Miért nincs több körforgalom Debrecenben?

2019. november 10. - pusztafári

Nem értik a debreceniek, nem értik az átutazók és nem értik a közlekedési szakemberek sem. Debrecenben az ország 2. legnagyobb városához képest még mindig nevetségesen alacsony a körforgalmak száma. Pedig igény és lehetőség is lenne a kialakításukra. A városvezetők pedig munka helyett szokás szerint magyarázzák a bizonyítványt, legutóbb például a Homokkerti lámpás kereszteződés kapcsán.

korforgalom_felulrol.jpg

Itt se lesz körforgalom, de kapunk helyette “szakszerű” magyarázatot, miért nem… (forrás: Google Maps)

Magyarázkodásból csillagos ötös

A civishir.hu-n nemrég jelent meg a hír, hogy a várakozásokkal ellentétben nem körfogalmat, hanem lámpás kereszteződést építenek ki a Galamb–Vécsey–Szabó Kálmán–Gizella–Budai Ézsaiás utcák találkozásánál. 

Minden modern várostervezési és közlekedési irányelv szerint a körfogalmak jóval nagyobb áteresztőképességűek, mint a lámpás megoldások (egyetlen kivétellel, amikor az egyik irányból kiugróan több gépjármű jön a teljes nap során, mint a többiből).

Ennek ellenére Debrecen szinte minden nagyobb kereszteződésében közlekedési lámpák irányítanak - pont úgy, mint 30 vagy 40 évvel ezelőtt. 

De az önkormányzat bármikor megtalálja a módját, hogy kimagyarázza az elavult megoldásait. Most épp azzal védekeznek, hogy az utcák “előnytelen szögekben és távolságokban” keresztezik egymást, ami miatt a körfogalom építése magáningatlanok kiváltását tenné szükségessé. Azt pedig az önkormányzat túl drágának találta, ezért maradt a 20. századi, forgalomlassító piros lámpa. 

korforgalom_utcaszint.jpg

Mondja már meg valaki, hogy vajon hogyan nem fér el ide egy körforgalom?

 

Túl drága?

De mi számít túl drágának? Erre a polgármesteri hivatal nem tért ki válaszában, pontosabban azt állította: nem számolták ki, mennyivel, de biztosan sokkal drágább lenne. Köszönjük, ez igazán szakszerű magyarázat!

A kereszteződés átépítése egyébként 310 millió forintunkba kerül, erre jönne még rá a magánterületek állítólagos kártalanításának összege. De hogy pontosan mely ingatlanokról van szó, és becslésük szerint ez mennyibe kerülne, arról mélyen hallgatnak. Az általuk kiadott rajzokon mindenesetre nem úgy látszik, mintha a körforgalom magánterületet érintene. 

Az meg végképp nem hihető, hogy áttervezéssel megoldhatatlan lenne egy ekkora területre körforgalmat építeni. Ha az ember csak a környező országokba látogat el autóval, akkor azonnal láthatja, hogy

ennél sokkal szűkebb területeken is megoldják a körforgalmak kialakítását. 

Szándék és szakértelem kérdése lenne az egész. Meg persze némi pénzé, ha nem sajnálnák azt az itt élőktől, és nem akarná városvezetésünk mindig a leggagyibb, legolcsóbb megoldással elintézni azt, ami közvetlenül nem termel hasznot a saját zsebekbe.

 

Lámpák mindenütt

De hagyjuk egy pillanatra a Homokkertet, és nézzünk rá Debrecen teljes úthálózatára! Hol vannak a körforgalmak? 

A lényeges kereszteződések túlnyomó többségében ma is lámpák fogják vissza az autók haladását! És milyen lámpák? Debrecen városának egyik kétes hírneve az országszerte ismert piroshullámai. Már Kósa Lajos megígérte, hogy “kezdenek valamit” a lámpák beállításával, de a helyzet a forgalom növekedésével párhuzamosan azóta csak romlott. 

piros_lampa.jpg

Szegény piros lámpa nem tehet semmiről. Debrecen közlekedésének jelenlegi állapotairól azok tehetnek, aki szerint még mindig a lámpa a legjobb forgalomirányító módszer egy nagyvárosban. 

 

Persze mondhatnánk, hogy az utóbbi években végre valahára kiépült az Egyetem téren és a Pallagi út - Nagyerdei körút kereszteződésében is a körforgalom. Ezeknek valóban örülünk, de nem lehet elmenni amellett a kérdés mellett, hogy

MIÉRT KELLETT EZEKRE 20 ÉVET VÁRNI?

Már a kétezres évek elején durva állapotok alakultak ki mindkét kereszteződésben a reggeli és a délutáni csúcsban. De ami az elmúlt 10 évben ott zajlott, azt a nap bizonyos szakaszaiban nem lehetett közlekedésnek nevezni. 

Miért kellett ennyi idő az ország fideszes mintavárosának, ahol állítólag dübörög a gazdaság és szédítő a fejlődés, hogy kiépítse ezeket a körforgalmakat? És hol van a többi?

 

Hol vannak a körforgalmaink?

Miért nincs körforgalom a Böszörményi-Füredi, a Dózsa György-Füredi, az Egyetem sugárút-Füredi utcák kereszteződésében? A Bem téren, az Árpád téren, a Segner téren? A Kishegyesi-Böszörményi, a Hajnal-Faraktár, a Mikepércsi-Szabó Kálmán vagy a Mikepércsi-Monostorpályi út találkozásaiban? Vagy a Kishegyesi út - Derék utca csatlakozásánál, hogy a tócóskertieknek ne legyen akkora kínszenvedés a reggeli és a délutáni csúcs?

A sort minden debreceni sokáig tudná még folytatni. 

 

Többet, gyorsabban, modernebbet

Nem azt várjuk, hogy a fenti helyek mindegyikében holnapra körforgalom teremjen. Talán vannak köztük olyanok is, ahol mégsem ez lenne a legjobb megoldás. 

Amit várnánk, az az, hogy Debrecen közlekedésfejlesztése mutasson végre 21. századi életjeleket. 

Ne évente egy-két helyen alakítsanak ki kulturált közlekedési lehetőségeket. Ne az legyen a dicsőség, ha egy 5 éves önkormányzati ciklusban elvégeztünk 3 komolyabb útfejlesztést. Állítólag régiós vezető szerepre törünk. Állítólag kiváló anyagi helyzetben van a város. Állítólag a fideszesek tudnak kormányozni és a teljes N E R gépezete áll mögöttük.

Akkor ne egy huszadik századi mezőváros mércéjével mérjük már a sikereket, se a közlekedésfejlesztés terén, se máshol.

Kövesd a Cíviscity-t a Facebookon, hogy reális képet kapj Debrecenről - süketelés nélkül!

A bejegyzés trackback címe:

https://civiscity.blog.hu/api/trackback/id/tr7815292478

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2019.12.03. 20:21:05

ha piros lámpás a város, akkor kik az örömlányok? a lakosság?