Elitoktatás Debrecenben közpénzből, 733 ezres tanári fizetéssel

2019. december 11. - pusztafári

Elképesztő összegeket, a közoktatáshoz képest HÁROMSZOR ANNYIT fordíthat tanulóira a közpénzmilliárdokból felépült Debreceni Nemzetközi Iskola, miközben költségvetését még 5 (!) évig kipótolja a Debreceni Önkormányzat – természetesen a mi pénzünkből. A Papp László gyermekét is oktató intézmény fényűző körülményei azért jelentik a magyar közoktatás arcul köpését, mert az adófizetők pénzéből építették multimilliomosok csemetéinek, miközben ugyanez a fide$zes társaság hagyta teljesen lezülleni a magyar oktatási rendszert az elmúlt 9 év során.

debreceni_nemzetkozi_iskola.jpg

Festői környezet, luxuskörülmények, kifogástalan technikai felszereltség - de csak a szűk elit tagjainak (forrás: 24.hu)

Lássuk a számokat!

A Debreceni Nemzetközi Iskola elérhető költségvetési terveiből kiolvasható, hogy a 2020/21-es tanévben egy gyermek oktatására-nevelésére havonta 405.000 Ft-ot fordíthat. Ebből bérköltség 263.000 Ft, működési költség pedig 142.000 Ft tanulónként. Az elképesztően magas bérekről később még ejtünk szót, előbb azonban nézzük a működési költségeket.

Ezek minden olyan költést tartalmaznak, ami az oktatáshoz szükséges, de nem a tanárok bére. Működési költség a rezsi, a papír, a taneszközök a számítógépeken át a hangvillától a földgömbig, a karbantartás, a kréta vagy a táblafilc.

Erre költhet tanulónként, havonta 142.000 Ft-ot a közpénzből épített, de átlagosan 3,5 millió (!) forintos éves tandíjával egyértelműen az elit magániskolájaként működő Debreceni Nemzetközi Iskola.

Állami iskolák: szegények alamizsnája

Ehhez képest mennyit szán a fide$zes oktatáspolitika a hétköznapi magyar emberek gyermekeinek oktatására? A kérdésre nem könnyű választ adni, mert az állami költségvetésben szándékosan nem szerepel a korábban normatív támogatásnak hívott tétel, ami egyértelműen meghatározta az egy gyermekre fordított pénzügyi keretet.

Ehelyett direkt szétdarabolt és alig átlátható a rendszer, és csak több, nehezen összevethető tétel megfelelő összesítésével tudjuk kiszámolni ezt a pénzösszeget, már ha van hozzá szakértelmünk és türelmünk. Nehéz nem észrevenni a kormány szándékát, hogy az emberek ne értsék és ne vegyék észre, hogy milyen keveset kapnak vissza a gyermekeik a szüleik által befizetett adóból.

Szerencsére vannak még oktatási szakemberek ebben az országban, akik az utóbbi években több alkalommal is kiszámolták ezt az összeget. A legutóbbi, tavalyi összesítésből kiolvasható: kormányunk tanulónként mindössze 54.000 Ft-ot engedélyez havonta gyermekeink oktatására, fejlesztésére, jövőre való felkészítésére.

Mindössze 54.000 Ft-ot. Ez az összeg a mi pénzünkből felépített debreceni elitiskola 141.000 forintjának nem sokkal több mint egyharmada.

 

Elitoktatás az adófizetők pénzén

Mondhatnánk persze, hogy a Debreceni Nemzetközi Iskola tandíjból fedezi ezeket a költségeket, és aki megteheti, hogy kifizeti a horribilis, átlagosan 3,5 milliós tandíjat, az megérdemli, hogy a gyermeke luxuskörülmények között tanuljon.

Még ha el is fogadjuk ezeket az elképesztő anyagi egyenlőtlenségeket társadalmunkban, és azt, hogy az erről semmit sem tehető gyermekek szenvedjék el a következményeit, a fenti érvelés akkor is sántít.

Egyrészt az iskola teljes egészében közpénzből épült: 3 milliárd 800 millió forintot költött rá a Magyar Állam a mi pénzünkből. Ezt az összeget nem a később idejáró multimilliomos szülők dobták össze gyermekeik oktatására, hanem mi, átlagemberek. Egy valódi magániskola vagy befektetői pénzből, vagy hitelből építkezett volna, így kénytelen lenne piaci alapon kigazdálkodni ennek költségét - az odajárók tandíjából. A Debreceni Nemzetközi Iskola viszont a beruházás költségét ránk hárította. 

Mivel ez egy kifejezetten Debrecennek célzott állami támogatás, nyugodtan kijelenthetjük, hogy más, Debrecennek hasznos fejlesztés helyett kapta ezt a város az államtól.

Azaz minden debreceni, a csecsemőtől az aggastyánig kb. 19.000 Ft-jával támogatta a cívisvárosi elit gyermekeinek oktatását.

Hiszen ugyanezt a 3,8 milliárd forintot szánhatták volna a minden debreceninek hasznos Főpályaudvar felépítésére, vagy épp a Debrecen környéki tavak megmentésére (és még sok minden másra is) alkalmas CIVAQUA-program megvalósítására.

De a város úgy döntött, inkább elitiskolára kér pénz a Magyar Államtól.


pl.jpg

Papp László, Debrecen polgármestere is az elitiskolába járatja kisebbik gyermekét - biztosan azért, mert annyira elégedett a közoktatás színvonalával (forrás: portfolio.hu)

 

Még 5 évig fizetjük a gazdagok oktatását

Nemcsak az elitiskola építését álljuk mi, adófizetők, hanem a működtetésbe is „besegítünk” az első 5 évben. Az intézmény ugyanis a saját, eredeti üzleti terve alapján is még legalább 5 évig a Debreceni Önkormányzat anyagi támogatására szorul. Lefordítva: mi, a debreceni átlagemberek fizetjük az elitiskola működésének egy részét még 2025-ig! Idén például 250 millió forintot adunk össze erre a célra.

Az üzleti tervben szándékosan úgy alakították ki a tandíjakat, hogy azok csak a teljes gyermeklétszámnál hivatottak (várhatóan) fedezni az iskola költségeit. Ezt pedig az elitintézmény csak 2025-re tervezi elérni.

Nem értjük, hogy ha egyszer olyan embereknek hozták létre a Nemzetközi Iskolát, akiknek nem okoz gondot a milliós tandíjak kifizetése, akkor miért nem eleve olyan mértékű tandíjat határoztak meg, ami képes eltartani az iskola működését?

Miért kell az építkezés mellett még ezt is azoknak a kisembereknek kifizetniük, akik saját gyerekeiket omladozó falú, gyengén felszerelt, alulfizetett tanárokat alkalmazó állami iskolákba kénytelenek járatni?

 

Van durvább is: az egyházi iskolák az államiakhoz képest négyszer annyi pénzből gazdálkodhatnak

És ha nem lenne még elég az egyszeri emberek arcul köpéséből, akkor elég csak rápillantanunk az egyházi iskoláknak adott állami támogatások mértékére. Bár csak minden 5. gyerek jár ma Magyarországon egyházi iskolába, az állam mégis közel NÉGYSZER annyi pénzt szán ezeknek a gyermekeknek az oktatására.

Az állami iskolákban tanulók 54.000 forintja helyett

az egyházaknak 200.000 forintot ad havonta minden egyes egyházi iskolában tanuló diák után.

