak a 10-20 sajnálatos halálesetnek. Most akkor hogy van ez: az nem volt demagógia?

Mellesleg az nem demagógia, hanem tény, hogy Magyarországon nem tesztelnek elég alaposan (vagy elrejtik előlünk az adatokat), és szeptember elején kb. két hetet késtek a szigorító intézkedések bevezetésével. (Gondolom demagógiának tartja kedves Józsefné azt a feltételezést, hogy meg kellett várniuk szíjártó külügyiminsztéer úr hazajövetelét az adriai yachtozásról, és csak utána volt szabad lezárni a határokat.) Szóval az akkori két hét késlekedés okozott két hónap múlva néhányezer olyan halottat, akiket megvédhettünk volna, ha nincs az a két hét késlekedés. A demagógiáról ennyit.

chrisred 2020.12.28. 09:48:52

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "Ez nem cáfolja azt, amit olvastam."

Csak arra nem ad magyarázatot, hogy miért nem maradtak ugyanazok az arányok a második hullám ideján, mint tavasszal. Szerintem a megoldás egyszerű: a különbséget az adja, hogy tavasszal a fertőzés gyakorlatilag nem volt jelen a kelet-európai országokban, ezért nem volt tesztelve a járványelhárítási rendszer. Ősszel igen, és meg is buktak.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.12.28. 09:59:35

@vajdasagi:

"talán még emlékszik Ön, amikor tavasszal a budapesti idősotthonokban ütötte fel a fejét a járvány, és volt vagy 10-20 halott."

Annál kicsit több halott volt. Aztán olvass vissza, mit írtam akkor erről. Azt írtam, hogy Karácsony és a kormány egyaránt felelősek az idősotthoni halálozásokért. Azt írtam, hogy ha baj van, akkor azonnal kell cselekedni, a hatáskörökön ráérnek később is vitatkozni. Így aztán demagógiát másnak hányj a szemére, ne nekem.

"Gondolom demagógiának tartja kedves Józsefné azt a feltételezést, hogy meg kellett várniuk szíjártó külügyiminsztéer úr hazajövetelét az adriai yachtozásról, és csak utána volt szabad lezárni a határokat."

Bizony annak. Szijjártó diplomataként bármikor hazajöhetett volna a lezárt határon is.

"Mellesleg az nem demagógia, hanem tény, hogy Magyarországon nem tesztelnek elég alaposan"

A tesztelés _önmagában_ nem elég, ezt jól bizonyítja Németország gyenge tavaszi eredménye. Sokkal többet teszteltek, mint mi, mégis több halottjuk volt.

Aztán van a járványnak egy olyan fázisa, amikor a tesztelések száma már nem sokat jelent. Szerintem most már ott tartunk (nem csak mi). Merkely (vagy Szlávik?) szerint az őszi 2. hullámban a magyar lakosság 20%-a is áteshetett már a fertőzésen. Vagyis óriási volt a látencia, a regisztráltaknál _sokkal_ több volt a fertőzött. Ennyi fertőzöttnél (persze nem mind a 20% egyszerre volt az) nemigen lehetséges a hatékony karantén alkalmazása.

"Szóval az akkori két hét késlekedés okozott két hónap múlva néhányezer olyan halottat, akiket megvédhettünk volna, ha nincs az a két hét késlekedés."

Ez csak feltételezés.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.12.28. 10:01:40

@chrisred:

"Ősszel igen, és meg is buktak."

Ahogy pár nyugat-európai ország már tavasszal megbukott. :D

chrisred 2020.12.28. 10:13:42

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Ezen tényleg csak nevetni lehet... :(

Igen, lett volna kinek a példájából tanulni, tehát azok, akiknek csak fél évvel a járvány európai megjelenése után kellett szembenézni igazi feladatokkal, nem hivatkozhatnak arra, hogy nem tudták, mivel kell szembenézniük.

vajdasagi 2020.12.28. 19:44:29

@Kovacs Nocraft Jozsefne: @chrisred: @Hódara:

Mindenkinek ajánlom figyelmébe a következő cikket:

telex.hu/koronavirus/2020/12/28/hol-halnak-meg-koronavirusban-a-legtobben-a-vilagonlakossagaranyosan-tekintve

A diagram a legérdekesebb. De az is figyelemre méltó, hogy a mi "sajtótájékoztóinkon" nem lehet élőben feltenni kérdést. Ők kiválogatják a számukra kedvező kérdéseket, és ezekre válaszolgatnak. Ezt nem nevezhetjük sajtótájékoztatónak. Ez bizony kristálytiszta kormánypropaganda.

