Debrecen 2030: a kiábrándító valóság

2020. június 10. - pusztafári

Debrecen következő 10 éves fejlesztési tervéről tartott sajtótájékoztatót Papp László polgármester a Kölcsey Központban. A hangzatos ígéretek mögé nézve azonban a valóság kiábrándító. Az elmúlt 20 év meg nem valósult terveinek újracsomagolása, ismételt megígérgetése és nagy szavak: főként ezekből áll a nagy csinnadrattával beharangozott program. Egyelőre kevés részletet ismertettek, de a lényeg ezekből is látszik.

papp_laszlo_debrecen_2030_sajtotajekoztato.jpg

Papp László a sajtótájékoztatón (fotó: civishir.hu)

 

Szlogen szinten régióközpont

„Debrecen történetét évtizedekre meghatározó fejlesztési program”-ként mutatta be Papp László a Debrecen 2030 elnevezésű ígéretgyűjteményt a sajtónak. Papp víziójában Debrecen – mint egy évtizede folyamatosan – régióközponti szerepre tör.

A cél jó és ésszerű, de a megvalósítás szerencsétlenkedéseit 10 éve figyelhetjük.

Az egészből eddig leginkább annyi valósult meg, hogy Papp rendszeresen „másik fővárosként” emlegeti a saját lakói által leggyakrabban csak „óriás faluként” csúfolt Debrecent.

Ahol „régióközponthoz” képest még mindig elképesztően magas a földutak aránya, a keleti és déli városrész infrastrukturálisan különösen elhanyagolt, a Nagyállomás épülete a szocializmus időszakát idézi, a józsai bekötőút csúcsforgalomban használhatatlan, a város kulturális intézményeinek száma alacsony, kulturális élete pedig rendkívül szegényes. Hogy csak az elsőre eszünkbe jutó, 20 éve problémás pontokat említsük.

 

Fűt-fát, csillagokat az égről

A program bemutatásában Papp László sűrű ígérgetésbe fogott.

Terveik szerint felújítják az 1-es villamosvonalat, és egy új, kelet-nyugati irányú, 3. villamosvonalat is kiépítenek. „Fejlesztik” a Csokonai Színházat, és Debrecenbe költöztetik a Természettudományi Múzeumot. Komolyzenei koncertekre is alkalmas zenei központot hoznak létre, és terveik szerint bővítik a Debreceni Repülőtér járatait és utasforgalmát is.

 

Nem fogják elhinni: Intermodális Központ!

Nem gondoltuk, hogy debreceni fideszes politikus ki meri még ejteni a száján a városvezetés eddigi kudarcai közül talán a legnagyobbat: a 9 éve meg nem épülő Intermodális Központot. De Papp László nem cicózott: nagy elődje, Kósa Lajos 2011-es álmát 2020-ban ismét beígérte a debrecenieknek.

Egészen pontosan tudják mit mondott a sajtótájékoztatón?

Hogy 2021-re rendelkezésre fog állni a forrás az Intermodális Központ TERVEZÉSÉRE!

Hogy érti, kedves polgármester úr, hogy tervezésére? 2012-ben Debrecen már egyszer elköltött a város 800 millió forintot a közlekedési központ megtervezésére! Nem gondolják komolyan, hogy 2021-ben ismét itt tartunk, hogy százmilliós (vagy milliárdos?) összegeket fognak kidobni egy újabb tervezési körre?

A 2011-ben megálmodott Intermodális Központot eredetileg 2017-ben akarták átadni! És most azt próbálják nagy eredménynek, a régióközpont sikerének, a Debrecen 2030-as vízió zászlóshajójának eladni, hogy 2021-ben már lesz pénz a tervezés megkezdésére?

2e44caf57da72ea8d1c90611c9b8a156.jpg

Az Intermodális Központ egyik látványterve. Több is született, ez most épp 2016-ból való.

Ha érdekli az Intermodális Központ tragikomikus története, olvassa el erről szóló összeállításunkat!

 

CIVAQUA: hitegetés és semmittevés

A másik elképesztő és felháborító ígérgetés a Debrecen 2030 program kapcsán a CIVAQUA-program megvalósítását érinti. A Debrecen környéki tavak és a Nagyerdő kiszáradását megakadályozni hivatott, a környék vízpótlását megoldó vízügyi fejlesztésről már mi is több alkalommal írtunk. A program eredeti tervei több mint 40 évvel ezelőtt születtek. A 2000-es évek elején ezeket a terveket frissítették és alakították át a kor követelményeinek megfelelően.

Az azóta eltelt másfél évtizedben Kósa Lajos és Papp László is számos alkalommal állt ki szavakban a projekt fontossága mellett.

És mi lett a következménye? Semmi. Egyetlen kapavágás nem történt a CIVAQUA kapcsán, pedig Debrecen mindenkori polgármestere 10 éve élvezheti a kormány kiemelt támogatását.

Hogy mennyire veszi komolyan Papp László és a helyi Fidesz a CIVAQUA-t, azt tökéletesen jelzi az idei költségvetés vitájában mutatott viselkedésük. Januárban Mándi László (Momentum) önkormányzati képviselő adott be módosító indítványt a város költségvetéséhez. Ebben 100 millió forintot irányzott elő arra, hogy a város vegye elő, és aktualizálja a CIVAQUA 2000-es években született terveit. Az ellenzéki képviselő az összeget a horribilisen túltervezett közterület-fenntartási költségekből vonta volna el: a város baráti cégei idén ugyanis a tavalyihoz képest 150%-kal többet költhetnek el Debrecen közterületeinek fenntartására.

Mit gondolnak, megszavazta a fideszes többség a momentumos képviselő CIVAQUA-programot felkaroló módosítóját?

