Félelmetes! Utólag nyúltak bele a járványügyi adatokba az NNK honlapján

2020. május 09. - pusztafári

Figyelem: nagyon súlyos téma következik, de szólunk: minden, amit leírunk, tényeken alapszik. Az antsz.hu honlapon május 6-án és 7-én utólag módosították az eredetileg március 11. és 26. között feltöltött heti járványügyi jelentéseket az influenzaszerű megbetegedésekkel kapcsolatban. Ugyanekkor - ugyancsak utólag - feltöltöttek hat új heti jelentést a március vége óta eltelt időszakról, melyek ezidáig hiányoztak a honlapról. A módosított dokumentumokból az eredetiekben rögzített influenzagyanús minták 90%-a eltűnt. Az új jelentések már csak tizedannyi gyanús mintáról szólnak, mint az eredetiek. Mik ezek a minták, mi történhetett és mi lehet a magyarázat? Röviden elmondjuk.

jelentesek_cover.png

Az antsz.hu-n fent lévő jelentéseket május 6-án egyértelműen utólag módosították

Az alábbi történet egyik felét a zonaporkolt.com portál bejegyzése, a másikat a valaszonline.hu cikke alapján rekonstruáltuk, az adatokat pedig mi magunk is leellenőriztük.

 

Mi az az influenza figyelőszolgálat?

A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) minden influenzajárvány során folyamatosan figyeli a járvány terjedését az országban, és erről heti jelentéseket készít. Ezeket a volt ÁNTSZ (az NNK egyik elődszervezete) még működő honlapjára tölti fel.

A jelentések többek között tartalmazzák, hogy hányan fordultak azon a héten influenzaszerű tünetekkel orvoshoz.

Emellett az is kiderül belőlük, hogy a háziorvosok, rendelőintézetek és kórházak az adott héten hány influenza-gyanús mintát küldtek be az NNK laborjaiba vizsgálatra.

Mit jelent ez? Az orvosok a hozzájuk forduló betegek egy részénél a vizsgálat során mintát vesznek, és azt beküldik az NNK-nak bevizsgálásra. Így az NNK folyamatosan nyomon tudja követni, hogy hányan fertőződtek meg ténylegesen influenza-vírussal a hasonló tüneteket mutató betegek közül. Ezáltal lehet tudni, hogy hol tart az influenzajárvány lefolyása.

 

Meglepő kiugrások a jelentésekben

A heti jelentések adatai március 11-étől kezdtek furcsa dolgokat mutatni. Az előző hetekben átlagosan 100 körüli mintát küldtek be az orvosok az NNK-nak bevizsgálásra. Ezek 40-50%-a bizonyult pozitívnak, azaz ennyiben azonosítottak valamilyen típusú influenzavírust. A többi minta esetén a betegek tüneteit más, gyengébb vírusos vagy bakteriális fertőzés okozhatta.

A március 11-én feltöltött, 10. heti jelentés azonban hirtelen 456 beküldött mintáról szólt.

Ezek közül azonban csak 83 esetben igazolták influenzavírus jelenlétét. Az előző hetek stabil 40-50%-os aránya tehát 18% körülire esett vissza. Azaz a minták 82%-ában, 373 esetnél nem influenzavírus okozta a betegek influenzaszerű tüneteit. Március elején járunk, az első magyarországi megbetegedések megjelenésekor.

Ezt még lehetne egyetlen kiugró hétnek is mondani, de a következő hetekben a drasztikus emelkedés folytatódott.

A 11. héten a március 18-án feltöltött jelentés alapján már 1248 (!) influenza-gyanús beteg mintáját küldték be az orvosok. Ez az előző hetek átlagának 12-szerese! Közülük azonban csak 61 esetben igazolták influenzavírus jelenlétét, tehát a mintákhoz tartozó betegek 95%-ánál valami más okozta az influenzaszerű tüneteket. 

A tendencia a 12. héten is folytatódott.

A jelentés szerint az orvosok már 2855 (!) influenzaszerű tüneteket mutató beteg mintáját küldték be az NNK-nak, miközben az influenzajárvány ekkor elvileg már lecsengőben volt. 