Amúgy Józsefné: kérek egy linket arra, ahol Ön azt mondta, hogy "egyaránt felelősek". Mert én ezt szívesen megnézném.

Ami a tesztelést illeti: ajánlom figyelmébe New York államot. Ott tudományosan tesztelnek és naponta 150.000-200.000 tesztet végeznek el az államuk 19 millió lakosára. Ez olyan, mintha Magyarországon napi 75.000-100.000 tesztet végeznénk. Ráadásul ezek ténylegesen szabályos statisztikai mintavételezéssel történnek. No ebből aztán látszanak a pontos trendek és időben tudnak reagálni. Ja és ezek a számok publikusak. Ezzel szemben én ma sem tudhatom meg, hogy a kerületemben mekkora az átfertőzöttség. Mert minket buta tudatlan tömegként kezelnek. Pedig én a cégem irányításában tudnék jobb döntéseket hozni, ha tudnám a pontos helyzetet. De "a tesztelések száma már nem sokat jelent" nevű marhaságot tudják csak elmondani. Pedig abból derülne ki, hogy mikor merészelhetem visszahívni a munkatársaimat a Mome Office-ból az irodába. így ezzel a mostani kisebb termelékenységgel mindenki veszít. Elmennek a francba, akik nem adnak elég információt! Akik meg ezt nem is igénylik, azokat szánalmasoknak tartom. A birkáknak sem kell semmi infó.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.12.29. 15:10:28

@vajdasagi:

"
Amúgy Józsefné: kérek egy linket arra, ahol Ön azt mondta, hogy "egyaránt felelősek". Mert én ezt szívesen megnézném."

Keress rá, nem vagyok a webkeresőd.

vajdasagi 2020.12.29. 21:06:37

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Ez nem így működik. Ha Kegyed állítja, hogy mondott valamit, én meg ezt kétségbe vonom, akkor Önnek kell bizonyítania. Egyébként azt fogom hinni, hogy Kegyed hazudott. Mert megpróbáltam keresni és nem találtam. Vagy esetleg ahol Önnek tanították a logikát, ott nem így oktatták? Vagy esetleg Önnek nem oktattak logikát?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.12.30. 14:23:54

@vajdasagi:

Nem kell nekem semmit bizonyítanom, nem érvelésben vagyunk, ahol bizonyítanom kell az állításaimat. Nem arról vitázom veled, mit mondtam vagy nem mondtam annak idején, nem ez a vitánk témája.

Amúgy meg absence of proof is not proof of absence. Ezt nem tanították neked logikából?

vajdasagi 2020.12.31. 15:51:17

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Kedves Józsefné, Ön össze vissza beszél. Én azt állítom, hogy
Fentebb van arra bizonyíték, hogy Ön ezt írta:
"Aztán olvass vissza, mit írtam akkor erről. Azt írtam, hogy Karácsony és a kormány egyaránt felelősek az idősotthoni halálozásokért. Azt írtam, hogy ha baj van, akkor azonnal kell cselekedni, a hatáskörökön ráérnek később is vitatkozni. Így aztán demagógiát másnak hányj a szemére, ne nekem. "

Én erre azt állítom, hogy Ön hazudik, mert Ön ezt NEM írta. Logikából is azt tanítják, meg a józan ész is azt tudja, hogy erre két lehetőség van: megadja Ön azt a linket, ahol tényleg ez az állítása elhangzott tavasszal, és akkor én beismerem, hogy Ön igazat mondott. Vagy nem adja meg a linket, mert NINCS LINK. Tehát ez a dolog úgy áll, hogy Ön hazudott ezúttal. Bizonyára máskor is sokszor, de most fókuszáljuk erre az egyre. ÖN HAZUDIK. Aki padig hazudik, az HAZUG. Legyen kegyednek szép szilveszteri bulija.
süti beállítások módosítása