A tavalyi adatokkal számolva a kormánynak 112 milliárd forinttal kellett volna többet költenie a magyar állami iskolák működtetésére, hogy igazságosan járjon el, és ugyanannyit kapjanak, mint az egyházi intézmények. A 112 milliárd első hallásra soknak tűnik, de hamar eltörpül például a nemrég felavatott Puskás Aréna eszement 190 (!) milliárd forintos költsége mellett.

Sportmániás vezérünk gigastadionjára volt pénz, de a magyar gyerekek színvonalas oktatására idén sem jutott.

Nem értjük és hihetetlenül cinikus hozzáállásnak tartjuk, hogy a Fide$z-kormány válogat a magyar gyerekek között, és egyes családok gyermekeinek oktatására sokszor annyit költ, mint másokéra. Ha pedig a teljes képet nézzük, egyértelmű, hogy a magyar családok négyötödét hagyja cserben a kormány azzal, hogy nevetséges mértékben alulfinanszírozza az állami iskolákat.

oktatasi_koltsegek_iskolatipusonkent2.png

 

733 ezer forintos pedagógusbér: csak az elitgyerekek tanárainak

Végül érdemes egy pillantást vetnünk a Debreceni Nemzetközi Iskolában tanító pedagógusok átlagbérére. Az intézmény üzleti tervéből kiolvasható, hogy költségvetésükben átlagosan

733.000 forintot szánnak a magyar anyanyelvű tanáraik fizetésére.

(A külföldiek a lakhatási, utazási és egyéb pluszjuttatások miatt még ennél is többet keresnek).

Még mielőtt valaki félreértené: nem azzal van a gond, hogy egy pedagógus 733.000 forintot keres havonta. SŐT! Ez lenne a normális, mert az az ország, amelyik a tanárait nem becsüli, az lemondhat a jövőjéről.

A gond azzal van, hogy ma egy kezdő tanár bére 203.000 Ft, de 10-15 év tapasztalattal sem keres sokkal többet 300.000 Ft-nál egy magyar állami iskolában tanító pedagógus. Ez kevesebb, mint egy pénztáros bére egy külföldi tulajdonú bolthálózatnál. A pedagógusok bértáblájának plafonját pedig 42 év munkaviszony után lehet elérni, ez ma Magyarországon 416.150 Ft.

Ez a Nemzetközi Iskola átlagos tanári bérének 57%-át sem éri el.

 

Hiába szeretné Papp László egy modern, 21. századi, Debrecen fejlődését elősegítő befektetésnek eladni a Debreceni Nemzetközi Iskolát, az a jelenlegi formájában és körülmények között a magyar oktatási rendszer katasztrofális állapotainak szomorú emlékműve.

A Nemzetközi Iskolának természetesen lehetne létjogosultsága a városban, amennyiben valóban magániskolaként működne, és nem az adófizetők pénzén próbálna nyerészkedni.

Azon azonban a magasabb tandíjak sem segítenének, hogy az egyszeri, földi halandó debreceniek az egykor oktatási fellegvárnak számító városban magas színvonalú, jó körülmények között működő iskolákba járathassák gyermekeiket. Ez ugyanis a magyar oktatáspolitika és a fide$zes polgármesterek felelőssége. Azoké, akik az elmúlt évek ész nélküli államosításával és központosításával tovább züllesztették az évtizedek óta hanyatló magyar oktatási rendszert.

 

A Debreceni Nemzetközi Iskola, a város és az ország oktatási színvonalának tartalmi oldalával hamarosan egy újabb cikkünkben foglalkozunk.

 Ne várj tovább, kövesd a Cíviscity-t a Facebookon! >>> 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://civiscity.blog.hu/api/trackback/id/tr4815348628

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

midnightcoder2 2019.12.12. 10:33:10

Alapvetõen a baj nem az, hogy állam bácsi ennyivel támogatja az elit iskolát - ugyan a gyerekek 3x annyi normatív támogatást kapnak mint a pórok gyerekei, ugyanakkor azért apuka / anyuka jó eséllyel nem 3x annyi adót fizet be a költségvetésben mint az átlagpolgár. Illetve, az állami oktatást akkor is megkapja a gyerek, ha apuka és anyuka segélybõl és lopásból él és egy büdös buznyákot nem tett be soha a közösbe. Azon már sokkal inkább el lehetne gondolkodni, hogy vajon az átlagpolgár oktatására miért ilyen alacsonyak az összegek. És persze azon is, hogy vajon az egyházi iskolák miért is kapnak magasabb támogatást mint az államiak.

Ződ2000 · http://egzostive.com 2019.12.12. 10:52:23

Nagyon-nagyon gáz ez a cikk. Persze a "mi pénzünkből", csak ezt követően a BMW gyár is a mi GDP-nket fogja gyarapítani.

Ez egy egyszerű befektetés. Az országnak. Mindennyiunknak. Aki ennek a koncepcióját nem képes felfogni az inkább húzzon a poltikából...

Ez azért része az alapvető infrastruktúrának így is kemény felára lesz minden olyan expatnak aki hajlandó a (szó szerint) magyar ugarra költözni.

Gyanítom a tanári gárda sem a kezdő miniálbéres pedagógusokból áll össze.

Vannak esetek amikor jogos a hőzöngés, itt most baromira lukra fut az ellenzék a populista fröcsögéssel.

Az hogy a polgármester már nem a saját iskolába járatja a egyerekék egy sokkal pikánsabb kérdés, persze ők úgy gondolkodnak hogy ha összehozták a városnak a beruházást ennyi előnyük legyen belőle. Ezt mindenki döntse el maga,

Azt már egyszer megtapasztaltuk hogy mekkora xart képes teremteni a kommunizmus a maga mesterséges egyenlősítéssel, tanár és tanár nem egyenlő munkát végtez, ahogy alkalmazott gyári munkás és márnüök vagy épp vezérigazgató sem ugyanazt a hasznot (vagy kárt) hozza egy cégnek.

Valahol meg kellene állni a középúton ahol a tehetséges és a felősséget megfizetik, ez igaz poltikusra és munkavállalóra is.

kinyílottapitypang 2019.12.12. 11:18:02

@Ződ2000: A cikk nem azt állította, hogy gáz a magániskola, hanem hogy gáz közpénzből magániskolát üzemeltetni. Nehéz elképzelni, hogy nem lehet egy olyan üzleti modellt kialakítani, amiben a külföldi expatok és a magyar milliomosok által összedobott pénzből nyereségesen lehet üzemeltetni egy ilyen sulit - ami egy gazdasági vállalkozás.

Én nem olvastam olyat, hogy a szerző kommunizmust akarna, ezek sokkal inkább populista csúsztatások, mint a cikk, amit támadsz. Azt írja, hogy gáz, hogy miközben közpénzvől fizetjük a luxusoktatást, addig a közoktatás tényleg romokban hever. Ezt azért nehéz letagadni, és nehéz is rá mentséget találni. Főleg, ha tényleg igaz, hogy már 100 milliárd pluszforrásból lehetne legalább az egyházi sulik támogatási szintjét hozni. Én ezeket olvastam a cikkben, és nagyon egyet tudok vele érteni.

chrisred 2019.12.12. 11:57:26

@kinyílottapitypang: "Persze a "mi pénzünkből", csak ezt követően a BMW gyár is a mi GDP-nket fogja gyarapítani."

Az ország GDP-je egy papírra leírt statisztikai mutató, a mi pénzünk pedig az a forrás, amiből a gyerekeink jövőjét megteremthetjük.

chrisred 2019.12.12. 11:58:20

@Ződ2000: Igazából erre reagáltam.

rallus 2019.12.12. 11:59:24

Ez a recept be szokott válni, fel kell kelteni a lumpenproli irigységét!
Végül is miért nem elég jó nekünk Bangóné és pl. Tordai Bence szintje?
Ennyi pénzből ráadásul rengeteg Marxista-Leninista Esti Egyetemet lehetne működtetni, hogy pótoljuk a lassan kihaló ballib elitet!

chrisred 2019.12.12. 12:03:16

@rallus: Akit te lumpenprolinak nevezel, az adófizető, akiknek a munkával megkeresett pénzét mások gyerekeinek elitoktatására költik.

mocser48 2019.12.12. 12:19:58

@rallus:

Pubi, a te kölyköd is max takarítóként fog a te pénzedből is fenntartott fideSS oskolába járni.
Te meg ennek csápolsz.
Szolgalelkek vagytok.

mocser48 2019.12.12. 12:23:51

@Ződ2000:

Kb. mikor jöttél rá, hogy a korrupcióról írsz?
Közpénzből finanszírozzák a fideSS csicskák utódainak tanítását? Ja, nem mindét, a fideSS bértollnokok kölykei lesznek majd az igazi szolgák. Szolgák beltenyészetéből kb. addig is juthatnak.

Ballib vagyok mert rettegek 2019.12.12. 12:30:21

A Soros bérenc lippsikk akkor is ugatnak ha nem megy pénz az oktatásba, akkor is ha meg milliárdokat adnak oda. Akkor most mi a jó??

Debrecen amúgy is megérdemli hogy a debreceni nemzeti nagytőkés osztály gyerekei elit iskolába járjanak mert sokat tettek a v´árosért: stadiont építettek, megteremtették a független sajtót amely most már minden lakásba el tud jutni és el tudja mondani hogy a kormány minden erejével harcol a migránsok, Sorosok és Brüsszel ellen, a kórházakból csak minden második orvos ment nyugatra, ilyen jó eredménnyel sehol máshol nem büszkélkedhet egyik másik város sem.
Az a mimimum hogy a debreceni nemzeti elit a nemzettől ezért visszakapjon valamit, legyen az luxus iskola, egykulcsos adó vagy 7 üléses terepjáró. Segíteni kell a nemzeti nagytőkés osztályt minden eszközzel, mert ez a segítség megtérül mert a segítségből még több pénzt fognak a munkahelyek teremtésére fordítani, nem viszik ki a profitot külföldre mint a Strabag.

A liberális lumpenproli gyerekek meg ha elit iskolába akarnak járni akkor szóljanak a lippsii szüleiknek hogy teremtsék elő azt pár millió forintot és fordítsák rájuk, ne pedig a lippsii romkocsmákban igyák el.

&roid 2019.12.12. 12:42:51

@Ződ2000: Úgy írsz, mintha okos lennél, közben pont a lényeget nem érted.

Ez nem ballibsi nyavalygás b+, hanem a közpénznek nem egy ilyen magániskolában van a helye!!

Gondolom nincs egy darab kölyköd se, akit szarul fizetett tanárok "tanítanak" szar könyvekből szar iskolákban.

KissEr 2019.12.12. 12:43:58

@Ballib vagyok mert rettegek: Soros, ballib, lumpenproli , migráns ,Soros, Brüsszel, nemzeti nagytőkés, megint lumpenproli lippsi ........ Hát ezért nagy baj, hogy az állami oktatás színvonala alacsony, és helyette az adófizetők pénzéből elit magániskolát finanszíroznak.

midnightcoder2 2019.12.12. 12:45:30

@chrisred: "Akit te lumpenprolinak nevezel, az adófizető, akiknek a munkával megkeresett pénzét mások gyerekeinek elitoktatására költik."

Ja, meg segélybõl és lopásból élõ börtöntöltelékek gyerekeinek az oktatására is. Gyanítom, ez utóbbira többet.

Nancsibacsi 2019.12.12. 12:46:48

Szerintem itt nincs semmi gond sem. Egy üzleti vállalkozás indítását támogatta az állam - alapvetően aprópénzzel. Első 5 évben kb minden más üzleti beruházás is kap támogatást.
A tanári fizetés jó, hogy egy jó iskolában több mint a gettóban, mivel a jó tanárok valószínűleg jó iskolákba fognak elmenni - minden 300 ezret kereső állami iskolában tanító tanár előtt ott a lehetőség, hogy 2.5x annyit keressen egy magánsuliban. Ja, hogy ahhoz csúcsminőségű munkát kell végeznie? Hát igen...

Egyébként nekem állami (sima körzetes) suliba jár a lányom, és ebben a suliban a nyolcadik osztályosok kb harmada középfokú nyelvvizsgát szerez - szóval azért annyira nem rossz ez a suli sem. Nyilván vannak rosszak - de ezek jellemzően reménytelenül rossz helyeken - pl. nógrádi/szabolcsi/borsodi kisfaluban - vannak, ahonnan régen el kellett volna költöznie mindenkinek, aki gyereket nevel. Azt elég meredek elvárni, hogy jó szakembereket - még ha azok tanárok is - a gettóba kényszerítse az állam.

midnightcoder2 2019.12.12. 12:47:10

@Ballib vagyok mert rettegek: "A liberális lumpenproli gyerekek meg ha elit iskolába akarnak járni akkor szóljanak a lippsii szüleiknek hogy teremtsék elő azt pár millió forintot és fordítsák rájuk"

Mert gondolod, hogy anno az SZDSZ-es kúrmánytagok gyerekei a nyóckerbe jártak általánosba ?

midnightcoder2 2019.12.12. 12:49:02

@Törpe minoritáska: Ja, kis hazánkban csak annak lehet pénze, aki lop.

chrisred 2019.12.12. 12:50:40

@midnightcoder2: Az utóbbit jogosan, mert egy gyerek sem tehet arról, hogy milyen családba született.

Nancsibacsi 2019.12.12. 12:55:40

@chrisred: De a szülei tehetnek arról, hogy ő jó családba születik. És nem véletlenül dolgoznak sokat, meg hoznak áldozatokat azért, hogy a gyerek jobb körülmények között élhessen, mint addig. Amióta társadalom van, a családnak az a célja, hogy a következő generáció feljebb lépjen, mint ahol az adott generáció él. Ezt csinálta pl. Hunyadi János is - lehet rá is köpködni. Nem meggyőződésből ölte a taljánokat ifjúkorában Zsigmond bérbeadott zsoldosaként, hanem azért hogy földet kapjon érte.
Egyszerűen nem lenne igazságos, ha egy szegény gyerek ugyanolyan szintű nevelést kapna, mint egy gazdag - ez a társadalom alap mechanizmusának mond ellent.

kinyílottapitypang 2019.12.12. 13:10:18

@Nancsibacsi: Hát, nagyon szomorú, amit írsz, különösen az utolsó mondatod. Minden civilizált társadalom érdeke, hogy a legszegényebbek és a legkevésbé képzett szülők gyerekei is magas színvonalú oktatást kapjanak - pont azért, hogy ne termelje újra a társadalom a következő generációba is a szegénységet, a képzetlenséget, és az ezzel sajnos gyakran együttjáró tehetetlenséget, leszakadást.

Persze ha a brazil vagy argentín valóságot akarod élni, ahol a gazdagok magas falak mögött élik luxuséletüket, míg a tömegek elgettósodott városnegyedekben teljesen leszakadtak a civilizációról - akkor tedd az oktatást is pénzfüggővé. Vagy inkább költözz Dél-Amerikába.

chrisred 2019.12.12. 13:20:00

@Nancsibacsi: Pont az általad leírtak miatt teljesen igazságosnak tartom, ha a gazdagok nem a közösből kapnak, hanem a saját vagyonukból áldoznak arra, ha az átlagosnál jobb képzést akarnak a gyereküknek.

erol 2019.12.12. 13:46:01

@Nancsibacsi: "Egyszerűen nem lenne igazságos, ha egy szegény gyerek ugyanolyan szintű nevelést kapna, mint egy gazdag"
Így igaz, sőt a szegényeknek ne járjon semmilyen oktatás és vezessük be a kasztrendszert!

2019.12.12. 14:06:24

@Nancsibacsi:

"Egyszerűen nem lenne igazságos, ha egy szegény gyerek ugyanolyan szintű nevelést kapna, mint egy gazdag - ez a társadalom alap mechanizmusának mond ellent."

Elmész a pi....!
Állami gondozott voltam, mert szar helyre rakott le a gólya.
Cserébe viszont 162-es volt az IQ-m 9 évesen.
Viszont a nagy állami oktatási rendszer ezt leszarta.
Oly annyira, hogy Bujdosó igazgató úr (Róbert Károly Nevelőotthon, 1979-es tanév) még azt sem engedte, hogy gimnáziumban tanuljak.
Cserébe bűnöző lettem, igaz - értelemszerűen ezután már politikai jelleggel.

Kérdés: Ha gazdag(abb) családba születek, mik lettek volna az esélyeim?
(A nagybátyám egyébként Alexander Porsche. Ez elég gazdag család neked?)
A te okfejtésed alapján akkor most szegény gyerek voltam, mert a szülő anyámnak csak a kellemes része volt jó, de gyereket nevelni már smafu?
Erről (is) én tehetek mi?

Ismét elmész a pi....!

leroi 2019.12.12. 14:48:43

@Ballib vagyok mert rettegek: egyre kifinomultabb az irónia, és egyre félreérthetetlenebbek a poénok. Csak így tovább!

Nancsibacsi 2019.12.12. 15:18:03

@kinyílottapitypang: Már bocs, de én azért nem szeretnék még többet dolgozni, mert pár felelőtlen némber potyogtatja ki magából a pulyákat, és azoknak is minden JÁR. Lóf.szt. Semmi se jár - így vagy úgy, de mindenért meg kell dolgoznia valakinek.

Nancsibacsi 2019.12.12. 15:18:41

@Látens Inszinuáció: Ezek alapján te annak is örülhetsz, hogy akkoriban kevésbé volt liberális az abortusz.

chrisred 2019.12.12. 15:25:22

@Nancsibacsi: De akkor elitiskola se jár a gazdagok gyerekeinek.

fáskerti elvtárs 2019.12.12. 15:40:58

@Nancsibacsi: "Egyszerűen nem lenne igazságos, ha egy szegény gyerek ugyanolyan szintű nevelést kapna, mint egy gazdag - ez a társadalom alap mechanizmusának mond ellent."

A szegény gyerek soha nem fog olyan szintű nevelést kapni, mint a gazdag. A gazdag járhat különórára, magántanárhoz, beutazhatja a világot, van pénz számítógépre, könyvre, mikroszkópra vagy bármi másra. A kérdés nem ez, hanem hogy milyen szintű közszolgáltatást kapjanak, illetve hogy támogassuk-e közpénzből egy szűk, egyébként is jómódú réteg magánigényeit.

Nancsibacsi 2019.12.12. 15:45:01

@chrisred: Ha pl. feltételezzük hogy 100 gyerek jár oda jelenleg (ez nem valami nagy iskolát feltételez, 12.5 gyerek/évfolyam), akkor azok fizetnek évi 10 hónapra év 3.5 milliárdot. Szóval ilyen szemmel nézve az éves 250 milliós támogatás simán lóf.sz. Most hirtelen átnéztem a kerületünkben mit csinált az önkormányzat nyáron az állami iskolákkal, óvodákkal, és 60-950 millió közötti összegeket láttam mindenhol. Akkor hogy is van ez, hogy az állami intézményekre nem költenek?

Nyilván ha az a cél, hogy az adatokat úgy torzítsuk, ahogy a poszternek a politikai igénye megkívánja, akkor ki lehet ebből hozni hogy sz.r minden. De reálisan nézve nincs itt semmi látnivaló. Ha ez a legnagyobb gond Debrecenben, akkor minden rendben van.

Nancsibacsi 2019.12.12. 15:50:01

@Nancsibacsi: Bocs, /10, mivel éves díj a 3.5 millió. De ha ilyen kevés, akkor meg tényleg nem értem az agonizálást, hogy ez nem elérhető.

Homo fideszbirkusz 2019.12.12. 15:53:24

@Nancsibacsi: "Egyszerűen nem lenne igazságos, ha egy szegény gyerek ugyanolyan szintű nevelést kapna, mint egy gazdag "

Ha az egészségügyben meg az lenne a módi, hogy az IQ alapján kapná az ember az ellátás színvonalát, akkor téged tehénistállóban műtenének.
Vagy a falud stadionjában.

Novák Aircraft Ferencné 2019.12.12. 15:56:12

Ez az orbáni plebejus politika..?

chrisred 2019.12.12. 15:58:24

@Nancsibacsi: Ha nem számít ez az összeg, akkor még eggyel kevesebb ok, hogy oda tolják be.

Segna 2019.12.12. 16:28:37

@midnightcoder2: ha a segélyből és lopásból élő gyrekét nem tanítatjuk, akkor ő is segélyből és lopásból fog élni, újratermelve a nyomort. Ha rendes oktatást kap, túl fog látni a saját körén, esélye és igénye lesz szakmára, munkára, diplomára.

Punxsutawney Mormota 2019.12.12. 16:38:40

@Nancsibacsi: Szerintem sok beszédnek sok az alja, elég lenne annyit mondanod, hogy a kasztrendszer jó(!), aki meg nem tud eleget mutyizni, az annyit is ér, egyébként meg nőügyekkel nem foglalkozol, oszt jónapot! :D

Punxsutawney Mormota 2019.12.12. 16:46:02

@Nancsibacsi: A LFB csak a sima normatív támogatást kapja meg a magyar állampolgárságú tanulók után. Mégis egész jól elevickél sokkal kevesebb tandíjjal.

sírjatok 2019.12.12. 17:51:05

@Segna: lópikulát, nincs olyan oktatási rendszer a teljes elszakításon kívül, ami ellensúlyozni tudná a szülői hozzáállást

sírjatok 2019.12.12. 17:52:47

@chrisred: igen igen a GDP semmit nem számít, főleg ha nagy vagy nő, ellenben a legfontosabb mérőszám azonnal, amint csökken vagy nem eléggé nő, ismerjük, ugorjunk

Pipas 2019.12.12. 19:26:50

"Ez az összeg a mi pénzünkből felépített "

Megmondom mi ezzel a gondolkodásmóddal a probléma. A "mi" ez esetben nyilván azt jelenti, hogy "én és a hozzám hasonlü anyagi-, szociális-, vagyoni helyzetben lévők, ellentétben velük, akik más anyagi, szociális, stb. helyzetben vannak. Ha van mi, akkor van "ők" is a képben.

Csakhogy ez implikálja azt, hogy "mi" fizetünk, "ők" meg nem. Csakhogy kedves blogger az adó nagy része nem az olyan emberektől folyik ám be, akiket te úgy nevezel, hogy "mi". Nem a te pénzedből megy ez, hanem adóból, aminek egy jelentős részét olyan emberek fizetik be, akiket te nem sorolsz a "mi" csoportba.

Ezeknek az embereknek, egy jó részüknek semmi bajuk nincs azzal, hogy ide megy a pénz, méltatlankodnak viszont azok miatt a kiadások miatt, emiket te helyesnek látsz.

A adópolitika így működik, mindenkinek van egy elképzelése arról, hogy kinek kellene többet fizetni és arról is, hogy azt mire kellene költeni. Mindenki azt mondja, hogy "a mi pénzünkből".

Pipas 2019.12.12. 19:31:37

"Azaz minden debreceni, a csecsemőtől az aggastyánig kb. 19.000 Ft-jával támogatta a cívisvárosi elit gyermekeinek oktatását."

Ez egyszerűen hazugság. A csecsemő nem támogatta semmivel, sőt, jó eséllyel a szülei sem. Simán elképzelhető, hogy a szülei kevés adót fizetnek, mert kevés a fizetésük, családi pótlékot, ingyenes orvosi ellátást, ingyenes óvodát, nagyobb gyereküknek ingyenes iskolát kapnak. Simán elképzelhető, hogy többet vesznek ki a közösből mint amennyit befizetnek.

Te azt mondod, hogy az ő pénzéből ment, de simán lehet, hogy az ő gyereke lett támogatna a gazdagabb pénzéből. Az is lehet, hogy mind a kettő gyerek képzsése, a családi pótlék, a gyerekorvos az én meg a "mi" pénzünkből ment. És a "mi" jelentse azt, hogy "olyanok, akiknek nincs gyerekük, de dolgoznak és adót fizetnek".

xgage 2019.12.12. 19:33:04

@Nancsibacsi: Azért ezt durvának érzem: el kellene költözni a lakosságnak az ország 30-40%-áról? Ez felfoghatatlan nemzetpusztítás volna. Trianon No2. Gondolkodjunk már!

xgage 2019.12.12. 19:44:41

@Nancsibacsi: Igen, ez a 19. századi liberális kapitalista társadalom őslogikája. Dickens elég érzékletesen ábrázolta. OK ez egy SZDSZ-féle liberális párttól elvárható, de a kereszténydemokráciától idegen kell, hogy legyen. Nem?

Mankel 2019.12.12. 20:18:12

@xgage: Már elnézést a fidesz egy joblib párt. Miért vagyunk meglepődve azon hogy úgy viselkedik?
Azért fogott rajtuk a Soros is kiképzés no.

xgage 2019.12.12. 20:50:28

@Mankel: Végülis, ha összerakom a két korábbi hozzászólásom, valahol igazad lehet. A Károlyi-féle liberálisok vesztegették el az országot 1918-ban. Az mostani liberális érvek is ezt vetik előre. Pláne, ha hozzáteszem, hogy a debreceni BMW gyár dolgozóinak tetemes része ukrajnai ukrán és romániai román lesz. Kb. 50.000 fővel duzzad majd Debrecen lakossága, ami jelentős számban idegen ajkú lesz. Visszaköszön a Monarchia felelőtlen liberalizmusa.

Nancsibacsi 2019.12.12. 20:58:29

@Punxsutawney Mormota: Ehhez nem kell mutyizni. Egy Senior programozó keres olyan 700eFt nettót, ha a felesége csak 300-at keres, akkor az már 1MFt/hó. Nem mondom hogy ennyiből még nem fáj havi 350-et elkölteni a kölyök tanítására, de azért nem lehetetlen. És vedd észre, hogy szándékosan nem vezető pozíciót írtam, csak sima végrehajtó egység a legalsó szinten - ami bárkiből lehet, aki nem lusta/buta.
De tegyük fel hogy buta: egy burkoló múltkor simán benyögött 4 napi melóra 160eFt-ot - csak munkadíj, anyag ezen felül. Ez havi 2 nap szabival, szabad hétvégékkel testvérek között is 800eFt. És persze nem számlára, hanem zsebből, tisztán. Szóval akár az a burkoló is járathatja ide a csemetéjét.

Nancsibacsi 2019.12.12. 21:03:56

@xgage: Aki nem teljesen idióta az tudja, hogy amíg dolgozik addig ott kell élni, ahol sokat fizetnek, amikor meg már nem dolgozik - mert öreg - akkor ott, ahol olcsó a megélhetés. Éppen ezért aki vidéki kisfaluban marad aktívként, az simán hülye. Értem én hogy van aki ott születik - én is ott születtem, és baromi sokat kellett ahhoz tanulnom, hogy a harmatgyenge falusi általánosból egy menő középsuliba felvegyenek - ehhez pl. megyei versenyeket kellett nyernem, amire készülnöm kellett már előző év nyári szünetében is. Amint befejeztem az iskoláimat, rögtön Bp-re jöttem éhbérért, mert tudtam, hogy később itt jól kereshetek és élhetek. És láss csodát: tényleg. Most már komplett utcákat vehetnék a szülőfalumban.
Nyilván aki lusta, és csak picsogni tud, meg várni a megváltást a kormánytól, a rendszertől - az örökre ott marad a reménytelenségben.

xgage 2019.12.12. 21:37:12

@Nancsibacsi: Valóban, ez egy (neo)liberális értékrend. Ez vezérelt sok-sok embert a dualista Magyarországon is. Sokan Budapestre mentek. A helyükre pedig románok, szlovákok és szerbek. Értem az álláspontod és ha csak az egyén életét tekintem, akkor logikus és racionális (homo oeconomicus). Ha a tágabb közösség érdekét nézed, akkor viszont tragikus. "Tragedy of commons" egy másik formában.

Halibuli 2019.12.12. 22:50:18

"Lázár szerint akinek nincs semmije, az annyit is ér"

Pöff 2019.12.12. 23:11:20

@midnightcoder2: "ugyanakkor azért apuka / anyuka jó eséllyel nem 3x annyi adót fizet be a költségvetésben mint az átlagpolgár."
Hiszi ezt az átlagpolgár...
Aztán kiderül hogy apuci minimálbéren vagy valami netto3-400-en van papíron, a beosztottai detto minimálbéren.
A kocsit cégesnek vette így lófaszt se fizet, a házat is az OBIból áfás számlára építette.
Szóval "lopásból él és egy büdös buznyákot nem tett be soha a közösbe."
Mert 90%-ban abból van pénze a gazdagoknak.

xgage 2019.12.13. 00:08:03

@Nancsibacsi: Szinte látom: "Hazánk a 9 millió programozó országa..." "Senior" programozó hány év után lesz valakiből? Vajon a 300e-t kereső felesége mivel foglalkozik? Biztos nem tanár vagy kórházi nővér. :(

fáskerti elvtárs 2019.12.13. 00:34:53

@Nancsibacsi: "Ha pl. feltételezzük hogy 100 gyerek jár oda jelenleg (ez nem valami nagy iskolát feltételez, 12.5 gyerek/évfolyam), akkor azok fizetnek évi 10 hónapra év 3.5 milliárdot. Szóval ilyen szemmel nézve az éves 250 milliós támogatás simán lóf.sz."