És hogy mennyi bizonyult influenzavírus szempontjából pozitívnak? Mindössze 30.

De mi okozta a maradék 2825 ember tüneteit?

12_het_eredeti_jelentes2.png

A 12. hétről (március 16-22.) készült jelentés eredeti változata már 2855 influenza-gyanús minta NNK-nak történt beküldéséről ír (Forrás: antsz.hu)

 

Lehetséges magyarázatok

Szeretnénk a lehető leghiggadtabban végigvenni az események lehetséges értelmezéseit. Ezért kezdjük a leghétköznapibbal.

Eszerint az új koronavírus-járvány kitörésekor a háziorvosok, a rendelőintézetek és a kórházak orvosai hirtelen sokkal komolyabban kezdték figyelni a gyenge influenzaszerű tüneteket mutató betegek állapotát is, és már egész enyhe tünetek esetén is beküldték a mintát az NNK-nak elemzésre. Nem koronavírusra, hanem influenzára, hiszen az akkori protokollok szerint új koronavírus-tesztet nem kérhettek pusztán a tünetek alapján.

Ebben az esetben azonban nem értünk egy dolgot:

miért nem tesztelték ezt a hatalmas beküldött mintamennyiséget automatikusan az új koronavírusra is az NNK laborjaiban?

Ha egyszer már ott voltak kéznél a beküldött minták? Nem érdekelt senkit az érintett szakemberek és irányítók közül, hogy mi okozta ennek a több ezer embernek az influenzaszerű tüneteit? Olyanoknak, akik annak ellenére megjelentek az orvosaiknál vizsgálaton, hogy ekkor már terjedőben volt a “Maradjon otthon!” felhívása.

Vagy megtörtént a tesztelés, csak a közvéleményt elfelejtették róla tájékoztatni?

Ez a kérdés azonban csak az első érthetetlen dolog az ügy kapcsán. Ami ezután jön, az ennél sokkal súlyosabb.

 

Utólag módosított jelentések

Ha ugyanis most ellátogat az antsz.hu oldalára, és megnézi az említett hetek influenza-jelentéseit, fura dolgot fog tapasztalni. Töltse csak le a 10., 11. és 12. hét anyagait, és látni fogja maga is: a fenti, általunk sorolt adatok helyett (456, 1248, 2855) teljesen más számokkal fog találkozni. 

A jelentések ma elérhető változatai szerint a 10. héten 456 helyett csak 176, rá egy hétre 1248 helyett csak 165, egy hét múlva pedig 2855 helyett mindössze 70 influenzaszerű tüneteket mutató beteg mintáját küldték be az orvosok a Nemzeti Népegészségügyi Központnak.

A három hét összesített "új" számadata egy tizede az eredeti jelentéseknek.

Hogy micsoda?

Az olvasóban itt felmerülhet, hogy akkor honnan vettük ezeket a tízszer akkora számokat? Eláruljuk: ugyaninnen, csak néhány héttel korábbról. Akik utólag belenyúltak a jelentésekbe, valószínűleg nem tudják, hogy az interneten létezik egy szolgáltatás, amivel weboldalak korábbi állapotait is megtalálhatjuk.

Ennek segítségével bárki ellenőrizheti: az eredeti jelentések bizony sokszor annyi beküldött mintáról szóltak, mint az utólag manipuláltak. Itt találják például a 12. hét eredeti jelentését.

Aki május 6-án elvégezte a módosításokat, más miatt sem volt elég gondos. A jelentések alján mindegyik dokumentum elérhető .pdf formátumban is. Melyeket elfelejtettek "javítani", így ezek továbbra is az eredeti számokat tartalmazták (456, 1248, 2855). Ez egy olyan egészen extrém állapotot eredményezett, hogy az NNK hivatalos jelentéseinek elérhető két változata napokig teljesen más adatokat tartalmazott.

Egészen tegnap estig, amikor mi is letöltöttük ezeket, hogy meglegyenek az utókor számára. Mára kiderült: jól tettük.