Természetesen nem. Mándi elmondása szerint Papp László indoklásában külön kiemelte: a CIVAQUA megépítése nem Debrecen feladata, azzal a kormánynak kell foglalkoznia.

Elképesztő szavak ezek egy városvezetőtől. Hiszen egy Debrecennek fontos ügy akkor is a debreceni polgármester felelőssége, ha ahhoz a kormánytól kell támogatást szereznie. És bár a Debrecen 2030 programból úgy tűnhet, ezt most a kormány biztosítani fogja, nem szabad elfelejtenünk, hogy 15 éve halljuk ezeket az ígéreteket. És 15 éve nem történt semmi az ügyben.

Ha rajtuk múlik, a következő 10 évben sem fog.

fancsika_5_1200.jpg

Így néztek ki idén februárban a Fancsikai-tavak. Ha Papp Lászlóékon múlik, ez még sokáig így is fog maradni. 

 

Újracsomagolt ígéretek

De nemcsak a CIVAQUA-ra vagy az Intermodális Központra igaz, hogy sok évvel ezelőtt megígért, és azóta se megvalósult fejlesztéseket próbálnak új vízióként eladni a debreceni városvezetők.

A Csokonai Színház felújítását és az új, komolyzenei koncertekre alkalmas zenei központot például már 2018-ban megígérték, az azóta elbukott Európa Kulturális Fővárosa pályázat során. Papp külön hangsúlyozta a bukás után, hogy a pályázat főbb beruházásait mindenképpen megvalósítják. Most pedig képes volt az új vízió legfontosabb elemeiként kiemelni ezeket a fejlesztéseket. Miközben a Csokonai felújítása elvileg már el is kezdődött.

 

De hová tűnt a Latinovits Színház?

A nagy ígérgetésben nyomát sem találtuk a hányattatott sorsú Latinovits Színháznak. 2008-ban a Fórum Bevásárlóközpont épületében alakítottak ki helyet egy leendő színházteremnek, melyet azonban akkor pénz hiányában nem tudtak befejezni.

A betontorzó azóta, 12 éve üresen áll. Valahogy sosem volt meg az a 3-4 milliárd forint a befejezéséhez, amiről beszéltek.

Helyette volt ugyanennyi pénz az elit részére épített magániskolára, 4-szer annyi pénz stadionra, és 40-szer annyi pénz a ki tudja mikor elinduló BMW-gyár előkészítésére. De erre a szegény színházépületre sosem jutott.

Persze ígérni sokszor ígérték a befejezését: Kósa Lajos, Orbán Viktor és Papp László sorban tettek hitet az elmúlt évtizedben a Latinovits megnyitására. Aztán semmi sem történt, bizonyítva, hogy mennyire lehet bízni egy fideszes politikus szavában.

Ennek ellenére megdöbbentő, hogy Debrecen 2030-as fejlesztési tervében szóba se hozták a Latinovits Színház befejezését.

latinovits_szinhaz_betontorzo.jpg

A Latinovits Színház 12 éve üresen álló betonszarkofágja a Fórum Bevásárlóközpont gyomrában...(fotó: debrecen.hu)

 

Nem hiányzik még valami?

Ahhoz képest, hogy 10 éves távlatban gondolkodtak, teljesen hihetetlen, hogy nyilvánvalóan szükséges fejlesztések maradtak ki a Debrecen 2030 programból.

Mi lesz például az ugyancsak évek óta ígérgetett Nagyerdei Kultúrpark (Állatkert és Vidámpark) modernizációjával? Széles Diána alpolgármester legutóbb „retró vidámpark”-ként próbálta eladni a debrecenieknek a szörnyű állapotban lévő Vidámparkot, és azzal volt képes dicsekedni, hogy „itt található a világ második legkisebb óriáskereke”…

Vagy mi lesz a 35-ös főút Debrecent Józsa városrésszel összekötő szakaszának 2x2 sávosra bővítésével?

A járvány alatt az iskolabezárások miatt némileg javult a helyzet, de szeptembertől újra járhatatlanná fog válni csúcsidőben ez a szakasz. Réges-régen meg kellett volna valósítani ezt az útszélesítést, illetve alternatív útvonalakat kiépíteni a több mint 12.000 lakosú, folyamatosan növekvő városrész és Debrecen között.

De az elhanyagolt keleti és déli városrészek lakói is bizonyára tudnának olyan elkerülhetetlen fejlesztéseket javasolni, amelyeknek muszáj lenne beleférnie egy saját sikereivel dicsekvő régióközpont 10 éves jövőképébe!

 

Kiábrándító propagandaanyag

Összegezve: a Debrecen 2030 ígéreteinek jó része több éves vagy évtizedes, soha meg nem valósult tervek összegereblyézése. Megvalósulásukra továbbra sincs semmi garancia, miközben fontos fejlesztéseknek nem találjuk benne semmi nyomát.

Az sem túl jó ómen, hogy a saját maga lejáratásában, össze-vissza beszélésben és szerencsétlen kiszólásokban élen járó Kósa Lajos is magasztalta a Debrecen 2030 programot. Persze a maga módján tette ezt, hiszen azt találta mondani:

"Akinek nincsenek megvalósíthatatlan álmai, azoknak megvalósítható álmai sincsenek."

Sajnos az utóbbi két évtized debreceni polgármestereinek sokkal több megvalósíthatatlan álma akadt, mint amennyi végül megvalósult ezekből.     

Várjuk a program részleteit, de sajnos egy debreceni fideszes polgármesternek az ember már csak azt az ígéretét hiszi el, amit meg is valósított. És azt is csak gyanakodva.

Kövessen minket a Facebookon, hogy mindig értesüljön róla, mi történik valójában Debrecenben >> 

A bejegyzés trackback címe:

https://civiscity.blog.hu/api/trackback/id/tr7715772236

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása