A debreceni Fide$z összefogott a DK-val meg az MSZP-vel, és megbüntette az ellenük szavazó Momentumot

2019. december 17. - pusztafári

Nem, a kedves olvasó nem olvasta félre: a debreceni Közgyűlésben ez is megtörténhet. A piros sarokban: a Fide$z, a DK, az MSZP, meg persze Papp Lászlóék leghűségesebb „ellenzéke”, a Civil Fórum. Együtt, közösen, nagy egyetértésben. A kék sarokban: a Momentum, valamint debreceni szövetségesei, a…

A cikk még nem ért véget! KLIKK a folytatásért!

Elitoktatás Debrecenben közpénzből, 733 ezres tanári fizetéssel

Elképesztő összegeket, a közoktatáshoz képest HÁROMSZOR ANNYIT fordíthat tanulóira a közpénzmilliárdokból felépült Debreceni Nemzetközi Iskola, miközben költségvetését még 5 (!) évig kipótolja a Debreceni Önkormányzat – természetesen a mi pénzünkből. A Papp László gyermekét is oktató intézmény…

A cikk még nem ért véget! KLIKK a folytatásért!

Kitalálja ebből a 7+1 állításból a híres debreceni celeb nevét és cívisvárosi becenevét?

Kvízjátékra invitáljuk olvasóinkat: 7+1 állításból kell kitalálniuk, melyik debreceni születésű, de országos hírű celebről beszélünk, majd megadniuk a Debrecenben (talán nem eléggé) ismert becenevét. Vigyázat, a nyugalom megzavarására alkalmas tények következnek!

A cikk még nem ért véget! KLIKK a folytatásért!
süti beállítások módosítása