Reggelre ugyanis a .pdf verziók is eltűntek, illetve újakra cserélődtek, melyek már a módosított, csökkentett számokat mutatják. 

Hoppá.

 

Mi történik itt?

Összegezzük: a március 11. és 26. között feltöltött influenzajelentéseket valaki utólag manipulálta az antsz.hu honlapon, úgy, hogy azokban a korábbinál egy nagyságrenddel kevesebb legyen az adott időszakban az NNK-nak beküldött, influenzagyanús minták száma. A módosítások ténye egyébként letagadhatatlan: az az antsz.hu feltöltési rendszere révén eleve megjelenik a jelentések nevében.

De történt más is: a március 26. utáni hetek jelentései május 6-ig egész egyszerűen hiányoztak a honlapról. Majd aznap valaki hirtelen egyszerre feltöltötte mind a 6 hét jelentését.

Csodák csodája: ezekben már nyoma sincs a megnövekedett mintaszámoknak. A jelentések szerint az orvosok áprilistól már alig küldtek be heti néhány influenzagyanús mintát az NNK-nak. Az influenzajárvány véget ért, ahogy a jelentések írják, és szót sem ejtenek arról, hogy bármikor is ezrével érkeztek volna gyanús minták az NNK-ba.

Valakik tehát tettek róla, hogy az új jelentésekből eltűnjön minden "zavaró tényező" és furcsa adat, és csak egy szokványos influenzajárvány képét mutassák a számok.

abra2.png

A 11. hét adatait is utólag módosították (Forrás: antsz.hu, web.archive.org)

 

De ki és miért nyúlt bele utólag az adatokba? 

Az első kérdésre nem olyan nehéz válaszolni: mivel az antsz.hu-t a Nemzeti Népegészségügyi Központ kezeli, az adatokat csak az ő tudtukkal és jóváhagyásukkal lehetett utólag manipulálni.

De miért?

Ezen a ponton természetesen csak feltételezésekbe tudunk bocsátkozni. A Válasz Online ugyan elküldte kérdéseit az NNK-nak, de az elmúlt hónapok járványügyi kommunikációját ismerve nehéz elképzelni, hogy érdemi választ kapnak.

Mi a következő lehetséges magyarázatokat látjuk elképzelhetőnek, hangsúlyozva: ezek csupán józan ésszel kigondolható hipotézisek, nem pedig bizonyított és megerősített indoklások.

 

Az NNK-nak beküldött minták robbanásszerű növekedésének lehetséges magyarázatai

Elképzelhető, hogy a háziorvosok és rendelőintézetek március első felében az új koronavírus-járvány hazai megjelenésekor önként, óvatosságból döntöttek a korábbinál sokkal többször úgy, hogy influenzaszerű tüneteket mutató betegeik mintáit beküldik az NNK-nak vizsgálatra. Talán abban reménykedtek, hogy ha azokban nem mutatják ki az influenza vírusát, az NNK laborjaiban majd automatikusan letesztelik a mintákat az új koronavírusra is.

De az is előfordulhat, hogy maga az NNK kérte az orvosokat, vagy azok egy kiválasztott csoportját arra, hogy sokkal több, vagy akár minden náluk megforduló, influenzaszerű tüneteket mutató beteg mintáját küldjék be az NNK-nak elemzésre.

Mi lehetett erre az okuk? Például az, hogy már március elején elkezdjék a lakosság tömeges tesztelését a járvány erősségének és terjedésének pontosabb megismerése céljából.

Hogy mi ezzel a gond? 

A tömeges teszteléssel semmi, sőt: ha így volt, nagyon jól tették. 

A probléma azzal van, hogy erről senki semmilyen hivatalos tájékoztatást nem adott a sajtónak és a lakosságnak március folyamán. 

Ha csak a március 2. és 22. közötti három hétben beküldött influenzagyanús mintákat vesszük (456+1248+2855 = 4559 db minta), azok száma meghaladja az addig a napig ÖSSZESEN Magyarországon hivatalosan elvégzett koronavírus-tesztek számát (4213 db teszt, forrás: https://atlo.team/koronamonitor/) Tehát ha le is tesztelték azokat, ezt a közvélemény előtt titokban tartották. 

Hogy is van ez?

Senki soha május előtt nem tett említést az operatív törzs vagy a kormány részéről arról, hogy országosan, nagy mintán tesztelnék a lakosságot.

Annak ellenére, hogy rengeteg kritikát kaptak erre szakemberektől, az Orvosi Kamarától és az ellenzék szakpolitikusaitól. 

Ha mégis teszteltek tömegesen, miért nem beszéltek róla? 

Ha pedig nem tesztelték ezeket a mintákat, miért nem tették, amikor rendelkezésre álltak, és influenzaszerű tüneteket mutató betegektől érkeztek az ország számos pontjáról?

 

Az utólag manipulált jelentések lehetséges magyarázatai

Ennél még nehezebb megmagyarázni azt, hogy miért volt fontos utólag eltüntetni a nyomát ennek a kiugró mintaszámnak a jelentésekből?

Hiszen ha nem az lett volna a cél, hogy nyoma se maradjon ennek a márciusi kilengésnek, akkor a módosítást úgy végezték volna el, ahogy egy hatóság hivatalos dokumentumának utólagos javítása esetén normálisan kell. Azaz nem megsemmisítik és “újraírják” a jelentést, hanem a meglévő jelentés szövegét egészítik ki a javítással, egyértelműen odaírva a módosítás időpontját, indokát és a felelős személy nevét. 

Ekkor azonban hivatalosan is meg kellett volna indokolniuk az utólagos módosítást, ami - úgy tűnik - nem állt szándékukban. Ha a javításoknak hétköznapi, banális oka lenne, a hivatalos, szabályos, magyarázattal és felelőssel ellátott módosítás nem jelenthetett volna problémát az NNK számára. 

De miért akarná az NNK eltitkolni, hogy márciustól heti több ezer mintát küldtek nekik az orvosok influenzaszerű (egyben koronavírusos megbetegedéshez is nagyon hasonló) tüneteket mutató betegektől?

Talán azért, mert akkor meg kellene magyaráznia, hogy miért nem tesztelték le ezeket a mintákat az új koronavírusra. 

Vagy talán azért, mert az NNK valójában titokban letesztelte ezeket a mintákat, de ennek eredményéről sosem tájékoztatták a lakosságot. 

 

Mi folyik itt Magyarországon?

Ahogy mondtuk: a fentiek csupán lehetséges magyarázatok. Logikusak, ésszerűek, de nem biztosak. 

Egy dolog biztos:

Az antsz.hu honlapjáról az NNK eltüntette a korábban fent lévő hivatalos jelentéseket, és drasztikusan módosítottakat töltött fel a helyükre. Anélkül, hogy ezt bármivel is indokolták volna.

És ez a legsúlyosabb dolog az egész történetben.

Ha a jelenlegi járvány kezeléséért felelős Nemzeti Népegészségügyi Központ szemrebbenés nélkül “módosítja” utólagosan saját hivatalos jelentéseit, több ezer mintát törölve a nyilvántartásokból, mintha nem is léteztek volna, akkor 

mi a garancia arra, hogy bármely, az NNK által a koronavírus-járvánnyal kapcsolatosan az elmúlt hónapokban közölt adat valós? 

Mi alapján bízzunk innentől a “hivatalosan” közzétett megbetegedések számában? Mi alapján higgyük el, hogy mennyi tesztet végeztek? Vagy hogy ténylegesen mennyi most az aktív esetszám Magyarországon?

Két hónapig ültették otthon a teljes lakosságot, Budapesten és környékén pedig még ma is kijárási korlátozások vannak. És amíg mi a négy fal közül lestük az Operatív Törzs sajtótájékoztatóit, addig vajon mi történt odakinn? Mi történt a járványkórházak lezárt osztályain? Mi történt az NNK által szigorúan ellenőrzött laborokban? 

Míg mi betartottunk minden szabályt és próbáltunk bízni választott vezetőinkben és az általuk kinevezett irányítókban, mit műveltek ők a tudtunkon kívül? 