Ha egy gyerek évi 3,5 milliót fizet, akkor 100 gyerek nem 3,5 milliárdot, hanem 350 milliót. Jelenleg viszont nem 100, hanem 59 gyerek jár oda, azaz évente 206,5 milliót fizetnek. Ehhez képest mondod lófasznak a 250 milliós támogatást. És te beszélsz az adatok torzításáról?

fáskerti elvtárs 2019.12.13. 00:43:00

@Nancsibacsi: "Szóval akár az a burkoló is járathatja ide a csemetéjét."

Nyilvánvalóan azért jött létre ez a magát minden szempontból különlegesnek hirdető (és valóban különleges) iskola, hogy az átlag burkoló oda járathassa a gyerekét.

bkkzol 2019.12.13. 05:37:57

Ha állami (köz) pénzből építenek elitiskolát és ott magas tandíj mellett magas fizetéseket kapnak a pedagógusok akkor az tulajdonképen egy nyereséges vállalkozás is lehet. Nincs benne semmi kivetnivaló. Aki megfizeti az vegye igénybe!
Ez pont olyan , mint az egészségügy. Nem azzal a magán klinikával van gond akik beruháztak és számlával dolgoznak hanem azzal a "magán praxisokkal" akik generációk óta azért dolgoznak az állami kórházakban, klinikákon, hogy azok laborját, műtőjét... asszisztenseket, nővéreket használva (kihasználva) az otthoni előszobában vegyék át a fekete pénzt.

kundalina 2019.12.13. 05:41:09

érdemes lenne beleírni, hogy "bruttó". A kezdő tanár bére ugyanis nem nettó 203.000 Ft. Én 10 éve tanítok, nettó 170.000 Ft-ot kapok kézhez.

Segna 2019.12.13. 06:23:10

@sírjatok: írod, h csak a teljes elszakítással lehet egy gyermek esetébn ellensúlyozni a szülői hatást, vagyis nem érdemes a leszakadó és vagy mélyszegénységben élők gyerekeivel foglalkozni.
Ennek nézz utána. A nemzetközi tapasztalatok épp az ellenkezőjét mondják. A jó oktatási rendszer csökkenti a szegregációt, és növeli a felzárkózást. Teljesen nem lehet ellensúlyozni, de van egy jókora százalék akinek igenis számít. Ha nem így lenne, nem lennének elsőgenerációs értelmiségiek, nem lenne sok művész, hisz nem ezt látta otthon.
A nagyszüleink, szüleink nemzedéke, a II vh után, ékes cáfolat erre. Anyámék hatan voltak testvérek, mind diplomás lett szegény paraszti családból, holott nagyapám foggal-körömmel küzdött az ellen h nadrágosok, értelmiségiek vagyis szerinte naplopók legyenek. Ha fizetniük kellett volna a színvonalas oktatásért, egyik sem vagy legfeljebb a fiú tanult volna.
Nem szabad a gyerekeket alábecsülni. Sokan vagyunk úgy, h megfogadjuk, h nem fogunk úgy élni, mint a szüleink, h inkább tanulunk, mint megnyororodjunk a gyárban, vagy takarítsunk egy életen át.

Nancsibacsi 2019.12.13. 08:25:48

@xgage: ""Senior" programozó hány év után lesz valakiből?"
Ez nem katonaság, hogy egy idő után mindenképpen előléptessék. Akkor lesz senior, ha legalább egy néhány hetes projectet rá lehet bízni, és meg tudja azt kérdés nélkül csinálni. A junior az, aki 1 napig se tud dolgozni kérdés nélkül, a kettő között meg van a sima programozó.

" Vajon a 300e-t kereső felesége mivel foglalkozik? Biztos nem tanár vagy kórházi nővér. :( "
De lehet tanár vagy nővér - magánintézményben, ha nem egy béna lógós, akit csak államiban alkalmaznak.

Alapvetően az keres sokat, és az jut előbbre, aki nem panaszkodik, hanem fejlődik, és felfelé lóg ki a teljesítményével a tömegből. Viszont azt fel kell fogni, hogy ez egy szegény ország - történelmi okokból. Szóval itt nem JÁR szinte semmi sem - mindent meg kell szerezni.

Nancsibacsi 2019.12.13. 08:27:46

@fáskerti elvtárs: Javítottam egy poszttal alatta - azon háborodj fel inkább amit ott írtam, hogy 3.5 millió/év az nem is sok. Amúgy tényleg nem túl sok, mert most már egy magán bölcsi/ovi is 150/hó környékén kezdődik, és ott pl. nincsenek idegen nyelvű nevelők.

Nancsibacsi 2019.12.13. 08:33:28

@Segna: "A nemzetközi tapasztalatok épp az ellenkezőjét mondják. A jó oktatási rendszer csökkenti a szegregációt, és növeli a felzárkózást. "
Ez simán hazugság. A realitás az, hogy almát hasonlítasz körtéhez, mert:
- Máshol nem 20 százalékot kell "integrálni", hanem 2-őt. Vagyis egy osztályban van 1, maximum 2 fő rejtett erőforrás.
- Ehhez eleve megduplázzák/triplázzák a nevelő/gyerek arányt, vagyis pici osztálylétszám mellett egy időben több nevelő is foglalkozik a gyerekekkel. Lehet hogy nem mind szaktanár, de nem 1 felnőtt van bent a teremben, ahol 12 gyerek tanul 25 helyett.

Magyarországon is van olyan középiskola, ahol sikeres integráció folyik - pl. az egri Neumannban. Van osztályonként 1-2 svéd, akiknek KÖTELEZŐ a kollégium (akkor is ha egri), vagyis ott kezdődik a dolog, hogy igen, a családjából kiszakítják, és csak hétvégén engedik haza (ha akar menni, de ha nem akar, nem muszáj!). Ez működik, így ők 4 év alatt behozzák a lemaradást, és sikeres egyetemi felvételit tesznek. Az viszont egy nedves liberális álom, hogy 15 tünde gyerek mellé bevágunk be 10 orkot, és a végén kijön a rendszerből 25 felnőtt tünde.

Nancsibacsi 2019.12.13. 08:36:38

@xgage: Fölösleges itt a nemzethalálon agonizálni, mert csomó falu rájött már erre, és ráált a keletnémet meg holland nyugdíjasokra. Vagyis a faluban csak annyi ember marad, akit a gazdag külföldi nyugdíjasok a több 1000 euro nyugdíjukból el tudnak tartani, a többi meg elköltözik. Kapitalizmus van, ez így MŰKÖDIK - a folyamatos picsogás meg agonizálás viszont amit ti csináltok az ha nem is nemzet, de agyhalálhoz biztosan vezet.

xgage 2019.12.13. 09:07:32

@Nancsibacsi: Bocs, ha felidegesítettelek. Van, aki másként vélekedik. Valóban a libsi kapitalizmus így MŰKÖDÖTT és működik még vagy 10 évig, amíg az erőforrásai bírják.

rnz 2019.12.13. 10:08:51

Remélem egyetlen ellenzéki politikusnak, vagy szavazónak a gyereke sem jár ilyen elitiskolába.

