Államosítják a debreceni Csokonai Színházat és a Vojtinát?

2020. január 23. - pusztafári

Zajlott az élet a debreceni Városházán csütörtökön. Többek között arról döntöttek a képviselők, hogy kérelmezik az államnál a Csokonai Színház és a Vojtina állami gyámság alá helyezését. A Momentum képviselői egy módosítóval legalább annyit elértek, hogy a megállapodás részleteiről annak aláírása előtt tudhassunk.
csokonai_2.jpg

A Csokonai Színház épülete: hamarosan csak az államnak kedves darabokat láthatunk itt?

Végtelenül cinikus törvényt fogadott el tavaly december 11-én az országgyűlés. Kötelezik az eddig független, önkormányzati fenntartású színházakat arra, hogy közös állami-önkormányzati fenntartásba kerüljenek. Ja, persze nem teljesen kötelező, sőt: önkéntes a dolog. Csak van egy kis bökkenő:

Akik nem kérelmezik az állami gyámságot, azokat az állam innentől egy fillérrel sem támogatja, minden eddigi állami támogatást és annak jövőbeni lehetőségét is elveszítik.

 

Csokonai és Vojtina: 588 millió forint a tét

Természetesen Debrecen színházait is húsba vágóan érinti az új törvény. Tavaly a Csokonai 526 millió, a Vojtina 62 millió forint állami támogatást kapott (az önkormányzat által biztosított 639, illetve 172 millió forint mellett).

Ezt a közel 600 millió forintos támogatást, működési költségeik több mint 40%-át veszíthetik el színházaink, ha fejet hajtanak a kormány zsarolásának.

 

Állami-önkormányzati közös fenntartás: vajon ki lesz az erősebb kutya?

Mándi László, a Momentum önkormányzati képviselője Facebook-oldalán kételyeit fejezte ki az állam várható szerepével kapcsolatban a Csokonai és a Vojtina irányításában.

Nem tudjuk, hogy beleszól-e majd a kormány a színházigazgatóink kinevezésébe? Nem tudjuk, hogy levetet-e a kormány a műsorról neki nem tetsző darabokat? Nem tudjuk, hogy letiltják-e majd színészeinket a színpadról, csak azért, mert nekik nem tetsző nézeteket vallanak, neadj’isten, részt vettek egy kormányellenes demonstráción. A törvényben leírt hangzatos, de üres szólamokkal ellentétben ugyanis mindezek az egyébként demokratikus jogállamban elképzelhetetlennek tűnő esetek sajnos számos alkalommal előfordultak már Szombathelytől Budapesten át Pécsig az ország különböző városaiban.”

Nehéz ennél tömörebben összefoglalni, mi minden probléma van a színházak állami kézbe kerülésével. A Mándi által említett szörnyű precedensekre mindannyian emlékszünk: Szombathelyen Jordán Tamást próbálták eltávolítani a saját maga által alapított színház éléről, Pécsett Alföldi Róbert "Igenis, miniszterelnök úr!" c. darabját tiltották le indoklás nélkül. És akkor még nem beszéltünk arról a számtalan kisebb esetről, amikor túlbuzgó talpnyalók nem engedtek fellépni művelődési központokban és kultúrházakban nem eléggé kormányhűnek tartott embereket és társulatokat szerte az országban. 

Ilyen előzmények után nem csoda, ha a színházszerető közönség fél attól, miféle következményekkel jár majd az állam embereinek beengedése a színházaink irányításába. 

Jogos igényként vetődik fel az is, hogy ha egyszer az állam most az eddigieknél több befolyást kap az intézmények fenntartójaként, akkor elvárható, hogy nagyobb arányban vegyen részt azok finanszírozásában is. De pénzről, konkrétumokról és garanciákról nem szól sem a törvény, sem annak azóta kijött végrehajtási rendelete. 

 

Biankó felhatalmazás, vakon megyünk az ismeretlenbe

Ezek után a debreceni városvezetés úgy akarja „önként kérelmezni” a Csokonai és a Vojtina állami felügyeletét a kormánynál, hogy

semmit sem lehet tudni a megkötendő megállapodás részleteiről.

Sem azt, hogy a részben állami fenntartás alá kerüléssel milyen garanciákat kapnak a színházak az állami támogatások megmaradására vagy növekedésére. Sem azt, hogy ha az állam beteszi a lábát Debrecen eddig független intézményeibe, mennyi tere marad onnantól az önkormányzatnak, és meddig tartható fenn a művészeti intézmények függetlensége.

A Közgyűlés ma felhatalmazást adott a polgármesternek a kérelem benyújtására, bár annak következményeiről senki nem tud semmit. A Momentum önkormányzati képviselői egy módosítóval elérték, hogy a Közgyűlés kötelezze a polgármestert, hogy az állammal történő megállapodás részleteit a Közgyűlés elé vigye.

 

Amint ez megtörténik, beszámolunk mi is róla, hogy milyen feltételekkel akarják Papp Lászlóék kiárusítani az államnak a város két nagy múltú kulturális intézményét...

 Ne várj tovább, kövesd a Cíviscity-t a Facebookon! >>> 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://civiscity.blog.hu/api/trackback/id/tr4315423172

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.