Mi történik itt Magyarországon?

Kövesd a Cíviscityt-t a Facebookon, hogy ne maradj le a legfontosabbakról a koronavírus-járvány kapcsán! >

A bejegyzés trackback címe:

https://civiscity.blog.hu/api/trackback/id/tr1615675436

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Burgermeister 2020.05.10. 07:13:30

Kamu orszag, mit vaarunk?

ős-száj 2020.05.11. 13:41:53

Itt jon elo a kormany kommunikacios politikajanak a kudarca. Az NNK-bol senki nem valszolhat semmilyen sajto kerdesre, amig az EMI jova nem hagyta a nekik ellenorzesre elkuldott valaszt! Ennel az egyszeru adat kezelesi hibanal is, hogy veletlenul az influenza adathoz irtak a koronavirus mintak szamat is, az NNK meg mindig arra var, hogy az EMI jovahagyja a valaszat. Addig teljes csend van es joggal erzi mindenki, hogy valami nagy bajt probalnak elhallgatni. Pedig csak annyi lenne a valsz, hogy elnezest rossz tablazatba irtam a minta szamot. Persza az NNK meg javitja az adatbazisat ha eszre veszi a hibat.

_Wasp_ 2020.05.11. 19:30:39

@ős-száj: mind a kettő feltételezés a részedről, mégpedig hogy a hallgatás oka ez, a módosítás oka pedig az

ős-száj 2020.05.12. 01:09:23

@_Wasp_: feltetelezesek a cikkben vannak. Amit en irtam azok informaciok.

_Wasp_ 2020.05.12. 20:56:59

@ős-száj: az ITT MONDOM NI! jellegű bizonyítások csak arra nézvést információk, hogy mit gondol a nyilatkozó a témáról. tekintve, hogy nem voltál ott, nem te voltál, teljesen nyilvánvaló, hogy fogalmad sem lehet, hogy ki mit csinált pontosan, és még kevésbé, hogy miért csinálta. Így véleményedet információnak nevezni kb annyira tesz hitelessé, mint amennyire az mondjuk egy origós cikk.

ős-száj 2020.05.13. 02:58:03

@_Wasp_: Amit most irtal, az akkor lenne teljesen igaz, ha tokeletesen tudnad, ki vagyok, hol voltam, en voltam-e, mirol van fogalmam. Ennek pesigjoval kisebb a valoszinusege, mint annak, hogy igaz, amit irtam. Hiszen lehetek egy ott dolgozo, aki ezekbe belelat. Tehat nem lehet ex cathedra kijelenteni, hogy nem igaz. Egyebkent meg mindig azert nincs valasz elkuldve egyik ujsagnak sem, mert az EMI nem hagyta jova a valaszt. Miert nem az EMI-t kerdezi meg a cikk iroja? De vegul is nincs sok ertelme, hiszen onnan sem fog jonni valasz.....az a baj, hogy barmit megtehetnek, nincs kovetkezmenye....

_Wasp_ 2020.05.13. 10:30:21

@ős-száj: amíg nem mondod meg ki vagy, illetve nem igazolod, semmivel nem vagy hitelesebb, mint bármely más kommentelő. Ha például leírod, hogy te vagy az NNK akármilyen dolgozója - és ezt elhiszem neked, mert végülis miért ne? - akkor még mindig csak arról tudsz nyilatkozni, te a munkádban mit miért csinálsz. Arról ugye továbbra sem lehet fogalmad, hogy Orbán Viktor mit miért csinál, arra nézvést csak tippelgethetsz, persze kivéve ha ő is te vagy

ős-száj 2020.05.13. 10:35:00

@_Wasp_: vegul is igaz amit mondasz :) Ezert nincs sok ertelme ilyen talalgatos feltetelezos cikket irni, plane kommenteket irni hozza..:)

Emzé Periksz 2020.05.28. 09:12:37

Ennyi gyűlölettel teli negatív energiát kiadni egy tévedés miatt még soha életemben nem tapasztaltam.
süti beállítások módosítása