Dengitzik 2019.12.13. 12:09:04

A Debreceni Tudományegyetem tanársegédei nettó 148.000 Forintot keresnek havonta.
A Debreceni Tudományegyetem adjunktusai (PhD doktori fokozattal, minimum két beszélt idegennyelvvel) nettó 185.000 Forintot keresnek havonta. A PhD fokozat eléréséhez 9 évet kell egyetemen tanulni!

Itt általános iskolai oktatóknak (amihez elég 3 év főiskola) dobálnak közel milliós összegeket bratyimutyi keretei között. És a narancsbanda nem érti, mi a gond velük...

Macropus Rufus 2019.12.13. 12:35:15

@Ballib vagyok mert rettegek:
"A Soros bérenc lippsikk ...."
bár csak tudnád, hogy miket a írogatsz. De jó is lenne ha képben lennél a szavak a szavak jelentésével (libsi mit is jelent? Hát nem azt amire most gondolsz.)

Pipas 2019.12.13. 12:52:22

@Nancsibacsi: "Ez havi 2 nap szabival, szabad hétvégékkel testvérek között is 800eFt. És persze nem számlára, hanem zsebből, tisztán. "

Ha számlával csinálja, akkor az havi 50,000-ből megvan, nem nagy szám. Szó szerint...

Pipas 2019.12.13. 13:10:34

@Dengitzik: "Itt általános iskolai oktatóknak (amihez elég 3 év főiskola) dobálnak közel milliós összegeket bratyimutyi keretei között. És a narancsbanda nem érti, mi a gond velük..."

Ha jól értem, akkor az a bajod, hogy a "narancsbanda" túl sokat fizet az általános iskolai tanároknak (nem oktatók, tanárok és tanítók). Miért nem csinálsz kampányt és nyersz választást. Valami jó kis szlogen kellene, "kevesebb fizetést a tanároknak" vagy valami ilyesmi... :)

"A Debreceni Tudományegyetem adjunktusai (PhD doktori fokozattal, minimum két beszélt idegennyelvvel) nettó 185.000 Forintot keresnek havonta."

Mondjuk azért ezt a kérdést lehet árnyalni. Merthogy vannak adjunktusok, akik ezért a pénzért heti 2x45 percet dolgoznak és mellette meg háromszor ennyit keresnek másodállásban. Persze, vannak, akik nem, meg kevés is, de azért csak úgy kijelenteni, hogy ez ennyit keres, az meg annyit, az eléggé túlegyszerűsítés.

2019.12.13. 13:16:41

@midnightcoder2: többet is kellene, hogy ne a szüleik életútját járják be.

erol 2019.12.13. 13:25:06

@Pipas: "Ha jól értem, akkor az a bajod, hogy a "narancsbanda" túl sokat fizet az általános iskolai tanároknak (nem oktatók, tanárok és tanítók). Miért nem csinálsz kampányt és nyersz választást. Valami jó kis szlogen kellene, "kevesebb fizetést a tanároknak" vagy valami ilyesmi... :)"
Csúsztatás mesterfokon. Nem az általános iskolai tanároknak fizet túl sokat, csak 2-3-nak.

Pipas 2019.12.13. 13:30:23

@Nancsibacsi: "Ez nem katonaság, hogy egy idő után mindenképpen előléptessék. Akkor lesz senior, ha legalább egy néhány hetes projectet rá lehet bízni,"

Én azt tapasztaltam, hogy ahova seniort-t keresnek oda már 4 év tapasztalattal mindenki büszkén jelentkezik.

"hhez nem kell mutyizni. Egy Senior programozó keres olyan 700eFt nettót"

Alábecsülöd a programozók fizetését. A vízvezetékszerelő keres 700-at, a programozó, ha egy kicsit is jó a szakmájában és tényleg van tapasztalata 1 misit szerintem simán hazavihet.

Dengitzik 2019.12.13. 13:33:55

@Pipas: Gondolom egy fél évet sem jártál egyetemre, ezért beszélsz hülyeségeket. Az adjunktusok kötelező heti óraszáma 14 óra (14 X 45 perc). Ezen felül publikációs, előadástartási, témavezetői kötelezettségeik is vannak. Megjegyzem még egy professzor (tanársegéd - adjunktus - docens - professzor az egyetemi oktatói rangsor) is kevesebbet keres, mint a fideszes általános iskola főiskolai végzettségű (3 év egyetem) oktatói, pedig hát ő tanulóként 8 évet, oktatóként pedig kb. 30 évet töltött a felsőoktatásban. A jobboldali, meritokrata szemlélet teljes hiánya a gond a narancsbandával: seggnyalásra, pártkötődésre fizetnek és osztanak pozíciókat, a valódi teljesítmény viszont nem számít. Szavakban jobboldaliak csak, tettekben nem.

Pipas 2019.12.13. 13:34:11

@erol: "Csúsztatás mesterfokon. Nem az általános iskolai tanároknak fizet túl sokat, csak 2-3-nak."

Okés, akkor ha jól értem az a bajod, hogy az általános iskolai tanárok mintegy 0,05 ezreléke túl sokat keres? Majdnem olyan magas a fizetésük, mintha otthagynák a tanári állásukat és elmennének weblapokat hegeszteni vagy profin tolmácskodni?

Nem túlhájpolt egy kicsit ebből levezetni, hogy a kormánynak mennie kell? :D

Pipas 2019.12.13. 13:40:22

@Dengitzik: "Gondolom egy fél évet sem jártál egyetemre, ezért beszélsz hülyeségeket. "

Valójában majdnem húsz évet voltam egyetemi oktató.

"Az adjunktusok kötelező heti óraszáma 14 óra (14 X 45 perc)."
Az. Ahogyan azt a tanszék megállapítja. Ha informatikát tanítasz, akkor rádtolnak 30 órát, ha meg valami olyan dolgot, ami nem érdekel senkit, akkor kettőt. Ha meg szerencsés vagy, akkor semennyit. Sőt, előfordulhat, hogy kimégy egy évre külföldre kooperálni, aztán itthonról is kapod a fizetésedet.

"Ezen felül publikációs, előadástartási, témavezetői kötelezettségeik is vannak. Megjegyzem még egy professzor (tanársegéd - adjunktus - docens - professzor az egyetemi oktatói rangsor) is kevesebbet keres, mint a fideszes általános iskola főiskolai végzettségű (3 év egyetem) oktatói, pedig hát ő tanulóként 8 évet, oktatóként pedig kb. 30 évet töltött a felsőoktatásban."

Hát persze. Kivéve, ha pályázik, maszekol, magánpraxist folytat, vendégoktatóként előadást tart és a többi. Vannak lehetőségek, attól függően, hogy mi a témád.

"A jobboldali, meritokrata szemlélet teljes hiánya a gond a narancsbandával: seggnyalásra, pártkötődésre fizetnek és osztanak pozíciókat, a valódi teljesítmény viszont nem számít. Szavakban jobboldaliak csak, tettekben nem."

Ó, hát persze. Mert ez amolyan "jobboldali" dolog, húsz éve szó sem volt olyan, hogy a seggnyalással éltek meg emberek az egyetemeken. Orbán előtt a teljesítmény mindig számított.

Azért is hagytam ott az egyetemet a Gyurcsány alatt és azért keresek most vagy tízszer annyit mintha maradtam volna. :D Merazorbán... ha ő nem lenne az egyetemi oktatók meg lennének fizetve. Mint mindenütt a világon. :D

Pipas 2019.12.13. 13:43:45

@Dengitzik: "kevesebbet keres, mint a fideszes általános iskola főiskolai végzettségű (3 év egyetem) oktatói"

Tényleg nem akarlak elkeseríteni, de nem, nem főiskolai végzettségűek és nem oktatók.

Oktatók az egyetemen vannak, általános iskolában tanítók és tanárok vannak. Alsó tagozatban tanítók, a felső tagozatban tanárok, amihez egyetemi végzettség kell.

Dengitzik 2019.12.13. 13:44:00

@Pipas: Persze-persze. Nyilvánvalóan hazudsz arról, hogy egyetemen tanítottál, az előző hozzászólásod elárulta. Az ember pedig nem gép, hogy 3 helyről teremtse elő a megélhetését napi 12-14 óra munkával. Ez a szélsőségesen vadkapitalista SZDSZ szemlélete. És a narancsbandáé...

Dengitzik 2019.12.13. 13:48:31

@Pipas: Az "oktató" egy összefoglaló elnevezés. Az általános iskolai tanító, a középiskolai tanár és az egyetemi adjunktus is oktató. Minden tanító oktató, de nem minden oktató tanító.

oktató (melléknév)
1. Tanító vagy képző (személy), aki egy másik személy képességét, tudását növeli egy szakterületen vagy tevékenységben.

Amúgy jellemző, hogy nem a lényegen, hanem marginális dolgokon lovagolsz.

Pipas 2019.12.13. 13:50:06

@Dengitzik: "Persze-persze. Nyilvánvalóan hazudsz arról, hogy egyetemen tanítottál"

Mi a fenéért hazudnék valakinek, akinek nem érdekel a véleménye?

"Az ember pedig nem gép, hogy 3 helyről teremtse elő a megélhetését napi 12-14 óra munkával. "

Nem, nem így szokták csinálni öregem. Úgy szokták csinálni, hogy pénteken vagy szerdán nem megy be, sőt, lehet, hogy két napot van benn egy héten. Persze nem azt állítom, hogy nem lehetne magasabb az egyetemi oktatók fizetése, hogyne, magasabbnak kellene lennie. Csak annyit mondok, hogy nem úgy mennek a dolgok, ahogy az átlagember elképzeli.

Úgy is mennek a dolgok, hogy amikor a kórházba a doktor úrnak odaadod a vastag borítékot, akkor az a csávó mondjuk docens. Vagy amikor az ügyvéd úr kiállítja neked a vaskos számlát, akkor az mondjuk adjunktus.

Nem minden egyetemi oktató kisemmizett kisember.

Pipas 2019.12.13. 13:52:47

@Dengitzik: "Amúgy jellemző, hogy nem a lényegen, hanem marginális dolgokon lovagolsz."

A lényegen lovagolok, azon, hogy nem lehetsz tanár főiskolai diplomával három év alatt. Aki középiskolában taníthat az a végzettsége alapján taníthat egyetemen is.

Dengitzik 2019.12.13. 14:22:10

@Pipas: "Nem megy be szerdán"
Látszik, hogy közöd nincs az egyetemi világhoz. Az egyetemi oktató nem úgy dolgozik, mintha gyári munkáról lenne szó. Nem 6-tól 14-ig robotol heti 5 nap. Általában valóban csak 3 nap járnak be. A többi napon könyveket, publikációkat, előadásokat kell írni, szerkeszteni. Ezért "szabadnapok". Általános iskolában pedig főiskolai diplomával már oktathatsz.

midnightcoder2 2019.12.13. 14:52:24

@Pöff: Miért érzem azt, hogy te nemigen dolgoztál még nem munkavállalóként, és ez utóbbit sem igazán a versenyszférában tolod ?

midnightcoder2 2019.12.13. 14:58:24

@xgage: "Ha a tágabb közösség érdekét nézed, akkor viszont tragikus."

Az emberek Pestre költözése már a 70-es években elkezdõdött. Azért, mert a mezõgazdaság gépesítésével egyre kevésbé lett ott munka, és az is egyre kevésbé fizetett jól. Ma mint programozó mi a fenét keresnék egy kistelepülésen ? Ahol ha van is valahol a közeli városban egy cég aki alkalmazna, õk is pontosan tudják hogy 200 kilométeres körzetben nincs más munkáltató. És ennek megfelelõek a bérek és egyéb körülmények is. Max. cégként próbálkozhatsz távmunkába külföldre, de ez kapcsolatok nélkül nem könnyû.

Pipas 2019.12.13. 20:19:14

@Dengitzik: "Látszik, hogy közöd nincs az egyetemi világhoz. Az egyetemi oktató nem úgy dolgozik, mintha gyári munkáról lenne szó. Nem 6-tól 14-ig robotol heti 5 nap. Általában valóban csak 3 nap járnak be."

Tehát pont úgy van, ahogyan mondtam. Erre ideírod, hogy nyilván nem is tudom miről beszélek.

A helyzet az, hogy a hócipőm tele van már az ilyen indexes hozzászólókkal. Mondasz valamit, erre nekiállnak gyalázkodni, hogy hazudsz, gülye vagy, ostoba vagy, közöd nincs hozzá.

Nyilván az ilyen emberek az életben nem tudnak beugatni senkinek, ezért aztán idejönnek, ahol elhitethetik magukkal, hogy milyen kemény legények, hogy itt aztán gyalázhatnak végre másokat, itt nem beléjük törlik a lábukat.

Öregem, te komolyan azt gondolod, hogy név nélkül elkezdek dolgokat terjeszteni magamról, ami nem igaz? Mi értelme lenne? Miért lenne már olyan nagy szó, hogy valaki egy egyetemen dolgozik? Te azt gondolod, hogy el tudod hitetni velem, hogy nem is dolgoztam egyetemen? Mi a franc értelme van ennek... már azon kívül, hogy jól esik másokat gyaláznod...?

Eh, mindegy, hagyjuk, minek idegesítsem magam más butasága miatt?

Pöff 2019.12.13. 22:17:11

@midnightcoder2: Meglepődnél, hogy már hány éve dolgozom, milyen Top A+ kategóriás cégnél, mennyit, mennyire komplex és mennyi minden(pénz) múlik egy rossz döntésemen.
Azon meg pláne, hogy mennyi a fizetésem ennek ellenére. (keresek is már másik munkahelyet emiatt)
De nyugodj meg nem vagyok egyedül a véleményemmel...volt csoporttárs bár nem ilyen prémium cégnél, de hasonló munka kör..mondjuk hogy a picsába sincs ahhoz hogy anyagilag egy ilyet bevállaljon.

Másik haver egy másik Top3-as cég, tényleg vágja a pitét szakmailag is, magyar viszonylathoz képest elég jó a fizetése, max úgy jönne ki hogy hó végén valami kevés maradna ha élni is akar nem csak a gyerekre költeni...
El se hinnéd, hogy a legnagyobb magyarországi multik beosztottai, középbeosztottjai mennyire szart se keresnek(ahhoz képest hogy mennyit letesznek le az asztalra, mennyire idegőrlő stresszes munka), mennyire kötöttek időben és sokszor fizikailag térben.
Igen most lehet mondani hogy akkor legyél vállalkozó
Abszolúte egyetértek ezzel.
És az a legviccesebb, hogy mikor átmegy magán vállalkozóba az ember...van tér, idő, szabad ötlet és útvonal, maga szabja meg hogy 4-6-8 vagy ha kell 12 óra, de ha bejön a dolog akkor többszöröse a beosztott fizetésnek.
süti beállítások módosítása